"Az anyagi javakon és birtokolt értékeken alapuló identitásmeghatározás hamis utakra csábít. Megtéveszt és manipulálja az embert. Ha attól vagy valaki, amid van, akkor vesztesként egy perc alatt semmivé válhatsz."
Bagdy Emőke
Az evangéliumért harcoló ifjúság
A budapesti Ráday Házban szervezi ezen a hétvégén idei Ifivezető-képzését (IVK) az Ifjúságépítők csapata. A több mint háromszáz résztvevő közös épülésére és szolgálatára a Dunamelléki Református Egyházkerület vezetősége is áldást kért.
Idén hetedik alkalommal kerül sor az IVK-ra, a Kápát-medence legnagyobb, felekezetközi ifjúsági vezetőképző konferenciájára. Az intenzív képzési hétvége célja, hogy aktuális és gyorsan a gyakorlatba ültethető készségeket nyújtson a résztvevőknek függetlenül attól, hogy milyen régóta végzik a munkát a fiatalok között.
A budapesti Ráday Ház első alkalommal ad otthon a konferenciának, az épület házigazdái, a Dunamelléki Református Egyházkerület vezetősége a péntek esti nyitóalkalmon bátorították a jelenlévőket. Veres Sándor főgondnok Sámson születésének ígéretét idézte a Bírák könyvének 13. fejezetéből: miután szülei kijelentést kaptak a gyermekről, apja azért fohászkodott, hogy Isten mutassa meg neki, hogyan tanítsák majd őt az Ő útjaira. „Kívánom nektek, hogy ti is kérjétek el az Úrtól, hogy mit kell tennetek – talán ez is az ilyen hétvégék egyik célja. Nektek már megvan az előnyötök, hogy kezetekben a Biblia, bennetek pedig a Szentlélek van. Számítunk rátok, legyetek a munkatársaink!” – fogalmazott a főgondnok.
Somogyi Péter lelkészi főjegyző hangsúlyozta, hogy mindannyiunkat harctérre helyezett az Úr, ahol elsősorban az evangéliumért kell küzdenünk. „Nem gerillaharcban vagyunk, hanem közösségben és egymással küzdünk – az együttléteinknek erre a harcra kell felkészíteniük minket” – mondta. Bor Imre presbiteri főjegyző a balatonszárszói REFISZ-táborokban gyakran találkozott a résztvevők egy részével, és tanári tapasztalataiból is tudja, hogy az ifjúságnak mennyi kérdése van. „Azért vagyunk itt most négyen, hogy megerősítsük: egységben vagyunk a szolgálatban, a misszió kapcsán is.”
Balog Zoltán, az egyházkerület püspöke a töki református templom királykazettáján található igére hívta fel a figyelmet: „…inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” (Lukács 10,20) „Az ifjúsági munkában nem az a legfontosabb, hogy mennyi embert sikerül megszólítani, hanem az, hogy a ti nevetek már fel van írva a mennyben” – mondta a püspök.
A nyitóalkalmon Bolyki László teológus hirdette Isten Igéjét, rámutatva: mindegy, mit teszünk, mennyire szégyelljük magunkat a tetteinkért, Isten gyönyörködik bennünk – ahogyan azt a képzés mottója is hangsúlyozza. „A mérgező szégyen gyárilag belénk van programozva – Ádám és Éva is először elrejtőzött a bűnbeesés után. Isten mégis szentnek és igaznak lát minket Jézus vére által” – fogalmazott.
Ablonczy Áron református lelkipásztor, az Ifjúságépítők csapatának egyik alapítója kérdésünkre elmondta: az idei Ifivezető-képzésen mindenki megtalálhatja azt az épülési és ismeretelsajátítási formát, amely neki a legkedvezőbb. „Rövidebb és hosszabb előadások, műhelyek, kerekasztal-beszélgetések és főelőadások alkotják a konferencia kereteit, de dicsőítésben és imádságban is együtt lehetnek majd a résztvevők.”
A Magyarországi Református Egyház Ifjúsági Irodájának vezetője hozzátette, hogy az IVK-n jelen lévők segédanyagokat is kapnak majd az ifiórákhoz, valamint bemutatják nekik a fiatalok közötti szolgálat új fejlesztéseit is, ami inspirációt nyújthat az otthoni munkában.” Az idei Ifivezető-képzés műhelyein és előadásai többek között olyan témákban nyújtanak kapaszkodókat, mint a mesterséges intelligencia felelős használata, ifialapítás vidéken, hogyan beszéljünk a szexről az ifiben, hogyan ismerjük fel a tévtanításokat, de szó lesz a férfivá és nővé válás kérdéseiről, és arról is, milyen átalakulásokkal kell szembenézniük a gyülekezeteknek. Az ifimunkát tíz évnél régebb óta végzők számára külön, meghívásos szemináriumokat is szerveztek a hétvégére.
Ablonczy Áron szerint egy hétvégi képzés sok segítséget nyújthat az ifjúsági szolgálatban, azonban az itt kapott plusz valószínűleg nem tart ki egy évig – ezt a hiányt igyekszik pótolni a folyamatos mentorálás. „Öt mentorcsoportot indítunk, amely személyesen és online kíséri majd a szolgálókat” – mondta.
Az Ifivezető-képzés részleteiről nemrég Kasza Edina főkoordinátor mesélt Barna Bálint kollégánknak – a cikket erre a linkre kattintva lehet elolvasni.
Fotó: Füle Tamás