Molnár Ambrus, a budapesti református teológia ötödéves hallgatója nagyvárosi missziói gyülekezetben tölti majd az egyetem hatodik évét. (A Dunamelléki Refomátus Egyházkerületben összesen tizenhét helyen folyik új - úgynevezett missziói - gyülekezetek alapítása, építése - a szerk.) Választását nem az határozta meg, hogy a fővárosban vagy nagyvárosban szolgáljon, hanem az, hogy testközelből is bepillanthasson a gyülekezetszervezés összetett feladataiba.
- Talán furcsán hangzik, de a fentieken kívül nagyon fontos volt számomra egy olyan lelkész jelenléte is, aki kiemelkedően prédikál. Úgy érzem, hogy a gazdagréti gyülekezetben sokat fejlődhetnék Lovas András lelkipásztor mellett. Rengeteg dolgot kell még megtanulnom. A prioritás viszont az igehirdetés, ebben szeretnék a legtöbbet előrelépni a mostani állapothoz képest. Elég erősnek érzem magam a kommunikációban, örülök, amikor sikerül jól megírnom a prédikációt, de a közvetítése, „előadása" még nem megy úgy, ahogyan elvárnám magamtól. Talán a gyakorlat hiánya is teszi, hogy gyakran szó szerint ragaszkodom a megírt szöveghez. A hanghordozását tekintve szerintem akkor lehet a leghatékonyabb a prédikáció, ha a hangneme nem üt el a hétköznapitól, vagyis természetes - teszi hozzá.

Személyre szabottan
A Károli egyetemen létezik ugyan mentori rendszer, de a teológus szerint az „életben" nagyobb lehet a találkozási felület a munkatársakkal, mint az iskolában a professzorokkal.
- Szeretném, ha a hatodév alatt a gyülekezetben rávilágítanának a hibáimra, és a lelkipásztortól személyre szabott kiigazítást kaphatnék. Jó lenne megerősítés abban, amiben jó vagyok, és korrekció ott, ahol gyengébben teljesítek. Külső szemlélő sokkal jobban láthatja ezeket.

Hibák és hitelesség
A teológushallgató úgy véli, hogy a jó lelkipásztor egyik legfontosabb ismérve a hitelesség.
- Legyen hiteles, éljen a világban (is), ne csak egy egyházi burokban. Építsen kapcsolatokat az egyházon belül és kívül egyaránt. A jó lelkész tisztában van a képességei határaival, nem akar hibátlannak tűnni. Az emberi gyarlóságból fakadó hibák vállalása evangélium szerinti magatartás. Pál apostol is tisztában volt a korlátaival és nem takargatta a hibáit.

Csak teológiára ne!
Ambrus útja a Károli egyetem teológiájára csak látszólag volt egyenes. Édesanyja programozó matematikusnak tanult, csak később lett lelkipásztor, édesapja szintén lelkész volt.
- Van egy vicces elméletem, ami szerint minden kisfiú az akar lenni, ami az édesapja, vagy pedig rendőr. Én lelkész akartam lenni, mint apa. Már az óvodában eldöntöttem, hogy lelkész leszek és pont, de amikor eljött a felsőoktatásba jelentkezés ideje, azt éreztem, hogy bárhová elmegyek, csak a teológiára ne! Ma sem tudom, hogy miért tört rám ez a furcsa érzés. Szüleimmel sokat beszélgettünk a dilemmáimról, aztán azt javasolták, hogy próbáljam meg, hogy ne legyen bennem egész életemben a kétség, mi lett volna, ha... Így kerültem a teológiára és itt is maradtam. Az öt év alatt is voltak kételyeim, de azt gondolom, ha valaki valóban lelkész szeretne lenni és komolyan veszi a hivatását, akkor ez teljesen természetes. Nem akartam a könnyebb utat választani. Elképzelhető, hogy ha programozó matematikusnak megyek, akkor egyszerűbb lenne az életem. Ledolgoznám a nyolc órát, letenném a lantot és hazamennék. A lelkészt csak a halál veszik ki a szolgálatából, hivatása egész embert igényel minden percben.

A fontossági sorrend
Ambrus élete egyik legnehezebb időszakáról is beszél.
- Amikor édesapám haldoklott, kőkemény korszak volt az életünkben. Ötvenévesen halt meg daganatos betegségben. A bibliai igazságokból tudhatjuk, hogy Jézus többször is imádkozásra hív, és azt mondja, hogy kérjünk a nevében, és Ő megadja. A hittel elmondott ima gyógyulást hoz. Sok ígéret van a Szentírásban, ami a nehézségből való kimenekítést ígéri. A mi esetünkben ez nem következett be. Nem ingatott meg a hitemben apa halála, sőt inkább kikristályosította a látásomat és megmutatta a fontossági sorrendet az életben. Megerősödött bennem, hogy Isten nélkül végtelenül elveszett az ember, és tudom, hogy nincs más út, csak Istenbe tudok kapaszkodni. Ez elmondva egyszerűen hangozhat, de amikor benne voltunk egy ötéves folyamatban apa betegsége miatt, nem volt könnyű. Szerintem apa olyan lelkésznek szeretne látni, amilyenné Krisztus is szeretné, hogy váljak. Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, amire csak képes vagyok. Három testvérem van, a húgom szintén itt tanul a teológián, az egyik öcsém most érettségizik, a másik pedig földrajz-történelem szakon végez, és felvette a vallástanári szakot is.

Végtelen lehetőség
A teológia elmúlt öt évében számos dologban változott a teológiai látásom - folytatja Ambrus.
- Volt lázadó korszakom is, de a folyamatos kritikával nem lehet előre jutni. Kell a kritika, de az önmagában kevés. Úgy látom, hogy a református egyházban végtelen lehetőségek sora van a kezünkben. Talán soha nem álltunk olyan jól, mint ma. Ezen azt értem, hogy jó a közeg, ami körülveszi az egyházat, és minden biztosítva van ahhoz, ami korábban elképzelhetetlen volt. Ha csak szétnézek magam körül, egy lépést sem kell tennem és itt van a Ráday utcában a Bibliás Könyvesbolt, vagy éppen a református Parókia portál, amit a világon bárhol olvashatnak. Rendelkezésünkre állnak pályázati lehetőségek, támogatások, sok helyen kiválóak az infrastrukturális feltételek. Mi például éppen műfüves focipályát építhetünk pályázati pénzből a gyülekezetünkben. Mindezek nagy lépést kellene hogy jelentsenek az egyháznak a misszió szempontjából, mégsem érzem, hogy rohamléptekkel mennénk előre. Pedig ma már nem üldözik a keresztyéneket, mint a kommunizmusban.

Bátorság és tűz
Azt tapasztalom, hogy egyes helyeken hiányzik a pünkösdi bátorság és a tűz a lelkipásztorból. Biztos, hogy ennek komoly okai vannak, engem mégis fáraszt a panaszkodás, mert az nem visz előre. Egy idő után a panaszkodás természetes létállapottá válik, ami nem segíti a fejlődést. Ötödéves hallgatóként tele vagyok lelkesedéssel, hogy küzdjek ez ellen. Jó lenne, ha legalább a lelkipásztorok lelkesíteni tudnák egymást. Az apostolokat sem véletlenül küldte ki kettesével Jézus. Egyedül az ember könnyebben megbicsaklik.

Siker?
Molnár Ambrus azt mondja, emberileg nézve nem mindig az a sikeres, mint az evangélium szerint. Az egyház sem olyan, mint egy cég, nem lehet számokban, helyezésekben mérni a teljesítményt, még akkor sem, ha egyes esetekben fontos a statisztika.
- Számomra például a mai napig is furcsa az egyházban meghirdetett „Az év igehirdetése" elnevezésű verseny. Tudom, hogy egy-egy igehirdetés megmutathatja a lelkész felkészültségét, megvizsgálható az egzegézis, de hogy melyik a legjobb prédikáció, azt nem lehet eldönteni, még akkor sem, ha nemes szándékkal akarják a minőséget díjazni. A Szentlelket versenyeztetjük, vagy mit? Számomra ez idegen. Hangsúlyozom azonban, hogy még csak most kezdem a pályát. Nagyon sok dolgot kell megtanulnom.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás