A fentiekben láthattunk bibliai és egyháztörténeti szemelvényeket a hatalom és vallás ellentétére. Dávidnak és Cidkijjának a példája arra figyelmeztet, a vallást milyen nehéz politikai céloktól és propagandától mentesen használni. Jézus a politikai hatalom teljes elutasításával és a hatalomnak való teljes kiszolgáltatottságával követendő példát nyújtott elénk.

Jézus követői Mesterük példáját követve az első három évszázadban hűek maradtak a hatalom elutasítása eszményéhez. A konstantini fordulat azonban e tekintetben is változást hozott: a kereszténység azonosult a hatalommal, azt használta, a hatalom pedig használta és korrumpálta a kereszténységet. A reformáció idején a hatalomhoz viszonyulás kérdése ismét felvetődött. Különböző mértékben, de Luther és Kálvin egyfelől szót emelt a hatalom helytelen használata ellen, másfelől jórészt megmaradtak a középkori államegyház-paradigmánál. A reformáció balszárnya e tekintetben is radikális volt. Menno Simon azonban radikális társainál is radikálisabb volt, amikor az erőszakot elutasítva szólította fel hallgatóságát Krisztus követésére, az üldöztetések vállalására. 29  A radikális Krisztus-követés lehetősége a Magyar Református Egyház számára is megadatott a háborút követő kommunista hatalomátvétel nyomán, ám az egyház Karl Barth intését elutasítva nem élt a történelmi lehetőséggel, nem vállalta az üldöztetéseket és Krisztus követését, nem vette fel keresztjét, hanem együttműködött a hatalommal.

Ugyanakkor akármennyire is erény üldöztetéseket elszenvedni, egyetlen épeszű ember sem kíván üldöztetésekre berendezkedni. Ugyanígy minden józan ember szeretne hatással, befolyással lenni közösségére, a társadalomra, mindarra, amit fontosnak tart. A befolyás hatalom nélkül elképzelhetetlen. De mikor lehetünk biztosak benne, hogy a kapott hatalmat jól és körültekintően, mindenki javára, nem pedig önzően használjuk? Egyáltalán lehetséges és kívánatos ez? Milyen áron vállalható az együttműködés? Mikortól megalkuvás, elvtelen kompromisszum a hatalomnak engedelmeskedni, vele együttműködni? A Biblia és az egyháztörténelem tanúsága szerint a kérdésre nem egyszerű válaszolni, és ezen írás nem is vállalkozott ennek eldöntésére. Az azonban remélhetőleg világossá vált, hogy a nyugati és magyar kereszténységnek készségesebbnek kell mutatkoznia a hatalomról lemondani, mint amennyire az elmúlt évszázadokban mutatkozott. 30  E tekintetben a kisebbségben élő keresztény testvéreinktől sokat tanulhatunk.

Jézus példája és az egyház történelme egyaránt legalább három dologra tanít, amelyek segíthetnek Krisztus egyházának a politika világában eligazodni.

1. Jóllehet törekednünk kell mindenkivel, így a politikusokkal is együttműködni, mindig világosan látnunk kell ennek árát. A politika az egyházat, a vallást és Istent hajlamos saját céljaira használni. A politikai hatalom iránti egészséges bizalmatlanság az első századok hiteles kereszténységéhez való visszatérést eredményezheti: az Úr Jézus iránti hűség más urak elutasítását jelenti.

2. Jézus felismerte és következetesen gyakorolta, hogy a politikai népszerűség és hatékonyság, azaz a hatalom és a megváltás összeegyeztethetetlen, s az előzőről lemondott, de nem az utóbbiról – vállalta a keresztet. Krisztus követőiként fel kell vennünk a keresztet: lemondani a hatalomról és a hatalommal való erkölcstelen együttműködésről, és vállalni az erőszak elszenvedését.

3. Végül pedig: nekünk olyan Istenünk van, aki elutasítva a hatalmat magára vállalta az erőszakot, szenvedett és meghalt. De harmadnap feltámadott, és feltámadásával egy új világot készített elő, melyben nem lesz korrupció, beváltatlan ígéretek, erőszak, szenvedés. Magyarország is csak egy Victor-ban reménykedhet: aki valóban győzött a bűn, a Sátán, a halál fölött. Mivel egy földi kormányzás sem tökéletes, Krisztus követői nem politikusokban bíznak, hanem abban, akié noha minden hatalom, a hatalom politikáját megtagadva vívta ki e világ megváltását.
Mindezt keresztény meggyőződésünk jegyében: E világ urai jönnek és mennek, a mi Urunk jön!