Angoltáborokat és Ukrajnából menekült roma gyerekeknek szóló tábort is szervez idén nyáron a Szentírás Szövetség. Június 8-ig várják az önkéntesek jelentkezését.
Miért fontos, hogy mindig elegendően adjunk vért? Tamásné Bese Nórával, a Bethesda Gyermekkórház társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatójával a Visz a vérem elnevezésű, Richter Anna-díjat nyert programjukról beszélgettünk.
Bajcsi Norbert története a kilátástalan gyerekkortól sorozatos lopásokon át szerencsejáték- és drogfüggő életmódon keresztül vezetett hajléktalanságig, zártosztályig, letöltendő szabadságvesztésig. A fordulópontot életében a ráckeresztúri drogterápiás otthon jelentette.
Bajcsi Norbert: Szenvedéllyel – Utam a drogoktól a velünk élő Istenig című kötetét Balog Zoltán püspök mutatja be a Budapest-Hold Utcai Református Egyházközségben.
A keresztyén hit alapjait megismertető sorozat módszertanáról, segédanyagairól és a szolgálatban szerzett tapasztalatokról is szó esik a Szentírás Szövetség májusi konferenciáján, melyre kezdőket és újrakezdőket egyaránt várnak.
Mi lehet a feladatom fiatal keresztyénként? Hol és hogyan szolgálhatok Istentől kapott hivatásom szerint? A Colloquium Iuvenum második budapesti nyilvános alkalmán ezekhez hasonló kérdésekre keresik közösen a választ.
A Colloquium Iuvenum első budapesti nyilvános alkalmán a hivatás és szolgálat egzisztenciális kérdéseit járják majd körbe, amelyre szeretettel várnak minden református fiatalt.
Gránitz Miklós Misszió a rácsok mögött címmel megjelent könyve azoknak a munkáját ismerteti, akik mindent megtesznek azért, hogy a fogvatartottak új életet kezdhessenek majd a rácsokon túl.
A Dunamelléki Református Egyházkerület idei lelkészhetén a sáfárság áll majd a középpontban. A szervezők június 19. és 24. között nagy szeretettel várják az érdeklődő lelkészeket Tahitótfaluban, a Sion hegye konferenciatelepen.