A halottak végtiszteségéről való gondoskodás minden emberi kultúrkör része. Keresztyén hitünk szerint testünk a Szentlélek temploma, ezért a temetés megtagadása ítéletet von maga után. Az Ószövetségben például mindig valamilyen nagy büntetés következménye a végtisztesség elmaradása. Nemcsak saját halottainkról kell azonban gondoskodni: vannak, akik közös nemzeti emlékezetünk részei, ezért mindannyiunk erkölcsi felelőssége, hogy méltó nyughelyre leljenek. Ilyenek például a csatákban elesett katonák, akiknek ehhez sokszor előbb fel kell kutatni a sírját, esetleg beazonosítani őket, vagy rekonstruálni, mi történt velük. Ebben segíthet a hadisírkutatás tudományos módszertana.

Magyarországon elsőként dr. Tóth Zsolt foglalta össze a hadisírkutatás szakmai ismeretanyagát. A jelenleg a Nemzeti Örökség Intézeténél osztályvezetőként dolgozó hadtörténész – aki egyúttal a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság titkára is – ebből a kutatási témából írta doktori disszertációját, amelynek feldolgozásából született meg Hadisírkutatás című könyve. A Re:Publikáció kiadásában idén megjelent mű egyszerre szakmai útmutató és laikus érdeklődőknek szóló kézikönyv. Szerzőjével a hadisírkutatás módszertanáról, a hadisírgondozás és az emlékezet fontosságáról, valamint a tábori lelkészek és egyházak ezekben betöltött szerepéről beszélgettünk.

Miért foglalkozik ma valaki hadisírkutatással?
Minden nemzetnek erkölcsi kötelessége gondoskodni az elesett katonáiról, és megadni nekik a végtisztességet. Magyarországon jelenleg a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum jogszabályban rögzített feladata a hadisírok gondozása. Korábban ott dolgoztam a hadisírgondozó részleg munkatársaként, ekkor választottam témámul a hadisírkutatást, amelynek kutatását azután is továbbvittem, hogy a szervezetet magam mögött hagytam. Amikor egy ismeretlen helyen lévő katona holttestét szeretnénk megtalálni, az számomra erkölcsi értelemben véve is szép feladat, másrészt valóban izgalmas tudományos kutatómunkát jelent.

Könyve nagyjából nyolcéves intenzív kutatómunka eredményeképpen született meg. Miért volt szükség hozzá a hadisírkutatás egzakt módszertanának kidolgozására?
Magyarországon nem volt igazán nagy múltja ennek a területnek, ezért nem volt egységes és tudományos módszertana sem. Mindezzel akkor szembesültem, amikor a rendőrség azzal keresett meg minket, hogy olyan emberi maradványt találtak, amelyről feltételezik, hogy katona volt. Senki sem tudta igazán, mi a teendő. A sír túl régi volt ahhoz, hogy rendőrségi hatáskörbe tartozzon; a hazai régészeti korhatár pedig 1711-nél húzódik, tehát ami későbbi, azzal az intézményes régészet már nem foglalkozik, így ők sem voltak gazdái a sírnak. Az eset megrekedt a régészet és a rendőrségi bűnügyi eljárás közötti senkiföldjén. Mindez fölkeltette az érdeklődésemet. Mélyebben beleástam magam a szakirodalomba, és miután felfedeztem az egységes módszertan hiányát is, végül magam dolgoztam ki azt.

Mit takar pontosan a hadisírkutatás?
Tudományos módszertanának angolszász gyökerei vannak. Az 1980-as évek Amerikájában Douglas D. Scott és Richard A. Fox a régészet és az igazságügy módszereit is adaptálták, amikor semmilyen írott forrás nem állt rendelkezésükre egy 1876-ban, a Little Bighorn-i Nemzeti Park mai területén lezajlott ütközet kutatásához. Először fémdetektorokkal pásztázták át a helyszínt, majd a feltártakat térképre vetítették, így sikerült modellezni a csata alakulását. Az antropológia módszertanát is bevonták a leletek vizsgálatába. Rájöttek, hogy mindezek együttes használata hatékonyabbá teszi a módszeres és szakszerű feltárásokat, mert így pontosabb információkhoz jutnak. Ezzel új modern hadirégészeti irányzat indult.



Tehát minél több tudományág vonható be a hadirégészet mellé, annál egzaktabb képet kaphatunk a feltárások során?
Így van. A hadisírkutatás a hadtörténelem modern hadirégészeti forráscsoportjának is tekinthető. Röviden és tömören úgy lehetne pontos meghatározást adni rá, hogy sajátos célok elérésére törekvő tudományos kutatási folyamat, amely magába foglalja a hadisírok helyének módszeres meghatározását és feltárását, valamint a kutatómunka során megismert írott források, ábrák, jelenségek és tárgyi leletek elemzését és értelmezését. Ennek persze országonként más és más sajátosságai is lehetnek az eltérő történelem miatt, ezért mi annak idején abból indultunk ki, hogy a külföldön már eredményesen alkalmazott módszereket mindenképpen a hazai körülményeknek megfelelően kell adaptálni. Ennek során a doktori témavezetőm, dr. Négyesi Lajos ezredes volt az iránymutatóm.

Módszertan tekintetében miben különbözik a hadisírkutatás a civil sírok kutatásától?
A hadisírkutatás hadtörténeti forrásokra épít, kifejezetten hadtörténeti kutatómunka előzi meg. A civil sírok ilyen módszertannal nem kutathatóak, másfajta forrásanyagokra épülnek, feltárásuk módszertanilag kevésbé kötött. Másrészt hadisírok esetén a tárgyi leletek azonosításához – akár a sírban, akár a környékén találhatóak – hadtörténészi tudás kell. Adott esetben hadimúzeológus is betöltheti ezt a szerepet. A legalapvetőbb különbség tehát, hogy specifikussága miatt a hadisírkutatás specializáltabb tudást is igényel. És persze a hadisírok nyilvántartásának története is eltér a civil sírokétól, ami szintén fontos tényező. A hadisírkutatás ezekre és az ehhez hasonló írott forrásokra támaszkodik.

Mióta tartják hivatalosan is nyilván a hadisírokat?
Ha csak a hazai történetét nézzük, akkor ennek kezdete 1849 márciusára vezethető vissza, amikor is Kossuth Lajos elrendelte, hogy a tábori lelkészek vezessék az elesettek nyilvántartását. Addig csak az elesett katonák búcsúztatásáról és temetéséről gondoskodtak, de innentől kezdve a veszteségnyilvántartás is az ő feladatukká vált, egészen az első világháború idejéig. 1916-tól már professzionális veszteségnyilvántartó katonatisztek végezték ezt, eleinte a tábori lelkészek segítségével. Ezek a tisztek már nagyon komoly dokumentációt készítettek az elesett katonák sírhelyeiről, halotti bizonyítványokról, veszteségi adatokról, nyilvántartásokról és lajstromokról. Temetővázlatokat, katasztereket készítettek a temetkezési helyről, amelyek ma hadtörténeti levéltárakban, irattárakban kutathatóak.

Az egyházaknak milyen szerep jutott 1916 után a hadisírok kapcsán?
Nagyon fontos, hogy a hadisírkutatás során megtalált katonák is méltó temetésben részesüljenek, emiatt a lelkészek továbbra is nélkülözhetetlenek a munkánk során. Hogy egy református példát mondjak: 2011-ben azonosítottuk az alig 23 évesen hősi halált halt református huszártiszt, Fáy Jenő hadnagy földi maradványait, amelyeket hazaszállítottuk, és Nagyrédén, a családi sírban helyeztük végső nyugalomra, katonai tiszteletadás mellett. A megindító temetést Jákob János tábornok, protestáns tábori püspök végezte el. A hadisírkutatásnak egyébként vallási indíttatása is lehet, így ilyen esetekben is előfordulhat együttműködés az egyházakkal. De fontos az egyház szerepe a közös megemlékezések, valamint a vallási, etikai és kegyeleti szempontok hangsúlyozása és képviselete kapcsán is.



A vallási, etikai és kegyeleti szempontoknak külön fejezetet is szentelt könyvében. Mik ezeknek a keresztyén gyökerei?
A temetetlen halott a teljes pusztulás jelképe a Bibliában. Ahogy Jeremiás könyve 16. fejezetének 4. verse fogalmaz: „nem gyászolják meg és nem temetik el őket, trágyává lesznek a föld színén. Fegyver és éhínség miatt lesz végük, holttestük pedig az ég madarainak és a föld állatainak lesz az eledele.” A Korinthusiakhoz írt első levél 15. fejezetének 42-44. versig terjedő része pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy testben támadunk fel: „Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test.” A holttestekkel ezért a föltámadás reményében tisztelettel, szeretettel és kegyelettel kell bánni.

Az idei halottak napja kapcsán mennyire kerültek előtérbe a hadi elhunytak?
Mindenszentekkor és halottak napján is számos megemlékezés volt az elesett katonák emlékére. A Fiumei úti sírkertben – amelynek munkahelyem a fenntartója – számos védett katonai sírhely is található. Az itteni, a centenárium végén létesült, központi első világháborús emlékműnél november elsején tartottunk megemlékezést. Emellett több év után most volt először központi szentmise a Fiumei úti sírkertben, méghozzá szabadtéren, a felújított keresztnél, amelyet még 1857-ben állítottak. November másodikán a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szervezésében került sor megemlékezésre a Magyar Központi Katonai Temetőben, a Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában, ennek során katolikus és református tábori lelkészek tartottak közös áhítatot. Az itt nyugvók között akadnak, akiket a hadisírkutatás módszereivel sikerült azonosítani.



Az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséről is most emlékeztünk meg. Segítheti-e ennek a megismerését a hadisírkutatás?
Mivel az ‘56-os magyar áldozatok döntő többsége civil volt, ezért a legtöbb esetben nincsenek olyan hadtörténeti forrásaink és tárgyi leleteink, amelyekre kifejezetten a hadisírkutatás módszereit használhatnánk. Ezeket az általában utcai harcok során elesett embereket kijelölt temetkezési helyeken földeltette el az államhatalom. Többet ismerünk is közülük, például a már említett Fiumei úti sírkert 21-es parcelláját. A megtorlások során kivégzettek többsége pedig rabtemetőkben nyugszik. Ezeknek a feltárása hasonló, de mégis más jellegű kutatómunkát igényel, mint a hadisíroké, és inkább kegyeleti, vagy humanitárius sírkutatásnak nevezzük. Ami mégis összeköti ezt a szakterületet az enyémmel, az a mártírok és a hősi halottaink iránti tisztelet, amely túlmutat a kutatási témákon, és közös erkölcsi kötelességünkre emlékeztet mindannyiunkat.


Képek: Kapusi Zoltán, Tóth Zsolt, ismeretlen fotós