A műhelyben

A sokak által szeretett asztalosmester keze alatt nemcsak a fa formálódik, hanem az is, aki műhelyébe belép. Tanítványaiból jó szakembert és ami még több: embert farag, véső helyett azonban más eszközöket használ. Bár sok a pályaelhagyó és a nagy dinasztiák is kihalófélben vannak, az asztalosság még mindig az egyik legszebb szakma - vallja az albertirsai Danka Imre. 

Tízéves lehetett, amikor alapvető szerszámokból kis műhelyt alakított ki magának otthon - vág bele történetébe Danka Imre.
A szerszámok azonban elkallódtak a katonaévek alatt, ő pedig a vasútnál helyezkedett el. Dolgozni mindig szeretett, de igazán csak akkor bontakozott ki, amikor végre azzal foglalkozhatott, ami mindig is vonzotta. Sokan furcsállták, hogy tíz év elmúltával otthagyja középvezetői állását, és beáll egy lakóhelyéhez közeli faipari vállalathoz inasnak. Mégis hamar kitanulta az asztalos szakmát, és mint mondja, ekkoriban falta a munkát, olyannyira, hogy a hó vége előtt egy héttel főnöke letetette vele a szerszámot, mert nem tudta volna kifizetni. Ahogy csappant a kereslet, Imre bácsi úgy döntött, magánvállalkozásba kezd - ennek már harmincöt éve.
- A feleségem és a fiam is segítettek nekem. Már második évben annyi munkánk volt, hogy nem győztük. Beltéri lépcsőket, gardróbszekrényeket, térelválasztókat, erkélyeket gyártottunk, és bizony, voltak szép idők, amikor egész évre előre le voltunk kötve. Ez volt életem egyik legszebb korszaka - emlékszik vissza.

Nem túl magasan
Míg a kamera forog, egyre-másra érkeznek a megrendelők az albertirsai asztaloshoz. A vevők önként ajánlják ismerőseiknek Imre bácsi műhelyét, munkáját fémjelzi, hogy egész utcák adtak megbízást neki.
- Szinte semmim nem volt a pályám elején, de mindig tudtam Istent, embert, kollégát és munkát tisztelni - mondja Imre bácsi, majd hozzáteszi: ez olyan alap, ami segít, hogy ne hagyjon abba egy olyan munkát, amire mindig szükség lesz.
- Az asztalos szakma az egyik legszebb szakma a világon. Az asztalos sok mindent meg tud csinálni saját kezűleg otthon is, és ehhez nem kell diploma sem. Egy jó szakma többet ér, mint egy rossz diploma. Ha az ember nem teszi túl magasra a mércét, szépen meg is tud élni belőle. És ha a boldogság elgondolásának a mércéjét sem teszi nagyon magasra, boldog is tud lenni.

Az emlegetett boldogság egyik kulcsa, hogy pihenni is tudni kell - teszi hozzá Imre bácsi. Most már korábban abbahagyja a munkát, nyugdíjas kora ellenére mégsem vonul vissza. Mint mondja, részben azért, mert egy élet munkája van mögötte, ugyanakkor felelősséggel is tartozik a jövőért.
- Ha vihar van, a szupermarket vezetője nem megy el rendbe hozni a károkat. Nekünk, kisvállalkozóknak kell azt megtenni néha szombat este, néha vasárnap, mert ott gyerek van a törött ajtó, ablak mögött.

Kétszer annyira
Talán ez az oka annak, is, hogy Imre bácsi mai napig az albertirsai református gyülekezet egyik bástyája, valaki, akire támaszkodni lehet. Korábban presbiterként, tizennégy éven át pedig gondnokként szolgálta a közösséget, de ma is szívesen ott van és segít, amiben csak tud - a templom ablakait is műhelyében készítették. Ám amit a gyülekezetnek adott, azt a családja soha nem szenvedte meg - hangsúlyozza.
- Egy kis gyülekezetben sokat számít, ha van négy-öt ember, akire számítani lehet. Ha a jó Istentől kapjuk hozzá az erőt és a lehetőséget, nem lehetünk olyan önzők, hogy csak a saját szükségeinket látjuk meg.
Amit cserébe kap, az az a fajta feltöltődés, amit csak egy közösség adhat meg. Szívesen emlékszik vissza az őszi egyházmegyei főzőversenyre.
- Mennyivel többet meg tudnánk oldani ebben az országban is, ha a légkör hasonló lenne egy városi gyűlésen, ahol emberek sorsáról döntenek! Ha a légkör jó, az emberek kétszer annyira képesek, mintha valami súly nyomja a szívüket vagy bántják őket.

Erőt ad
Műhelyénél szebb példát erre keresve sem találnánk. Ha Imre bácsi fütyörészik, a fiúk tudják: ma a szokásosnál is jobb nap lesz. Az sem ritka, hogy a gépeknél állva dalra fakad. A környékbeli településekről előszeretettel jelentkeznek hozzá gyakorlatra az asztalosnak készülő fiatalok, akiket Imre bácsi nemcsak a gyakorlati évek alatt karol fel, de a vizsgabiztos előtt sem hagy magára. Volt olyan tanítványa, aki nem reménykedett abban sem, hogy átmegy a vizsgán, mégis jó minősítést kapott.
- Mondtam neki, hogy menni fog, meglátod, adtam hozzá neki az erőt. Biztatni kell a fiúkat, van, akit még a saját családja sem biztat...

A kóla
Leginkább atyai melléállásként lehet jellemezni Imre bácsi viszonyulását tanítványaihoz. Sok olyan fiatal fordul meg nála, aki csonka családban nőtt föl, és ez szerinte érezhető gondolkodásmódjukon is.
- Volt itt egy fiú, akit szinte csak a nagyanyja nevelt, nemrég végzett, hála Istennek, elég jól. Egy nap úgy jött be ide, hogy majd fölrobbant az idegességtől. Mondtam neki, hogy azt tanácsolom, vegyél egy másik ébresztőórát - mert nem tudott nyolcra bejönni, csak fél kilencre. „Még maga is, hát mindenki engem...". Megszeppentem egy kicsit, mondom, miért, ki bántott. El kellett vele vagy félórát beszélgetnem, hogy magára találjon és beengedjem a műhelybe. Elküldtem, hogy hozzál egy kis üdítőt, magadnak is vegyél egyet. Mire visszaért, már más volt, kérdeztem: tudsz valamit dolgozni? Tudott. Először ki kellett alakítani a megfelelő légkört, és ezt szerintem ő sem felejti el sosem. Nem volt lehetősége, hogy hálálkodjon. Itt ült az egyik öcsém, vendégségben volt nálam az irodában, és bejön hozzám ez a fiú: „Imre bácsi, úgy szeretnék adni magának egy doboz kólát, de nincs pénzem. Adjon nekem négyszáz forintot, hozok két kólát, egyik a magáé, másik az enyém." Az öcsém olyan jót nevetett rajta. Adtam neki, és örült, hogy hozta az ajándékot, én pedig örültem, hogy hozott nekem valamit.

Emberségre tanít
Bár soha nem sértené meg a fiúkat, arra azért megtanítja őket, hogy becsüljék a munkát, értékeljék a legkisebb alkatrészt is, és tartsák szem előtt mások érdekeit. Ha új tanuló jön, Imre bácsi bevezeti őt a közösségbe, és annak is elejét veszi, hogy a fiúk kakaskodjanak.
- Hiába jó szakember valaki, ha nem fér össze a többiekkel, nem tud a megrendelőknek kellő tiszteletet adni. Ezt előbb-utóbb mind elfogadják. Volt itt egy gyerek, akit tavaly elküldtem. Sok időt rááldoztam, aztán úgy vettem, hogy neki ez a forma nem jó és eltanácsoltam. A vezetők meglepődtek, mert tudták, hogy nem küldök el senkit. Mondtam nekik, hogy ne bántsák, csak hagyják, hadd nézzen szét. Éppen ma járt itt papírmunka miatt, és már most értékelné, ami itt van, mikor tudja, hogy másfele másként is van - az élet sokféle embert produkál.

Megéri?
Ezek a fiúk tizenhét évesen csöppennek bele az életbe - folytatja Imre bácsi.
- A szülő nem is sejti otthon, milyen problémákkal találkozik a gyerek a műhelyben. Ha elront egy mahagóni bútordarabot, húsz-harminc-ötvenezrek sérülnek.
Imre bácsi igyekszik a lehető legtöbb figyelmet megadni tanítványainak, emberileg és szakmailag is, csak annyira ügyel, hogy legalább ráfizetéses ne legyen a tanítás. Annyi azért sejthető, hogy nem az anyagiak miatt éri meg neki - bár nem tekinti magát annak, Imre bácsi igazi pedagógus.

Szívesen jönnek
Van olyan fiatal, akire már a műhelyt is rábízza Imre bácsi. Bajkai Róbert néhány éve szintén nála gyakornokoskodott, most már teljes állásban a műhelyben dolgozik. Szinte vele egyidős gyakornokokat koordinál, a többiek mégis hallgatnak rá, mert mindenkivel szót ért. Állítja, minden reggel szívesen indul a munkába, nem kis részben azért, mert jól kijön a főnökével.
- Imre bácsinál lehet hibázni is, mi mégsem szeretnénk. Fontos, hogy elégedettek legyenek a vevők, tisztelni kell a kuncsaftokat.

- Szeretek a fával dolgozni - ezt már Epres Márk mondja. Az első gyakorlati évét töltő fiatalember korábban elektronikát és motorkerékpár-szerelést tanult, de mestere szerint gyorsan fejlődik. Legszívesebben bútorokat készít.
- Jó Imre bácsival dolgozni. Megköveteli a munkát, de nincs olyan szigor, mint máshol. Majdnem baráti szinten vagyunk, de a tiszteletet megadjuk neki - fogalmaz.

 

Az asztal körül
Ott jártunkkor a fiúk félrerakják a nehezebb munkadarabokat, ebédidőben pedig együtt ülünk az asztalhoz. Nem ez az első alkalom, amikor nemcsak az esztergapad mellett állva beszélgetnek, hanem közösségként töltenek időt egymással. Imre bácsi időnként bográcsost főz az udvaron vagy termet bérel, hogy a fiúk focizni tudjanak. A fiúk lelkesen mesélnek élményeikről - az egyházmegyei találkozóról és a felvidéki gyülekezeti kirándulásról is. Noha nem rendszeres templomba járók, Imre bácsi meghívására vasárnapi istentiszteleten is jártak már szüleikkel együtt.

Amit várhatsz
Imre bácsi ragyogó szemmel, vidáman mesél, bármiről legyen is szó. Ahogy egyik történet után következik a másik, tevékeny élet rajzolódik ki előttünk, a szavain pedig átsüt: Imre bácsi legszebb munkadarabjai közé talán nem is a fából készülteket kell sorolnunk. Sokkal inkább azokat a pillanatokat, amikor utat keres és talál azokhoz, akikhez kevesen: a kamaszokhoz, az apátlanokhoz, a tanulásban nem jeleskedőkhöz. Gondoskodása és szeretete kíséretében jellemes emberré formálja őket, és ennek a gyümölcseit maga is láthatja.
- Ha konfliktus van, nehezebben nyílik meg a nyelvük, de ha érzik az elfogadást, fölszabadulnak, és könnyebb velük kapcsolatot teremteni. Amennyi tiszteletet adsz, annyit el is várhatsz. Nem biztos, hogy annyit kapsz vissza, de annyiban reménykedhetsz - mondja Imre bácsi, majd hozzáteszi: ha van tisztelet, megbecsülés, szeretet, akkor minden sokkal könnyebb.

Szöveg: Jakus Ágnes
Képek: Pintér Barnabás
Videó: Dobó Márti, Jakus Ágnes, Pintér Barnabás