Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Ez a cikk egy négyrészes sorozat első része, témája az amerikai egyház hanyatlása és annak vizsgálata, hogy vajon létezik-e kiút ebből a helyzetből. A következő részek témái: A hit hanyatlása (2022. tél), Út a megújuláshoz (2022. tavasz), A megújuláshoz szükséges erő forrása (2022. nyár)
Új lelkipásztort kapott a Budapest-Pestszentimrei Református Egyházközség Édes Árpád személyében, aki beiktatásán elmondta: Isten szívére helyezte, hogy a gyülekezettel együtt folytassa a vetést.
Éppen ma száz esztendeje, hogy beiktatták Ravasz László dunamelléki püspököt. A centenárium alkalmából tartott ünnepi dunamelléki közgyűlésen Ravasz László pályaképéről, a belmisszióra gyakorolt hatásáról és az 1956-os forradalom után vállalt szerepéről is szó esett.
Ravasz Lászlóra emlékeztek az egykori dunamelléki püspök sírjánál a Farkasréti temetőben szeptember 30-án, csütörtökön. A megemlékezésen az egyházkerület jelenlegi és korábbi elnöksége, valamint ifj. Bibó István, Ravasz László unokája is részt vett.
A teremtett világ sokszínűsége biztonságot ad, mert biztosítja a fenntarthatóság feltételeit. Victor Andrással a teremtés hete alkalmából beszélgettünk.
Járosi Márton a Budapesti Hold utcai Református Gyülekezet nyári táborában, Tahitótfalun, 2021. augusztus 7-én elhangzott előadásának szerkesztett változata.
Járosi Márton a Budapesti Hold utcai Református Gyülekezet nyári táborában, Tahitótfalun, 2021. augusztus 7-én elhangzott előadás szerkesztett változata.
Csillagjáró címmel jelent meg a Zsongom együttes első lemeze, amelyet vasárnap este mutatnak be a budapesti Skót Misszió templomában. Ercsey Gréta dalszerző-énekes felnőtté válásról, istenkeresésről, valamint dalaik inspirációs forrásairól beszélt a portálunknak adott interjúban.
Gyülekezet és lelkipásztor egymás ajándékai, ha szeretettel törődnek egymással és hitelesen hirdetik Jézus örömhírét – hangzott el a szeptember 26-i lelkészbeiktató istentiszteleten, a Dunakanyar szívében fekvő város református templomában.
Felszentelték a Makovecz Imre tervei alapján készült pesterzsébet-szabótelepi Összetartozás templomot. A templom nevében is a nemzeti egységet és összetartozást fejezi ki – hangzott el a vasárnapi hálaadó istentiszteleten.
Az énekeskönyvben a korábbi változat ötvenöt, legritkábban használt énekének kivételével fellelhető az előző kiadvány teljes énekanyaga. Emellett kétszáztíz új éneket is tartalmaz.
Gyülekezetplántálásra, a meglévő gyülekezetek missziói megújulásra és lelki megújulásra is szükség van Lovas András egyházkerületi missziói referens szerint ahhoz, hogy az evangélium eljusson az emberekhez a fővárosban és környékén, valamint a nagyobb városokban.