"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Gyülekezettudatos lelkészképzés és az egyházkerület születésnapja
Szabályrendeletet fogadott el a Hittudományi Kar vezetői kinevezéseiről a dunamelléki közgyűlés. Jövőre jubileumi évet hirdettek meg az egyházkerületben, az ünnepi programsorozathoz az egyházmegyék is csatlakozhatnak.
A napi igeszakasz, Péter második levelének második fejezete felolvasásával és imádsággal vezette fel a Dunamelléki Református Egyházkerület 2025. június 23-ai közgyűlését Somogyi Péter lelkészi főjegyző. Veres Sándor dunamelléki főgondnok köszöntötte a testület alkotótagjait a budapesti Ráday Ház dísztermében. Köszöntötték dr. Németh Balázst, a Mérnökmisszió lelkipásztorát is, aki nemrégiben akadémiai doktori címet szerzett és summa cum laude minősítéssel védte meg teológiai doktori disszertációját is.
A 2025. június 2-i egyházkerületi közgyűlés határozatképtelenné válása miatt volt szükség a testület újbóli összehívására. A június 23-i közgyűlés határozott arról, hogy 2026-ot jubileumi évvé nyilvánítják: ekkor lesz 450 éve, hogy összehívták a hercegszőlősi zsinatot, mely rendezte nemcsak a dunamelléki közösségek életét, de a török megszállás idején állami struktúra hiányában a köz dolgait is. Az egyházkerület születésnapjának tekintett jubileumot programsorozattal ünneplik meg, melynek fővédnökei Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, valamint Trócsányi László, a Károli egyetem rektora lesznek. Balog Zoltán dunamelléki püspök a közgyűlésen arra biztatta az egyházmegyéket, hogy saját szervezésű programokkal csatlakozzanak a jubileumi évhez.
Biztatott a Hercegszőlősi kánonok elolvasására is, mely teológiai reflexióval ellátva, mai magyar átiratával együtt jövőre az egyházkerület kiadásában is megjelenik.
Ezután Kelemen János üzemeltetési főigazgató beszámolója következett. Megköszönte a gyülekezeteknek, hogy a Bibliás Könyvesboltban szerzik be nemcsak magáncélra, de az iratterjesztésük számára is a különböző kiadványokat.
A jó gyakorlatok között említette, hogy a gyülekezeti csoportok idejében jelzik, ha szükséges lemondani foglalásukat a Mátraházi Református Üdülőben, segítve ezzel az üdülő gazdaságos működtetését. A létesítményről elmondta: az egyházkerület támogatásának köszönhetően a mátraházi a legkedvezőbb árú református üdülő országszerte.
Ezt követően Nyilas Zoltán északpesti esperes terjesztette elő a budapesti teológia, azaz a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara vezetőinek kinevezéséről szóló szabályrendeletet. Mint mondta, a dokumentum többéves közös gondolkodás eredménye annak érdekében, hogy a lelkészképzés minél inkább gyülekezettudatossá váljon. A következő lelkészgenerációk kinevelése ugyanis nemcsak a teológia felelőssége, hanem a közegyházi testületeké, kiemelten a gyülekezeteké. Az esperes példaértékűnek nevezte a gyülekezetek és a teológiai kar kapcsolatát a többi közt a teológusnapokkal, a gyülekezeti gyakorlatokkal, a hatodéves képzés kérdésének rendezésével és benne a mentorok szerepével, valamint a tavaly elfogadott új hallgatói minősítési eljárással, melyek mind a gyülekezettudatosságot erősítik.
Nyilas Zoltán a szabályrendelet előkészítését ismertetve elmondta: az előző közgyűlés óta már a teológia tanári karával is egyeztettek a szövegről. A szabályrendelet általánosságban rögzíti a tanszékvezetői kinevezések; konkrétabban a Gyakorlati Tanszék, valamint a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszék vezetői kinevezései; továbbá a dékáni kinevezés feltételeit. A közgyűlés döntése értelmében a tanszékvezetői kinevezés feltétele, hogy a jelöltet az illetékes egyházi testület – például a gyülekezet, valamely intézmény vagy megyei testület – ajánlja. A két említett tanszék vezetői kinevezéseinek feltétele, hogy a jelölt legalább hét év, ebből legalább öt év önálló gyülekezeti lelkipásztori szolgálati jogviszonnyal rendelkezzen. A dékáni kinevezés feltétele pedig hét év önálló gyülekezeti lelkipásztori szolgálati jogviszony.
A közgyűlésen elhangzott: az egységes lelkészképesítő vizsgára 2025. július 31-ig kell beadni a jelentkezést a teljes dokumentációval és az Egyházkerületi Tanács ajánlásával együtt.
Képek: Vargosz