Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. Története inspirációt jelenthet azok számára, akiket a már kialakult életkereteik közül hív el az Úr valami másra.
Egyetlen táborszervezési feladat vagy gyülekezeti szolgálat sem lehet annyira fontos, mint közösségben megélni a pillanatot azokkal, akikért dolgozunk.
A gyülekezet létszámban növekszik, de hogyan gyarapodhatna lelkiekben is? Ki foglalkozzon azokkal, akik először hallják az evangéliumot, és hogyan változhatna meg az élete az istentiszteletek látogatóinak? A külső-kelenföldi református gyülekezet átfogó stratégiát dolgozott ki e kérdések megválaszolására, amely a jelek szerint bevált.