Száz esztendő egy másodperc
1915-ben írta homiletika tankönyvét Ravasz László református püspök. A kiadvány azóta is meghatározza a hazai homiletika-oktatást. A könyv ma is tanítható és tanulható tudásanyagot közvetít, lényeglátásában mindig frissességet áraszt, relevanciája keletkezése után száz évvel is megkérdőjelezhetetlen. Vajon miért? Bogárdi Szabó István püspök, a zsinat lelkészi elnöke szerint az örök igazságok tekintetében száz esztendő csupán egy másodpercnek számít, és a száz év is csak apropó, mert Ravasz László könyvét bármikor elő lehet venni.
„Olyan igazságokat és értékeket fogalmazott meg félezer oldalas könyvében, amelyek ma is érvényesek és igazak. A könyv elolvasása segíthet abban, hogy igényesebbé váljon az igehirdetői munka" – vélte a püspök.

Mi van a tükörben?
Bogárdi Szabó István szerint Ravasz László igehirdetései, szavainak tisztasága minden igehirdető elé tükröt tartanak. De mit látunk a tükörben? – tettük fel a kérdést a püspöknek.
„Olyan tükör ez, ami elé már odaállni is nehéz. Aki Ravasz László műveit olvassa, szembetalálkozik a szép beszéddel, az igényességgel, a tartalmassággal. Az igehirdetés minden esetben kihívás és személyes feladat a lelkipásztor számára. Nem véletlen, hogy Ravasz László azzal fejezi be félezer oldalas tudományos művét, hogy az igehirdetés misztérium, azaz titok. A titok kimondása pedig nem működhet rutinszerűen, nem olyan, mint a biciklizés, amit ha egyszer megtanultunk, sosem felejtjük el. A gyülekezet élő közösség, ahová nem lehet rutinból bevinni az isteni üzenetet"- tette hozzá.

Karizmatikus igehirdető
Fekete Károly, tiszántúli református püspök úgy vélte, a jó igehirdetés olyan, amelyet a gyülekezet „el tud vinni magával".
Ravasz László népszerű igehirdető volt, az egész országot bejárta, és mindenütt, a legegyszerűbb parasztemberekben is nyomott hagyott az igehirdetése. A személyiségéből adódóan mélyrehatóan, képszerűen tudta megfogalmazni Isten üzenetét. Ilyen karizmatikus igehirdetőből kevés hasonló születik egy évszázadban. Homiletikája fiatalkori alkotása volt, de későbbi élete hitelesítette mindazokat a gondolatokat, amiket 1915-ben megfogalmazott. Ahogyan idősödött, úgy tisztult le a stílusa, egyszerűen, de nagyszerűen prédikált – összegzett Fekete Károly.

Önkritika
Ravasz László 1944-ben a Magamról című írásában fiatalkori önmagát kritizálta, tudatos látleletet adott különböző korszakairól.
„Folyamatosan gondolkodó, önrevíziót végrehajtó, igényes ember volt. Teológiai önéletrajzában belátta, hogy amit fiatalon, ifjúi hévvel, kevés tapasztalattal, de nagy lelkesedéssel megalkotott, azt harminc évvel később már másként látta. Művét nem tökélynek, hanem emberi alkotásnak tartotta. Számomra azért voltak nagyon fontosak a gondolatai, mert úgy vélem, hogy a keresztyén ember, köztük a tudós lelkipásztor is bizonyos időközönként vissza kell hogy tekintsen, hozzá kell mérnie magát az önfejlődéséhez és ahhoz, hogy mit vár el az Úristen. Az önreflexióra kevesen hajlandók, mert az emberben sok a hamis hiúság. Ravasz Lászlótól azonban eltanulhatjuk, hogy ki lehet mondani: változtam, más lettem, az Úristen továbbvezetett, és nem megtagadom korábbi önmagamat, hanem felismerem, hogy akkor ott tartottam, most pedig előrébb tartok. A dunamelléki püspököt sok mindennel sújtotta az élet, emlékezéseit olvasva rácsodálkozhatunk, hogy mennyi mindent kibírt, de az Isten szolgálatában a válságok ellenére is hűséges tudott maradni" - fogalmazott Fekete Károly.

Derűs kettősség
Nem csak a szószéken, a hétköznapi életben is szépen, választékosan beszélt Ravasz László – mondta nagyapjára visszaemlékezve Bibó István.
„A hétköznapi beszédét közvetlenség és méltóság jellemezte. A családon belül átszűrődött valamennyi a püspöki tekintélyéből is. Amikor gyerekként körülötte szaladgáltunk, gyakorta ránk szólt, ha fütyültünk, mert szerinte ez „utcagyerektempó" volt. Azt viszont jól tűrte, hogy néhány unokája egy idő után tegezni kezdte. Közvetlen ember volt, ezt nemcsak mi tapasztaltuk, hanem néhány közeli munkatársától is ezt hallottam vissza. Azonban akadtak más vélemények is. Egyszer beszéltem valakivel, akit eltanácsolt a teológiáról, és én próbáltam neki példákkal bizonygatni, hogy nagyapám komoly hívő ember. Erre csak elcsodálkozott és annyit mondott: úgy látszik, egy Ravasz László is megtérhet. Ezzel a történettel azt akarom illusztrálni, hogy a teológián valószínűleg mérhetetlen tekintély vette őt körül. Ezt a fajta kettősséget utólag derűsnek tartom. Az biztos, hogy jókat tudott nevetni és otthon semmiféle prűd benyomást nem keltett. Amikor haragudott valamiért, az hangerőben megmutatkozott ugyan, de stílusváltásban sohasem" – tette hozzá Bibó István.

Sosem mondott ádáz kritikát
Ravasz László unokája elmesélte azt is, hogy nagyapja a Leányfalun nyaraló unokáinak rendszeresen tartott vasárnapi iskolát, méghozzá úgy, hogy ők nagyon szívesen mentek.
„Ilyenkor elhangzott a gyerekeknek szánt igemagyarázat, énekeltünk, de a legjobban mégis csak azt szerettük, hogy utána kaptunk egy kis édességet, csokoládét vagy mazsolát, ami a Rákosi-korszakban igen ritka kincs volt. A vasárnapi iskola liturgiájához tartozott, hogy odavonultunk nagyapánkhoz az édességért. Kiskamaszként bármivel fordulhattam hozzá, és emlékszem, hogy mindig nyugodt, de sarkos véleményeket fogalmazott meg. Nem mondott sosem ádáz kritikát, véleményét komolyan lehetett venni. Isten kegyelméből különleges adottsága és tehetsége volt, és ez megtalálta a maga terepét" – emlékezett Bibó István.

Hatalmas jelentőségű mű
A konferencia szervezője, Literáty Zoltán református lelkipásztor szerint a homiletika tankönyv sokak számára jelentett nemcsak oktatási tananyagot, hanem szellemi felfrissülést, fejlődési lehetőséget. A könyv hatása óriási, ezért is vetődött fel benne, hogy megjelenésének százéves évfordulóján konferenciát rendezzenek róla.
„Színessé, izgalmassá tette a konferenciát, hogy minden előadó a maga személyiségének, teológiai látásának megfelelő részekre tette a hangsúlyokat. Ugyanakkor abban mindannyian egyetértettek, hogy ez a mű olyan jelentőségű hitbeli és szellemi teológiai tudást tartalmaz, amit jó lenne, ha minden lelkész ismerne. A konferencia éppen azért jött létre, hogy ráirányítsa figyelmet a könyvre."

Átlátható építmény
Kozma Zsolt teológiai professzor előadásában Ravasz Lászlóra hivatkozva úgy fogalmazott, hogy „nem az igéről, hanem az igét" kell prédikálni. Literáty Zoltán szerint ez minőségbeli különbséget jelent, hiszen magát az Igét, a testté lett Jézus Krisztust hirdetjük. A lelkész úgy vélte, hogy bár a stilisztikáját tekintve változott az elmúlt száz évben az igehirdetések nyelvezete, azonban Ravasz László homiletikája a prédikáció szerkezetére nagyobb hangsúlyt fektet, s ez még ma is elvárás egy jó igehirdetéssel kapcsolatban.
„Az igehirdetést megpróbálja átlátható építményként bemutatni, amibe belépve tudjuk, hogy a konyhában, a nappaliban vagy a mosdóban járunk, és otthonosan érezzük magunkat benne. Ravasz László nagy hangsúlyt fektetett a szerkezetre és a logikus gondolatmenetre, azonban úgy vélte, hogy nem az ész vagy az okosság tesz egy prédikációt személyessé és hatásossá, hanem a meggyőző erő, a prédikátor meggyőződöttsége, amiben az érződik, hogy ő erre az életét is rátette. Ravasz László értékelmélete szerint az ember a szellemi hiányait csak szellemi módon tudja pótolni. Ezeket a „pótlékokat" pedig csak Isten tudja megadni az igén keresztül, vagyis az igehirdetés nem más, mint a hiányok pótlása."

A Dunamelléki Református Egyházkerület és a Károli-egyetem hittudományi karának szervezésében megvalósult 2015. március 25-i konferencia teljes anyagát a szervezők könyvben is szeretnék megjelentetni még ebben az évben.

A konferencia programja és előadói:

Kozma Zsolt: Ravasz László homiletikája megszületésének körülményei
Szabó István: Miért meghatározó mű Ravasz homiletika tankönyve?
Fekete Károly: Miért jó tankönyv a Ravasz: Homiletika? A tankönyv hatástörténete a 20-21. századi magyar homiletika oktatásban.
Boross Gézáné: Tanítványi beszámoló
Bibó István: Családi beszámoló.
Kádár Ferenc: A prófétai igehirdetés modellje Ravasz László homiletika könyvében.
Egy prédikáció meghallgatása Ravasz Lászlótól
Kun Mária: Ravasz László homiletikai elméletének és prédikációs gyakorlatának összevetése.
Steinbach József: A „kép" súlya Ravasz László homiletika tankönyvében
Literáty Zoltán: A hatás mint homiletikai szervező erő. 

A konferencia előadásait meghallgathatja hangtárunkban. 

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás