Szabó Magda „kis halálról" ír, amikor egy fájdalmas csalódás után el kellett búcsúznia hőn szeretett és tisztelt tanárától. „Kis" veszteségek és „kis" elengedések készítenek fel a „nagy" halálra és elmenetelre, amikor elhagyjuk ezt a földi világot minden kötődésünkkel, szeretetünkkel, ragaszkodásunkkal együtt, hogy belépjünk az Égi Hazába.

A böjtben megélt lemondás egyfajta önként vállalt út, lelki gyakorlat lehet ebben az elengedésben, a veszteség és a halál elfogadásában. Nem véletlenül böjtölt az ószövetségi ember a gyász idején. A kívülről elszenvedett, ránk mért veszteség elhordozásában segít az általunk vállalt böjti idő.

Mert minden veszteség és minden elengedés kérdése: többre tartod-e a földi életedet, mindazt, ami vele jár és benne magadat, értékeidet, gazdagságodat, mint a Mennyei Atyád végtelen szeretetét és az Isten gyermekeként Rád váró örökség mérhetetlen bőségét? A böjt kérdése is ez: többre tartod-e földi szükségleteidet, vágyaidat, örömeidet mindannál, ami már a Tied, az Istennel való kapcsolatnál, a megváltott lét valóságánál és teljességénél?

Amikor odaszánjuk magunkat, hogy egy időre lemondjunk valamilyen szükségletünkről, mindennapi igényünkről, kedvelt elfoglaltságunkról, visszatérő vágyunkról, tettekkel teszünk hitvallást arról, hogy több az Élet, és egyben átéljük az Istenre hagyatkozást, hogy elég nekünk az Ő kegyelme, hogy mindenre van erőnk a Krisztusban, és hogyha a Fiú megszabadít, valóban szabadok lesztek.

Természetesen nem automatikusan. Kálvin így figyelmeztet: „Isten a böjtöt önmagában nem sokra becsüli, ha csak vele együtt nem jár a szív bensőbb érzülete, a bűnnel és önmagunkkal szemben való igazi elégedetlenség, valódi megalázkodás és Isten félelméből eredő igazi bánkódás." Mert a böjtben meglépett lemondás mindig bűnbánattal kezdődik: nem Rád, hanem magamra, az én szükségleteimre, az én kényelmemre, az én vágyaimra, az én örömeimre néztem, nem a Te dicsőségedre, a Te ügyedre és a Te országod kincseire tekintettem.
A böjt egyszerre lemondás és elköteleződés. Megvonás és összpontosítás. Elengedés és megtartás. Vagyis, böjt és ima. Önként vállalt, fegyelmezett eltávolodás az emberi, testi kiszolgáltatottságtól, megkötözöttségtől, függéstől, rossz szokásoktól, és fegyelmezett közeledés, összpontosítás a túlnanira, az Istenben kapott szabadságra, és mindarra, amire ez a szabadság indít: megbocsátásra, reményre, szeretetre, szolgálatra.

A keresztyén számára ahogy együtt tárul fel a nagypéntek és a húsvét, a bűnbánat és a feloldozás, úgy jár kéz a kézben a böjt és az ünnep, az elengedés és a betöltekezés, a fájdalom és az öröm. Így lesz a böjt Bohren szavaival élve „a hit részesedése Isten fájdalmában és örömében."
Mert a lemondásban történt meg a hűség, a megváltás, a feltámadás és az új élet. A szenvedő Isten barátaitól, tanítványaitól elhagyatva járta meg a halált, hogy ebben a megváltó útban bizonyságot tegyen az Élet Istenéről, mindenek Atyjáról. Hogy Ő elég. Ő mindenre elég.
Ez az elég teljesedik ki a böjtben, születik meg az ünnepben és újítja meg a hitünket és egész életünket.

Szabóné László Lilla