„Ne azt nézd, mire nem készítettek föl, hanem tedd, ami biztosan a dolgod" - buzdította a főként teológus hallgatókból álló hallgatóságot a diósdi missziói gyülekezet lelkipásztora. „Dávidot senki nem bátorította, épp ellenkezőleg, mégis megállta a helyét: Góliát feletti győzelmének titka a Lélek volt, aki valami olyat mutatott az esélytelennek tűnő pásztorfiúnak, amit más nem látott" - fogalmazott.

A lapos köveket gyűjtögető, mélyre hajló pásztorfiúból magaslatra álló király lett. Dávid azonban éppen ekkor élte át élete legnagyobb mélységét is: elvette hűséges harcosa életét, házasságtörést követett el, amiért az újszülött csecsemő halálával és lelkifurdalással fizetett - hívta fel a figyelmet a lelkész. „A kudarcainkra ösztönösen hárítással, a bűneink halmozásával és vezekléssel reagálunk, akárcsak Dávid, de talán a legjobb az lenne, ha átölelnénk a kudarcainkat. Ha elismernénk, hogy a mieink. Igaz, jobban szeretjük, ha azt jelzik vissza, milyen ügyesek vagyunk. A lelkész szerep valóban nem követ el bűnt, a lelkész azonban igen. Ha viszont megvallom a vétkem, az az enyém lesz. Ha átölelem a bűnöm, elengedhetem. Ha megvallom, felszakadhat belőlem és megszabadulhatok tőle."

A hitmélyítő sorozat lezárásaként a veszteségekről is szó esett. „Van, amikor nem mi, hanem mások vétkeztek ellenünk. Ilyenkor nem tehetünk sem róla, sem ellene. Lehet, hogy veszteségként éljük meg, hogy milyen csekély önbizalmat tápláltak belénk a szüleink, vagy mennyire kevéssé tudnak anyagilag támogatni. Sok harag, nem teljesült elvárás lehet bennünk a teológiával kapcsolatban is. Szálljatok alá a mélységeitekbe, gyászoljátok el ezeket, és menjetek tovább úgy, mint aki nem tagadja le a veszteségeit, de nem is hagyja, hogy azok határozzák meg őt! Ne tegyetek úgy, mint aki már feldolgozta őket, de ne is merüljetek el az önsajnálatban!" - tanácsolta a pályakezdő lelkész.

„Bele tudunk szürkülni a teológia tudományába" - ismerte el Édes Gábor, a sorozat diák szervezője. „A teológusok általában lelkesen jönnek ide, és megélik, hogy látni a különbséget a között, aki voltam és a között a teológus között, aki most vagyok. Nagyon nehéz ezt földolgozni, és sokuknak kérdés, hogy hogyan leszek újra olyan. Vagy ha nem is kell újra olyannak lennem, de annyi bizonyosan felvetődik, hogy hogyan lépek túl ezen. Milyen új távlatokat nyit nekem Isten? Valóban nagyon sok kudarcot vallunk itt, a teológián. A személyes hitéletünkben; abban, hogy nem tudjuk Istent úgy keresni, tanulmányozni, ahogy kellene; vagy nem tudjuk a bibliai nyelveket úgy megtanulni, ahogyan kell. És közben őrlődünk: Isten elhívott engem, de mindez mégsem megy? Hogyhogy nem megy? Nem egyértelmű, hogy mennie kell? Valószínűleg nem, mert Isten belevisz minket nehéz dolgokba, hogy megmutatkozzon, hogy tényleg akarjuk-e, tényleg megértettük-e, hogy mire küld."

„A hitmélyítő alkalmaknak az a célja, hogy Istennel konfrontálódjunk" - fogalmazott a leendő lelkipásztor. „Teológusként annyit hallunk és beszélünk Istenről, az ő dolgairól, annyit tanulmányozzuk az Igét, hogy megszokottá válik a róla való gondolkodás. Kellenek olyan alkalmak, amikor megállhatunk, Isten Igéje és Lelke szembesíthet saját magunkkal, a problémáinkkal, ahol igazán rá figyelünk és gyógyulhatunk együtt."

„Az itt töltött öt év alatt nagyon könnyen áttevődnek a hangsúlyok a lelki dolgokról a tanulmányokra. Nekem mindig hihetetlen élmény, hogy itt vagyok a teológia falain belül olyan rendezvényen, amit a teológia szervez, és ami lelkileg építő. Istennel találkozhatok ilyenkor, de nem úgy, mint aki továbbad egy üzenetet, vagy mint aki tananyagot sajátít el, hanem mint ember; úgy, hogy közben formálódhatok, növekedhetek, és közelebb kerülhetek Istenhez" - osztotta meg tapasztalatait portálunkkal Horváth Evelin. A teológushallgató hozzátette, Isten kegyelmét és munkálkodását látja abban, hogy a diákok évről évre más és más lelkipásztorokat hívhatnak meg, mert a korábbi generációk ismert lelkészeinek van utánpótlása, akiken keresztül Isten szól a teológushallgatókhoz.

Kép és szöveg: Jakus Ágnes