„Az emberek olyanok, mint a festett üvegablakok. Amikor a nap süt, szikráznak és ragyognak, de amikor beáll a sötétség, csak akkor mutatják meg igazi szépségüket, ha belülről jön elég fény."
Elizabeth Kübler Ross
Hó és sár
Tél van.
Vagy mégsem?
Van is hó, meg nincs is.
Fagy is, meg nem is.
Hideg is van, meg meleg is.
Van, hogy a ködtől Pesten nem látni a hidak közepét.
Máskor meg gyönyörű jégcsodákat formál a szél a Balaton partján.
A Mátrában állatok nyomait követheted a havas ösvényen.
Ez a tél még megváltatlan.
A tetőről már lassan, függönyszerűen csepeg az olvadt hó.
A lenyomott zöld fű már itt-ott kivillan a hófoltok alól.
Az úton hóba és sárba egyaránt lépsz.
Ez a tél még megváltatlan.
Mi az életem: hó és sár?
Szabálytalan télben olvad szét mindenem?
Eltűnök hirtelen én is, mint erdőben a vadnyom?
Ez a tél még megváltatlan?
Ki vezet át a ködbe vesző hídon?
Ki melegít meg, ha újra fázom?
Ki tisztítja meg cipőmet a sártól?
Ki adja vissza nekem az igazi telet?
A hófehér havat? A mindenséget?
"Olyan havat ad, mint a fehér gyapjú, olyan szelet szór szét, mint a hamu.
Darabokban dobálja a jeget, ki állhatja ki hidegét?
De ha kibocsátja szavát, elolvasztja azokat,
és ha szelet támaszt, már víz csörgedezik."
(Zsoltárok könyve 146. fejezet, 16-18. vers)
Bölcsföldi András
A szerző református lelkipásztor.
Képek: Füle Tamás