Szívbéli bizalom, hiteles szeretet

A befogadó, hiteles szeretetnek köszönhető, hogy a maglódi gyülekezet olyanná lett, mint egy nagy család. Bálint Klára lelkipásztornál jártunk.

Hogyan kapcsolódhat gyülekezeti háttér és lelkipásztori elhívás? Mi lehet a gyülekezet és mi a lelkész szerepe abban, hogy valaki a közösségükből a lelkészi szolgálatot válassza? Ezek a kérdések idén, a lelkipásztori hivatás évében különösen aktuálisak, de máskor is fontos látnunk, vannak-e jó minták ezekben a közösségekben, amelyek más gyülekezetek számára tanulságul szolgálhatnak. Hiszen mi sem árulhatna el többet a gyülekezeti háttér és a lelkészi elhívás összefüggéseiről, mint egy-egy konkrét közösség példája.

A Parókia portál cikksorozatot indított a gyülekezeti háttér és lelkészi elhívás összefüggéseiről, amely során mindig két ember történetén keresztül mutatunk be egy közösséget: az adott egyházközség lelkészén és az egyik volt gyülekezeti tagén, aki azóta maga is lelkészi szolgálatba kezdett. A cikksorozat második gyülekezete a Maglódi Református Egyházközség, az interjúalanyok pedig Bálint Klára maglódi lelkész és Varga Fanni szigetvári beosztott lelkész.



Megmaradt az ölelés
Bálint Klára (leánykori nevén Szabó Klára) lelkészcsaládba született, Szabó Mihály és Pinczés Klára lelkipásztorok öt gyermeke egyikeként. Szülei tizenöt éven keresztül egy Baranya megyei kis zsákfaluban, Belvárdgyulán és szórványgyülekezeteiben szolgáltak, Klárit pedig bátyja után a Debreceni Református Kollégiumba íratták, de amikor elköltöztek Mohácsra és megszületett az ötödik testvér, hazahívták őt, hogy Mohácson fejezze be a gimnáziumot. „Arra kértek, hogy segítsek otthon és legyek gyülekezeti ifivezető. Akkor nem örültem, hogy el kell hagyjam Debrecent, de most már tudom, hogy ennek így kellett lennie ahhoz, hogy lelkész legyek. A mohácsi gimnáziumban ugyanis azzal szembesültem, hogy társaimnak nincs fogalmuk arról, kicsoda Isten. Engem kérdeztek erről, ezért megsejtettem, hogy az örömhír bizonyára általam is sokakhoz szeretne eljutni” – emlékezett vissza Klári.

„Személyes hitre jutásomnak annak idején fontos állomása volt Németh Géza balatoni ifitábora, ahol tizennégy évesen mélyen megérintett az Istentől kapott feltétel nélküli szeretet, ahol – Adyval szólva – »csendesen és váratlanul átölelt az Isten«.

Tudtam, hogy majd gyerekekkel szeretnék foglalkozni, hogy ezt az Isten-ölelést valahogy tovább adhassam nekik,

ezért eleinte tanári pályára készültem. Amikor azonban a pályaválasztási papírom leadása előtti vasárnap cecei lelkész nagybátyám arra kért, hogy istenhitemről tegyek bizonyságot a gyülekezetében, én magamat is meglepve arról kezdtem beszélni, hogy a pályaválasztásban Isten útbaigazítását kérem. És elkezdtem sírni, mert rádöbbentem, hogy ezt valójában nem beszéltem meg Istennel. Reggelre érlelődött meg bennem: Isten meghívott, hogy lelkipásztor legyek.”



Az egyetemen töltött évei – mint minden hasonló korabelinél – „nagy utazás” volt számára. „Tiszta, gyermeki hitem sok mindennel találkozott, amitől naivsága időközben felnőtté érlelődött. Ami mindvégig és mindmáig megmaradt az az ölelés: ahogyan az Atya Isten ölel, és ahogyan én szívbéli, gyermeki bizalommal – de már nem gyermekként – Őt ölelem.”

Gyakorlati éveit az Újpest-Újvárosi Református Egyházközségben töltötte, majd Zürichbe nyert egyéves tanulmányi ösztöndíjat. „Tudtam magamról, hogy ha körülnézés nélkül kezdek el valahol szolgálni, annyira megszeretem az ottani embereket, hogy száz évig is ott maradok. De ha helyettes lelkész leszek, lesz időm megfontolni, hogy hol lennék szívesen lelkipásztor. Így kerültem Maglódra, mert akkori lelkipásztora, Balog Zoltán, jelenlegi püspökünk helyettes lelkészt keresett németországi ösztöndíja idejére. Végül két évig maradt ott, majd meghívták őt a Hold utcai gyülekezet élére. Amikor megürült a maglódi lelkészi állás, a presbitérium egyhangúlag hívott meg lelkészéül, és 1990. szeptember 16-án 15 órakor, napra, órára pontosan a harmincadik születésnapomon beiktattak. Ma már harminchatodik éve szolgálok a Maglód–Ecser–Mende–Sülysápi gyülekezetben.”



Maglódon kötött házasságot nem lelkész férjével, két gyermekük született. Egyszerre kellett négy falu lelkészének és hittantanárának, feleségnek és kétgyermekes édesanyának lennie, úgy, hogy akkoriban még szülési szabadság sem járt a lelkésznőknek. „Erőm felett próbáltam egyensúlyozni, minden szerepkörömben a lehető legtöbbet adni, miközben fájt a magamat megosztás kényszerűsége. A gyermekeimmel és a gyülekezettel meg tudtuk tartani egymást e nehéz években, a férjemmel azonban nem.” Válásának feldolgozása hosszú folyamat volt, és máig beszélget arról Istennel, mit érthet meg belőle.

Vallja, hogy akármi is történik vele, az Isten ölelésén belül történik, és abban az is rendben lévővé válik, ami nehéz és fáj.

Gyülekezete tapintatos szeretettel takarta őt be a gyógyulás idején. „Ekkor váltunk egymást igazán befogadó, hiteles szeretetet adni és elfogadni tudó nagy családdá.”

Amikor gyermekei nagyobbak lettek, az őt mindig is érdeklő lelkigondozás és mentálhigiéné területeit kezdte el tanulni. „Az emberi lélek megismerése azért fontos számomra, hogy jobban értsem, érezzem és segítsem az embert, magamat és azokat, akikhez szól az igehirdetés, akiknek a lelki-pásztora vagyok.” Az utóbbi huszonnégy év alatt mentálhigiénés szakember, lelkigondozói tereptanár, pszicho-, biblio-, szomatodráma csoportvezető és egyéni konzulens diplomát szerzett, az utóbbi évben pár- és családterapeuta alapvizsgát tett.



Szavakban és tettekben
A lelkésznő elmondása szerint a maglódi gyülekezetben ittléte időszakában nem fordult elő veszekedés vagy versengés. Ennek egyik titka, hogy

próbálnak egymással őszintén, szavakban és tettekben is szeretettel kommunikálni.

„Amikor idekerültem a gyülekezetbe, a mi drága – azóta már elhunyt – gondnokasszonyunk, Veréb Magdi mindenkit nagy mosollyal és öleléssel fogadott a templomkapuban. Rámosolygunk az emberekre, odafigyeléssel fogadjuk őket, és ők megérzik a befogadó szeretetet” – fejtette ki Klári.

Ha a templom és a templomkert rendbetételére karbantartó-napot hirdetnek, ötven ember is eljön, és három óra alatt rendbe vágják a templomot tetőtől-talpig. Ehhez persze jó szervezésre és a közösség összetartására van szükség. „A gyülekezetünk magja a kiváló emberekből álló, hitben járó presbitériumunk – élükön Tóth László főgondnokunk, iskolánk igazgatóhelyettese –, a bibliaórások és az ifi. Csodálatos és kedves emberek, akikkel nagyon szeretjük egymást és akikkel nagyra értékeljük egymást.”



Az 1911-ben megalakult Maglód-Ecseri Református Gyülekezethez 1947-ben kapcsolódtak a mendei, sápi és sülyi reformátusok, s ekkor lett önálló lelkipásztoruk. Az ecseriek Maglódra járnak át istentiszteletre, de a gyerekeknek a hittant az ecseri iskolában tartják. Mendén és Sülysápon havonta egyszer van istentisztelet, hittanóra órarend szerűen, heti rendszerességgel. Maglódon a bibliaórákon 15–20-an ülnek körbe. Itt mindenki megoszthatja örömét-bánatát, majd a vasárnap elhangzott igehirdetés kinek-kinek szóló üzenetéről beszélgetnek.

Van, akinek ennyi az összes közösségi élete, itt tartják őt számon, itt kíváncsiak rá, itt lehet őszinte.

Az aktív dolgozóknak külön felnőtt hittanórát tartanak, az ifit a gyülekezetben felnőtt teológusaik vezetik.

Az agglomerációban sok a gyermek, ez a keresztelések számán is megmutatkozik. „Keresztelések alkalmával mindig meglátogatom a családot, hosszan elbeszélgetünk, hogy megalapozódjon a gyermek és család gyülekezetbe tartozása. Egy-egy ilyen látogatás nem egy esetben kicsit házasságápoló beszélgetés is, amit nagyon köszönnek a szülők. Számon tartjuk a megkeresztelt gyermekeket, akik nagy százaléka óvodás kortól jár hittanórára.”



A négy településen 350 gyermek részesül református hittanoktatásban. Ezt a szolgálatot a lelkipásztoron kívül két főállású hittanoktató végzi nagyon nagy odaadással. Gyüre Judit, aki a legtöbb hittanórát tartja, a gyülekezetükben jutott hitre, majd ott kapott elhívást, hogy hittanoktató legyen és háromgyerekes édesanyaként üljön be az egyetem iskolapadjába.

Nálunk az az elsődleges, hogy a gyerek érezze jól magát a hittanórán, ez pedig akkor valósul meg, ha elfogadást, figyelmet és szeretetet kap.

Ha ezáltal érzelmi biztonságban van, megnyílhat a szíve Isten felé a bibliai történeteken át, és eljuthat az Isten iránti szívbéli bizalomhoz, amely remélhetőleg majd elkíséri egész életén át.” Vallják, hogy „a mag el van vetve” és egyszer csak szárba szökken. Egyhetes balatonfűzfői hittanos táborukba, amely idén tizenöt felnőtt és egyetemista nonstop szolgálatával valósul meg, évente körülbelül negyven gyerek jön el. Konfirmandusaik száma évente 20-25 fő.



Kirepültek útravalója
Maglódon az elmúlt harmincöt évben négyen kaptak elhívást lelkészi szolgálatra. Fodor Ákos Atilláné (István Anna) vajszlói lelkipásztor; Veres Anna (Bálint Anna), Klári nagyobbik gyermeke, aki a Szigetszentmiklós–Újvárosi gyülekezet egyik beosztott lelkipásztora; Varga Fanni szigetvári beosztott lelkész, Klári „interjús párja”, és Szabó-Hegyi Dániel, aki első éves a budapesti teológián. A gyülekezetből további két volt hittanos vallástanári, egy felnőtt pedig hittanoktatói szakon tanult.

„Én senkibe nem plántáltam szándékosan, hogy lelkipásztor vagy hittantanár legyen.

Itt voltak a gyülekezetben, szerettük őket, mint mindenkit; és mert hogy örömmel vállalták, egyre több feladatot együtt végeztünk,

és egyszer csak elém álltak azzal, hogy lelkésznek vagy vallástanárnak hívta el őket Isten” – emlékezett vissza. „Ezt különösen az eredetileg színésznőnek készülő Anna lányomnál volt érdekes megélnem, aki a saját bőrén tapasztalta meg a lelkész-anyukája sok örömmel, de sok nehézséggel is járó ünnep- és hétköznapjait. Megijedtem, de ezzel együtt Istenre bíztam őt, hogy ha tényleg erre hívta meg, akkor őrizze, tanítsa, és adja meg azokat az objektív körülményeket, hogy tudjon majd teljes szívvel és jelenléttel lelkipásztor, feleség és édesanya is lenni.”



Az anya-gyülekezet és az „anya-lelkipásztor” sem a teológiai tanulmányok alatt, sem később nem engedte el teljesen egykori „gyermekei” kezét. A gyülekezet küldöttsége jelen volt kiemelt alkalmaikon (lelkészszentelés, beiktatás, esküvő), hogy szívvel-lélekkel osztozzon örömükben. A „kirepültek” többször jönnek „vendégségbe” haza egy-egy igehirdetési szolgálattal megajándékozni a gyülekezetet, akik nagy szeretettel várják és fogadják őket.

„Azt próbálom átadni az igehirdetésekben, a beszélgetésekben és útravalóul a szárnyaim alól kikerülőknek, hogy Isten annyira nagyon szeret és értékel bennünket, hogy arra kér minket, hogy mi is értékeljük és szeressük magunkat.

A lelkésznek nemcsak másokért, a gyülekezetért kell felelősséget vállalni, hanem magáért és a rábízott családja jól-létéért is.

Nem könnyű a lecke, amikor tudat alatt úgy vagyunk beoltva – elsősorban keresztyén berkeken belül –, hogy akkor vagy jó, ha áldozattá válsz. Ellenben csak azt a harmóniát tudod megosztani, ami benned él: örömben lenni Istennel és önmagaddal.”



Barna Bálint
Képek: Füle Tamás, Maglódi Református Egyházközség, családi archívumok


Kapcsolódó írásunk:

Szolgálatban kapcsolódva
Maglódon van élet, és ehhez az élethez jó kapcsolódni – vallja Varga Fanni, akivel új szolgálati helyén, Szigetváron beszélgettünk.