Mert a tolnaiaknak sokkal jobb, de velem, a kis bogyiszlóival az élet maga kekeckedik, ami egyrészt elismerés, mert az élet maga mégiscsak az élet maga, másrészt viszont mekkora igazságtalanság. Az történt ugyanis, hogy tolnai gimnazistaként ha hat órám volt, kereken ötven percet kellett várnom arra a buszra, amely körülbelül nyolc perc alatt ért a házunk közelébe. És mi lesz, kérdeztem, amikor életem filmje lepörög, akkor a gimnáziumi hat évemből az marad fenn, hogy állok a buszmegállóban, és csak onnan tudom, hogy nem egy nap kimerevített képét bámulom, hanem évek telnek, hogy a nyári topot felváltja a lyukacsos kötött pulóver, majd a vastag kabát. Édesanya (ma nem értem, hogy nem nevette el magát) csak annyit mondott, hogy ez ugyanúgy az élet része, mint a tanórák, a bábszakkör stb.

A kérdésem, hogy léteznek-e köztes idők? És melyek ezek? Az út A-ból B-be? Magzatból a kisbabává válásig? Felsírástól az első szóig? Ó, ió, ció, áció, káció, akáció, vakációtól szeptember egyig? Első becsengetéstől a körömtépős érettségiig, államvizsgáig? Köves gyűrűtől a karikáig? Novellától a regényig? Növénytől a gyerekig? Textustól az igehirdetésig? A mi a panaszától a táppénzespapírig? Egész életünk köztes idők sorozata? A diktatúrák, mint köztes idő, és aki a negyvenes években született és nyolcvankilenc előtt meghalt? Bocsi, az életed a történelemórán egy köztes időszakra esett. Vagy a földi élet egészében köztes idő? A kórház címével nyomdázott lepedőtől, amellyel születéskor bebugyolálnak, a halottszállító tepsiig? Vagy Krisztus visszajöveteléig? (Minden teológus reméli, hogy saját életében jön vissza.) A megtéréstől a…? Vagy éppen a megtérésig?

A köztes időről, ha létezik ilyen, csak annyit tudunk, hogy két történés határolja. És ilyenkor, mintha a matematikaóráról megmaradt reflexek aktivizálódnának, beugrik, hogy A és B között a legrövidebb távolság az egyenes. És elkezdjük úgy élni az életünk, minél célratörőbben, minél egyértelműbben, egy dologra fókuszáltan. Projektekben gondolkozunk, tervezeteket adunk le, szeptembertől júniusig. Beindul a belső mantra, hogy majd boldog leszek, ha. Ha már elvégeztem a sulit, ha megtaláltam a párom, ha lesz közös otthon, ha lesznek gyerekek, ha gyerekek lesznek, de már nem otthon, ha nyugdíjas leszek. Ha. Béke poraira!

Amikor Péterfy Gergely Kitömött Barbár című regényét olvastam, elgondolkodtatott, ahogy Kazinczyt ábrázolja. Hogy a nyelvújító azzal foglalkozik, hogy mikor sétáljon és közben mit viseljen, mert úgy marad fent az utókor számára. Életműben gondolkodott, nem projektben, és az életműnek az is része, hogy mikor, hogyan megyünk sétálni. Nincs köztes idő?

Hívő emberekként a földi életre gyakran hivatkozunk köztes időként, de minden igehirdetés végén elhangzik valamilyen formában, hogy a keresztény nem passzív, hanem cselekvő ember, a közösség aktív tagja. De miért? Ha ez csak köztes idő? Ha jön az új ég és új föld, akkor miért tegyünk itt bármit is? Oké, hálából, de miért? Mi a cél? Miért ültetné el Luther azt az almafát, ha tudná, másnap visszajön Krisztus? Mi a lényege ennek, ha ez csak köztes idő? A Goethe- vagy a Garaczi-összes ott lesz az új világban? (Komolyan érdekel.) Vagy Barth és Brunner? (Vagy melyik?) Rembrandt Hitetlen Tamása? De maradjunk a hétköznapoknál: a hatodszorra kitöltött nyomtatvány (az öt rosszul kitöltött?)? A kudarcba fulladt próbálkozások? A megszakadt emberi kapcsolatok? Ezeknek van üdvtörténeti szerepük?

Az üres órák? Üres napok? Igényünk van őket megtölteni, magyarázni. Nem értesz egyet? Amikor Nehémiás második fejezetét tanulmányozod, olvasd most el, megvárom: http://immanuel.hu/biblia/biblia.php?konyv=16&fejezet=2&o1=4&o2=5&o3=3

Nem érdekel, hogy mit csinált három napig? Sok igehirdető kitér rá, pedig talán az üzenet nem is ott rejlik, mégis fürkésszük, érdekel minket. Talán jobban, mint az egész városfal-építés, hogy mit csinált ez az ember, aki királyi engedéllyel, korlátlan mennyiségű építőanyaggal, és ami a legfontosabb, Istentől megbízással rendelkezett. Jó, jó, nekiálltak az építkezésnek, jöttek a gúnyolódók, értem, nem akarták a környező népek az építkezést, de a kérdésünk mégis, hogy mit csinált a három napban. Több megoldás van, amíg Cseri Kálmán úgy magyarázza, hogy sírt a bűnök felett, a Word Biblical Commentary szerint a stratégiát dolgozta ki. Nem is az a lényeg, hanem, hogy érdekel, mert tartalommal akarjuk megtölteni.

Talán mert nincs köztes idő?

Masri Mona Aicha