Hét pillér

Református kegyességi életgyakorlatok címmel szervezett konferenciát a Magyar Református Presbiteri Szövetség Szolnokon a közelmúltban. A délpesti egyházmegyében rendezett összejövetelen gyülekezeti tagok és presbiterek osztották meg tapasztalataikat arról, milyen erőforrásai vannak keresztyén életüknek, és mi az, ami elősegíthetné az Istennel és embertársaikkal való kapcsolatot.

Hol a második lépcső?
A konferencia témái között szerepelt a megtérés, a napi bibliaolvasás, az imádkozás, a vasárnap megszentelése, az evangéliumról szóló tanúbizonyság, a sáfárság, valamint a szenvedők terheinek hordozása. „A hét téma szimbolikus is, a keresztyén ember hetének hét napját is jelképezi, vagyis azt, hogy mindez hozzátartozik a hitvalló élethez" – mondta érdeklődésünkre Judák Endre, a Presbiteri Szövetség presbiterképzési elnöke. 

„A dunamelléki egyházkerületben sok református telepedik le a fővárosi agglomerációban. Az alfakurzussal és egyéb bevezető tanításokkal behívjuk őket a templom első lépcsőjére, de az már nem mindenütt világos, hogyan lehet őket bevezetni a keresztyén életgyakorlatba, mit lehet arról elmondani. A célunk ezzel a képzéssel az, hogy a református egyháznak egységesebb képe legyen minderről, ezért szeretnék, ha valamennyi gyülekezetbe eljutna ez az anyag" – tette hozzá.

A presbiterképzés részét képező előadásokat presbiterek és szolgáló gyülekezeti tagok tartják, személyes tapasztalataikkal kiegészítve a törzsanyagot. A további összejövetelekre presbitereket és gyülekezeti tagokat is várnak. A résztvevők rövid előadásokat hallhatnak az egyes témákban, majd kiscsoportos beszélgetéseken vehetnek részt.

Belesimulni a nyugalomba
Judák Endre a vasárnap megszenteléséről és az időtizedről beszélt a hallgatóságnak legutóbb. „Ésszerűen belátható, hogy a szívünknek és az agyunknak pihenésre van szüksége, de ennél többről van szó" – mondta portálunk mikrofonja előtt. „Isten megteremtette a világot, engem, mindannyiunkat, és a nyugalom napjává tette a vasárnapot. A teremtés után megpihent, és azt kéri a népétől is, hogy akkor ne dolgozzon, hanem Lélekben vele legyen. Az Atya megpihenésének a jelentőségét a családfő megpihenésén mérhetjük le. Ha az édesapa megnyugszik, az anya és a gyerekek is nyugodtabbak. Vasárnap az Isten nyugalmába simulhatunk bele" – fogalmazott.

Pihenés, elégedettség, békesség
De nemcsak az Atya teremtése feletti megnyugvása indokolja a vasárnap megszentelését – tette hozzá Judák Endre. „Isten megbékélt a világgal Krisztus által, akit bűnné tett értünk. Ő az üdvösségünk záloga. A vasárnap két súlypontja: Isten nyugalma teremtése felett és az a békesség, amellyel megbékélt a világgal. Ebbe a békességbe vitt be bennünket is, hiszen ha az Atyának és a Fiúnak békessége van, akkor a teremtményeinek is."

Tartozni valahová
„Isten megváltott gyermekeiként az a hála kell hogy átitasson bennünket, hogy az Isten világába tartozunk mint az üdvösség várományosai, és mint Krisztus-testben élő emberek, akiknek testvérei vannak a gyülekezetben is. Ezért is van jelentősége annak, hogy vasárnap mind együtt legyünk az istentiszteleten" – tette hozzá a presbiter. „Ebből következik, hogy úgy főzünk, hogy felszabaduljon az a két óra délelőtt, és az is, hogy ha elmegyünk a templomba, a gyerekeink is jönnek velünk. A vasárnap a családi összejövetelekre is alkalmas: egyhetes ciklusokban kibeszélhetjük az örömeinket és a bánatainkat."

Szolgálva várni
Judák Endre kitért arra is: a Presbiteri Szövetség képzésével szeretné elősegíteni, hogy a református hitgyakorlat része legyen a diakónia is. „Gyakran azért nem szolgálunk, mert nem ismerjük fel, hogy nálunk nyomorultabbak is vannak, és hogy a nekik való szolgálatnak nem akadálya, ha éppen nem érezzük magunkat közel Istenhez. Miközben az imáinkra adott válaszra várunk, kezdjük el szolgálni a testvérünket, és közben könnyen lehet, hogy megjön a válasz is" – fogalmazott.

Természetesen
A képzésen szó esett a bizonyságtételről is –  erről a szekció előadója beszélt kérésünkre.
„Tanítványként feladatunk, hogy tanítvánnyá tegyük a körülöttünk élőket. A hitünk akkor mélyül, ha tudatosabban kötődünk Istenhez. Minél többet tudunk arról, miért és miben hiszünk, annál inkább tudjuk szolgálni az Urat" – mondta érdeklődésünkre a délpesti egyházmegye presbiteri területi szervezetének alelnöke. Knul János szerint Jézus tanítványaiként nincs alkalmatlan idő a róla szóló tanúbizonyság-tételre. „Ha a kollégáink, ismerőseink és családtagjaink szívesen mesélnek az őket érintő fontos dolgokról, akkor mi is természetességgel beszélhetünk a számunkra fontosakról: Jézus Krisztusról és az ő testéről, az egyházról."

A szeretetről beszélni
Ha nem is mindenki nyitott az evangéliumra, akkor sem kell lakatot tennünk a szánkra – tette hozzá az előadó. „Kimondva-kimondatlanul minden ember szeretetre vágyik. Sokat jelenthet, ha elmondjuk valakinek, hogy szeret minket Isten. Persze van, aki erre megvetően reagál, de a mi dolgunk a vetés és az öntözés; a növekedést az Úr adja."

Csak őszintén
Az ő megtérésében is szerepet játszott valaki bizonyságtétele – árulta el Knul János. „A bizonyságtétel legfőbb célja, hogy irányt mutasson: arra az útra tereljen, amelyen a bizonyságtevő is megtalálta azt, ami megelégíti az életét. Fontos, hogy őszinték legyünk egymással és lényegre törően beszéljünk. A bizonyságtételünknek tényeken kell alapulnia, ezért ne fessük a megtérés előtti állapotot feketére, az azutánit pedig rózsaszínre. Isten nem tett olyan ígéretet, hogy nem lesznek nehézségek az életben, de azt már mi is elmondhatjuk, hogy csak akkora terhet rak ránk az Úr, amekkorát el is tudunk hordozni."

Az ötödik evangélium
Hitelesen azt lehet továbbadni, amit meg is éltünk – összegzi a képzés előadója. „Az életünk az ötödik evangélium, amely alátámasztja a szavainkat."

Jelentkezés
A Református kegyességi életgyakorlatok elnevezésű egynapos képzésen nemcsak a vasárnap megszenteléséről és a bizonyságtételről, de a további öt témáról is bővebben hallhat. A találkozót legközelebb az Üllői Református Egyházközségben rendezik meg június 20-án, szombaton. A képzésre június 6-ig lehet jelentkezni a képzés törzsanyagát megalkotó Szabó Károlynál. Elérhetőség: 20/ 332 86 26; szakdiagnozis@chello.hu 

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás; Presbiteri Szövetség