Mint a víz mellé ültetett fa

A multivilágban kiégett vezetőket gyakran látjuk kétkezi munkát végezve regenerálódni. Van, aki nem kiég, hanem megérti Isten vezetését. Veres Gábor háromgyermekes édesapaként hagyta magát és családját is új útra vezettetni.

Stabil személyiség, zökkenőmentes indulás
Veres Gábor a határozott döntések és a megingathatatlan kitartás embere. Hamar köteleződött el nem csak Isten, hanem felesége, Timi mellett is. A holland – kommunikáció szakos bölcsész az intézményi kommunikáció mellett tette le a voksát, és a mai napig élvezettel beszél egykori szakterületéről, bár holland nyelvtudása miatt a multis világ szippantotta magába.

A fiatal csoportvezető rövid időn belül lett családfenntartó – de saját bevallása szerint Isten gondviselése segítette, hogy előre haladjon a karrierje és kibontakozzon a családi élete is.

„Isten mindig előkészítette a következő lépést, lett munkám, lakásunk – úgy éltem meg, hogy mindig csak rá kellett állni a soron lévő kőre” – vall a kezdetekről az édesapa, akihez a multis világ belső szabályrendszere is passzolt.

„Nagyon hamar kialakult rólam a cégnél az a kép, hogy én „meggyőződéses” vagyok” – emlékszik vissza nevetve Gábor. Ez egyrészt a stabilitását jelentette. Beosztottjai, felettesei és közvetlen kollégái is többszörösen cserélődtek a cégnél töltött tizenhárom éve alatt. Másrészt őt viszont mindenki olyan embernek ismerte, akinek határozott elvei vannak. Ez látszott abban, ahogy a minőségre törekedett és nem volt hajlandó erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető munkát végezni.

Talán ezek a belső döntések is "okolhatóak" azért, hogy Gábor nem égett ki a nagyvállalati környezetben. Igazi biztonsági játékos, nehezen mozdul ki a megszokott keretei közül. Úgyis mondhatjuk: lételeme a változatlanság.

Olyan helyen dolgozott, ahol szerette a munkáját, jó hangulatban és támogató légkörben tölthette a mindennapjait. Szerették és megbecsülték a felettesei és a kollégái egyaránt és a cég játékszabályai pedig elfogadhatóak voltak a számára.
Mi történt vele, hogy új útra lépett?

Bár az életében mindent Isten kezéből fogadott el, az addigi kapaszkodóinál egyszer csak elkezdte hatalmasabbnak látni azt a biztonságot, amit Isten tud adni neki.
 

Ha nincs probléma, csinálunk. Vagy mégsem?
A problémamegoldó személyiség hátulütője, hogy ha nincs gond, akkor is generál. A fiatal édesapa karrierváltása mégsem ebben a tulajdonságban gyökerezett.

A cég egyik legrégebbi csoportvezetőjeként a munkaideje nagy része mások problémáinak meghallgatásával és megoldásával telt, s bár Gábor érzelmi intelligenciáján felesége és gyermekei is nagyon sokat formáltak, de sosem készült pszichológusnak.
Ezzel a felismeréssel párhuzamosan folyt a saját házuk felújítása, amelynek kapcsán lépésről-lépésre ásta bele magát az építkezés mélységeibe és magasságaiba egyaránt. És egyszerre megélénkül Gáborban az apai, nagyapai "örökség", hiszen a felmenői mind szívesen dolgoztak a két kezükkel. Édesapja bár matematika – fizika szakos tanár volt, tanulmányai alatt ácsmester mellett segédkezett.
Gábort pedig minden elkészült négyzetméterrel egyre inkább magával ragadta az építkezés. Minden szakemberrel sokat beszélgetett, különösen az ács tett rá mély benyomást. „Nagyon érdekes dolgokat mesélt, egyszerűen lenyűgözött minden munkafolyamat, főként, ami a fával kapcsolatban állt. Az pedig leírhatatlanul fontossá vált, hogy a munkának láttam az eredményét. A saját munkámban elméleti tudásom volt arról, hogy amit elvégeztünk a csapatommal, annak valahol Kolumbiában van valami értelme.
Egyre több dolgot csináltam meg a ház körül én magam, és egyre több tapasztalatom lett ezen a területen. Elkészült egy beépített szekrény, egy lépcső, a terasz, a kerítés és kiderült lassan, hogy nem csak én vagyok nagyon elégedett a saját munkámmal. Egyre többen kérdezték meg, hogy csinálnék-e hasonlót náluk is? Ez nyolc órás munka mellett még viccnek is rossz volt. De elgondolkodtatott” – vallotta meg Gábor.

Krisztusi mesterséget tanulva
Olyannyira elgondolkodtatták a szűnni nem akaró visszajelzések, hogy Veres Gábor felesége támogatásával felnőttképzési rendszerbe jelentkezett.
A jelleme azonban maradt a régi: a biztonsági játékosé, aki nem szeret ismeretlen területre lépni. Úgyhogy megkezdődött az a típusú lelki vívódás, amely a férfiak életében a külvilág számára alig tettenérhető.
Veres Gábor ezidő alatt egyre szélesebb kivitelezői körből gyűjtötte az információkat és ezek fényében latolgatta az életbenmaradási esélyeit, ha karriert váltana.
Amit megtett azonban, hogy ezt a kérdést Isten elé vitte. És választ is kapott. Olyan igéket, amelyeket a mai napig a telefontokjában őriz. Egyiket elő is húzza kérésemre, hiszen a jól ismert jeremiási ige fontos szerepet játszott a döntésében.

"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok."
Jeremiás könyve 29. fejezet 11. vers 

„A munkámból és a személyiségemből adódóan is jellemző volt rám, hogy sok mindent kontrolláltam. A „szabadulás” egyik lépése talán az időzítés elengedése volt. Odaadtam Jézusnak ezt a lehetőséget: ha lépnem kell, akkor értesse meg velem, hogy mikor. Fontos volt, hogy a feleségem, a családom támogatott, látva a harcaimat.
Sok fajsúlyos döntést meghoztam már korábban az életemben, minden döntéshelyzet más és Isten mindegyikben másra tanított. Volt, amiben teljes biztos voltam a helyes útban, ilyen volt a házasságom kérdése. Később volt, amit próbatételként éltem meg, ebben a helyzetben pedig eddig nem tapasztalt szabadságot kaptam. Mert Isten ugyanaz marad akkor is, ha rosszul döntök. Ezért tudtam ezen a számomra teljesen járatlan úton elindulni, mert egy forgatókönyvhöz sem ragaszkodtam görcsösen.

Tehát ha belebukom, akkor sem azt fogom megélni, hogy béna vagyok, mert nem tudtam megcsinálni.
Ez egy magasabb szinten megtapasztalt döntési szabadság. Formálja Isten a változásokhoz való viszonyomat – a vállalkozói léttel jobban, mint azt valaha képzeltem.”

A multinacionális cégek világában ha valaki meghoz egy döntést, hatvan nap múlva realizálódik. Pontosan ennyi ideje volt Gábornak is felkészülni az új életszakaszra – bár egykori főnökei biztosították róla: számára mindig lesz visszaút.

Vágni egy egyenest
Gábor életében azonban nem csak a pályamódosításról volt szó, hanem egy értelmiségi létforma lecseréléséről is egyszersmind. „Bennem ez a szerepkonfliktus valószínűleg azért sem merült fel, mert a környezetemben nagyon jó példákat láttam magam előtt. És biztosan tudom mondani az, hogy asztalos vagyok, nem annyiban merül ki, hogy tudok vágni egy egyenest a fűrésszel. Megjegyzem, több lépcső és bútor elkészítése után tanultam a szakmát, és mégsem ment magától értetődően ez a pofonegyszerű manőver. De valójában szerintem egyszerűen csak máshogy élem meg az értelmiségi létet. Hiszen továbbra is problémákat oldok meg” – mondja nevetve.
Gábor számára a középvezetői munkájában terhesen sok volt a személyes beszélgetés. Mióta saját vállalkozásba kezdett, nem kommunikációs vákuumba került, hanem több kapacitása maradt a társaskapcsolatai ápolására, például újra rendszeresen focizik.
Az elmúlt egy évben azért megélt mélypontokat is.



„Egyrészt tanulnom kell az időmenedzsmentet, még kevés dolog megy rutinszerűen” – vallja Gábor. „Az elengedést pedig folyamatosan tanulom. Nagyon szabályszerű és kiszámítható életünk volt korábban. Most arra is szabad lettem, hogy a jelenlegi esetleg csak egy szakasza lesz az életünknek. Bár meghatározó Igeként ott van előttem a 90. zsoltár egyik verse is, ami annak idején az esküvői meghívónkon is szerepelt – ez vezetett egyébként a vállalkozásomhoz passzoló név megtalálásában is.

A fáért, mint anyagért rajongok.

Ez az, ami akár egy életen keresztül is el tud kísérni bennünket – erre is utal az Arbor Vitae név, valami, ami maradandó, s ami az Örökkévalóból táplálkozik.”

Gábor egyébként lépcsőket szeret a leginkább tervezni és készíteni, a komplexitásuk miatt. Amikor még laikusként készítette a saját lépcsőjüket, olyan alapanyagot választott, amelyben látszik a hiba, göcsört. „Számomra a természetességhez hozzátartozik az is, hogy nem vagyunk tökéletesek. Bennünk is van hiba, miért várnánk a fától, hogy makulátlan legyen? Szerintem a fa is akkor szép igazán, ha valódi, nem akkor, ha hibátlan.”

"És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!"
Zsoltárok könyve 90. fejezet 17. vers

 

Fotó: Vargosz

Asztalossá lett református