2004. április 14.

Áldás, békesség!
Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Kollégáim várják telefonhívásaikat, üzeneteiket a 066/30/3331-118-as telefonszámon.

Gyermekeket nevelve, érdekes tapasztalata az elmúlt húsvéti ünnepléseinknek, mennyire közelről érthető a picik számára a feltámadás. Amin tudós agyak annyit spekulálnak, mennyire érthető a gyerekeknek. A szenvedés elmondása, Nagypéntek viszont nehéz számukra, bár bizonyára többet megértenek belőle, mint gondolnánk. A kálvini teológia, ha mélyebben belegondolunk, ezt a magától értetődő, gyermeki megértést teszi a középpontba. Többek között erről halljuk most Németh Pál lelkipásztort Kálvinról szóló sorozatunk vége felé közeledve. Még egy alkalommal hallhatunk majd Kálvin János hatásáról. Most hallgassuk meg a reformátor életének utolsó szakaszáról Németh Pált, a Kálvin Társaság elnökét.

Németh Pál: A Szervét-per lefolytatása után Kálvin pozíciója megerősödött Genfben. 1555-ben már úgy nézett ki, hogy a genfi állam összes vezetője, mind a négy szindikus, Kálvin személyes jó barátai közül került ki. A libertinusok próbáltak még egy utolsó erőfeszítést tenni, utcai zavargásokat kelteni, de ezek igazában sikertelenek voltak. Kálvin egyértelműen győzött Genfben és nyugalmi időszak következett be. Ezt kihasználva elkezdi szervezni a genfi Akadémiát, hogy megvalósítsa régi tervét, ami még Strasbourgban érlelődött meg benne, hogy egy felső fokú oktatási intézményt kell létrehozni, ahol a reformáció szellemében oktatják a tudományokat, művészeteket. 1559. június 9 én alapítják meg az Akadémiát, első rektora: Béza Tódor. Két tagozat működött, a „Schola privata” (ez a gimnáziumi szint) és „schola publica” (az egyetemi szint). Az oktatás úgy volt megszervezve, hogy minden szellemtudományt tanítottak, ami akkor szokásos volt, köztük a teológiát is. Az akadémiának óriási híre lett, özönlöttek a diákok az előadótermekbe. Hatalmas szellemi hatása volt a Genfi Akadémiának. Azt írta Kálvin valakinek: „Küldjetek faágakat, és mi nyílvesszőket küldünk vissza.” A francia reformáció meglendült és néhány év leforgása alatt több ezer gyülekezet alakult Franciaországban, az Akadémia egyszerűen a francia reformációt látta el szellemi emberekkel.

Fekete Ágnes: Van valami lényegi tartalma a reformációnak abban, hogy iskolákat hozott létre, hogy az oktatást középpontba állította?

Németh Pál: Igen. A reformációban mindig megvolt az a hajlam, hogy az igazságot önmagáért is kell szeretni, nemcsak az alkalmazhatósága miatt. Soha nem - ez egy rossz szó így - degradálódott az oktatás arra, hogy az egyháznak hasznos embereket képezzenek. Embereket képeztek és az igazsághoz hűséges emberek nagyon hasznosak voltak az egyház számára. Ez a gondolat kezd valahogy kihalni, hogy az igazságot lehet, szabad sőt kell is önmagáért szeretni, követni, kutatni.

Fekete Ágnes: Ugyanakkor Kálvin számára nagyon fontos volt önmagunk megismerése is.

Németh Pál: Az Institutio első lapjain Kálvin rögtön felteszi az alapvető kérdést, hogy mi az emberi élet legfőbb feladata, és abban jelöli meg, hogy Isten és önmagunk megismerése. Amikor a két megismerés egymáshoz való viszonyát vizsgálja, nem tudja eldönteni, melyik előbbre való. Nem ismerhetek meg önmagamból többet anélkül, hogy Istenből nem ismernék meg többet. Tehát, a kettő állandó viszonyban, korrelációban van egymással.

Fekete Ágnes: Ez ma nagyon érdekes, mert az önismeret ma egy kulcsfogalom, de általában az Isten-ismeretet nem teszik hozzá.

Németh Pál: Ez azért más értelmű Kálvinnál. Isten nélkül nem látjuk embernek az embert. A mai önismereti kurzus az embert önmagából megérteni akaró szellemi irányzat vagy ideológia. Kálvinnál az utolsó éveiben, különösen a halála közelében, nagyon súlyos gond volt önmaga értékelése. Amíg munkában van az ember, míg aktívan tevékenykedik, míg zajlik az élet, míg megvannak a harcok és a küzdelmek, addig az ember megfeledkezik önmagáról, nem foglalkozik a bűneivel, a saját gyengeségeivel. Kálvin nagyon rossznak látta önmagát.

Fekete Ágnes: Honnan tudjuk ezt?

Németh Pál: Amikor halála közeledtét érezte, a kis tanács tagjaitól búcsút vett, a következő napon elbúcsúzott a lelkésztestület tagjaitól, lelkésztársaitól. Ilyeneket mondott, idézem: „Sok gyengeségemet kellett elhordoznotok, valóban semmi jelentősége nincs annak, amit én tettem.” Majd hozzáteszi: „Ezt a mondatomat az ellenségeim majd örömmel fogják fogadni. Mindig a jót akartam, de szenvedtem a fogyatékosságaim miatt. Az istenfélelem gyökere mindig ott volt a szívem mélyén.” Tehát olyan dolgokról beszél, hogy ő tulajdonképpen teljesen értéktelen ember. Csak Isten kegyelméből lett valakivé.

Fekete Ágnes: Minél inkább közelebb került a jó Istenhez, annál inkább kicsinek látta magát?

Németh Pál: Igen, így van. A kálvinizmus lényegét egy Kierkegaard idézettel tudnám megvilágítani. Ő volt korunk gondolkodására a legnagyobb hatású filozófus és teológus. 1834 szeptember 29-én írta be naplójába, nem másoknak, hanem önmagának szánta: „Úgy tűnik nekem, hogy a dogmatikában ugyanazt a felfedezést tették, mint Kopernikusz az asztronómiában, amikor észrevették, hogy nem Isten az, aki megváltozik. Tehát, Isten nem lehet egyszer elnéző, máskor haragos, hanem az ember az, aki az Istenhez való viszonyát megváltoztatta. Más szóval: nem a Nap forog a Föld körül, hanem a Föld forog a Nap körül.” Mit jelent ez? Azt, hogy vannak teológiák, amelyek ember-központúak. Az emberi lélek a fontos, hogyan tükröződik abban az Isten, a hit a fontos, hogy hogyan hisz az ember. Kálvinnál átkerül a hangsúly az Istenre. A hit által igazulunk meg, ezt Kálvin is vallja, de a hangsúly nem a hitünkön van, hanem a kegyelmen, amit elfogadunk, mert a hit is az Isten ajándéka, amivel elfogadjuk ezt a kegyelmet. Az Isten tette önmagában is nagy, akkor is, ha én nem hiszem. Egyszerű példával mondva. A kálvinista teológiában soha nem merült volna fel, csak a lutheránus teológiában merülhetett fel az a kérdés, hogy például Krisztus feltámadása objektív történelmi tényként nem igazolható esemény. Kétségtelen, hogy a történettudomány módszerei nem olyanok, hogy ez igazolható lenne. Úgy mondják a teológusok, Krisztus feltámadása történelmileg nem rögzíthető és nem tekinthető történelmi eseménynek, csupán azt állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy húsvét után mindig voltak olyanok, akik komolyan hittek a feltámadásban. Áttevődött a teológiai hangsúly. Mire? Hát a tanítványok hitére. Az viszont igazolható történetileg, hogy a tanítványok hittek abban, hogy Krisztus feltámadt. Tehát, a tényszerűséget, az objektívet áthelyezik a tanítványok szubjektumába, és onnan értelmezik feltámadás eseményét. Azt mondom, nem véletlen, hogy a lutheránus teológián belül vetődhetett fel ilyen módon ez a kérdés. Ahogy Pál Apostol is mondja: „Ha Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a hitetek.” Kálvin ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik, hogy ha nem történt meg a valóságos testi feltámadás, akkor hiába hiszünk benne. A hit önmagában nem üdvözít, a kegyelem üdvözít, a hit csak elfogadása a kegyelemnek.

Fekete Ágnes: Kálvin élete vége felé rengeteget szenvedett.

Németh Pál: Volt egy örömteljes élménye, 1559-ben a Genfi Tanács felkínálta neki a genfi polgárjogot.

Fekete Ágnes: Megdöbbentő, hogy Kálvin nem volt genfi polgár egész élete végéig.

Németh Pál: Jött-ment francia volt. Kálvin nagyon beteg ember volt, az 55 évet nem érte meg. 50 éves kora fölött már aggastyánnak tűnt, szinte élő halott volt halála előtt. Szépen, csendesen elaludt.

Fekete Ágnes: Milyen betegségei voltak?

Németh Pál: Sok belső betegsége volt. Többek között a veséje is beteg volt, keveset tudott enni, szinte elsorvadt. Szombati napon halt meg, másnap eltemették. Nem pompával, de óriási tömeg kísérte utolsó útjára. Végakarata szerint a sírját nem jelölték meg, és így nem is lehet tudni, hol nyugszik. Félt attól, hogy kultusz fejlődik ki körülötte. Bírálta az emberi értelmet és azt mondta, hogy bálványokat gyártó műhely, Isten-kérdésben megbízhatatlan. Az értelemmel nem lehet Istent megragadni, és nem lehet az Istent megközelíteni, mert az értelem mindig bálványt gyárt. Félt attól, hogy neve túl naggyá lesz halála után, és majd zarándokhellyé válik a sírja. Egyébként azzá is vált volna. Nálunk is vannak negatív tendenciák a Magyarországi Református Egyházban. Ezek a Kálvin-szobrok például nem azért nem létesültek ezelőtt 300 évvel, mert atyáinknak nem volt elég pénze, vagy sajnálták volna rá a pénzt, hogy gyönyörű Kálvin-szobrot emeljenek, hanem azért, mert Kálvin személyével ez nem férnek össze. Ha a Debreceni Kollégiumba bemegyünk, ott egy egyszerű, szerény plakett mutatja a reformátorokat. Bocskainak hatalmas szobra van a kollégium előtt. Csokonainak is gyönyörű szobra van. Ezekhez a személyiségekhez illendő lehet egy szép szobor, akár Kossuthnak, vagy bárkinek, de Kálvinnak nem lehet szobra, pláne egészalakos szobra. Ezek az egyre szaporodó Kálvin-szobrok pontosan Kálvin súlyának gyengülését mutatják. Tiszteletben tartjuk ezeket a kegyeleti erőfeszítéseket, de nem tartjuk jónak.