Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A 2016. évi Adventi Hírlevél

 

„Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt."

(Énekek éneke 2, 2)

A Budapest - Baross téri református
egyházközség
2016. esztendei adventi hírlevele

„És mondván (Jézus): Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban."

Az Úr 2016-os esztendejének elérkezett az adventje. Adventus Domini. Az Úr eljövetele, az Úr érkezése.

Fontos jól érteni, hogy nem a karácsonyvárásról és az arra való készülődésről szól az advent, hanem benne van a szóban az Úr Jézus Krisztus eljöveteléről. Ezt várjuk, Jézusra várunk adventben.

Adventben nem valamit várunk, hogy majd itt lesz a karácsony. Adventben valakit várunk, valaki eljövendőt és Ő Jézus. Ezért az adventi készülődés nem más, minthogy készítem magamat. A szívemet, a lelkemet, a gondolataimat és készítek magamban utat a várva várt érkező Jézusnak. Azért hogy Őt ne hiába várjam, azért hogy Ő betérjen hozzám, azért hogy ő megáldjon engem.

Bod Péter a XVIII. században élt lelkipásztor és irodalomtörténész azt mondja, hogy a Biblia Jézus négy eljöveteléről, érkezéséről beszél. Az első adventje Jézusnak az midőn testben megjelenik, a második az, midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. A harmadik adventje az, amikor a halál óráján elmegy az emberhez. És a negyedik az, amikor újra visszatér ítélni eleveneket és holtakat. Volt tehát Jézusnak egy első eljövetele, amikor testet öltött emberré lett. De még várunk három adventet. Van egy mindhármat érintő advent, amikor Jézus a szívbe bészáll és az embert megtéríti. És ha mégis erőtlennek, kevésnek látod a keresztyének hatását ebben a világban, Európában, Magyarországon, emberi szívekben, családok életében, annak a mi részünkről az az oka, hogy nem engedünk Jézus szavának. Elközelített a mennyeknek országa, ezért térj meg. A világ csak ott szépül, csak ott gyógyul, ahol Isten országa erői tudnak hatni rá. Térjetek meg! Ezt jelenti advent. Tudd, nem hiába várod, betér hozzád és megáld, ha akarod te is.

Egyházközségünk életéből

A 2016. év örömre és hálaadásra ad okot. Gyermek-istentiszteletre sokan járnak, működik az ifjúsági csoport. Konfirmációra 12-en készülnek. Az iskolai hitoktatásra több mint százan iratkoztak be. Ennek áldását gyülekezeti szempontból évek múlva tapasztaljuk csak meg reménységünk szerint. Imádkozzunk a jövő nemzedékéért! A hagyományos adventi délutánunkat nagy érdeklődés mellett megrendeztük, most is várunk mindenkit. Fontos alkalma a közösségformálásnak és az ismerkedésnek. Sok szülő, fiatal, lelkesen és szakértelemmel készül erre az alkalomra, a gyermekek pedig örömteli várakozással. 2016. január: az ökumenikus imahéten ismét részt vettünk. A "Városligeti kör" alkalmain hétfőn a Rózsafüzér Királynéja katolikus templomban Mihály János az új pünkösdi lelkész hirdette az igét. A Fasori evangélikus templomban római katolikus igehirdető szolgált, a mi gyülekezetünkben Nagy Károly római katolikus plébános hirdette az igét. A pünkösdi Agapé gyülekezetben Aradi György evangélikus lelkész szolgált. Zárásként a zuglói gyülekezetek ökumenikus istentiszteletén vettünk részt a Lőcsei úti evangélikus templomban, ahol a lelkészkör tagjai szolgáltak. Január 31-én délután a Lepramisszió világnapi istentiszteletének gyülekezetünk adott helyet.

A múlt évi körlevélben említettek szerint február 1-től a lelkipásztor megkezdte „szombat féléves" szabadságát. Felügyelő lelkésznek Balássy András törökőri lelkipásztort kérte föl a presbitérium. A helyettesítésre az esperes Papp Judit egyházmegyei lelkipásztort rendelte ki, aki a csütörtöki és vasárnapi szolgálatot, valamint a nyári tábor vezetését végezte. A szerdai istentiszteleteket Börzsönyi Jánosné a vakmisszió vezető lelkésze végezte, az úrvacsorai istentiszteletek igehirdetője Czanik Péter esperes úr volt.

Február 14-én másodszor rendezte meg a gyülekezet a házasság heti vasárnapot szeretetvendégséggel.

Március 6-án csereszolgálatot végzett Papp Judit és Battyányi Géza csillaghegyi lelkész.

Május 8-án negyedik alkalommal vett részt gyülekezetünk énekkara egyházmegyénk énekkari találkozóján, a Kálvin téri templomban. A felkészülésben Tóth Judit és Dr. Dobos Sándor segített.

 

Május 19-én egyházmegyei vizitáció szolgálatát Karsay Eszter és Györffy János dr. egyházmegyei tanácsosok végezték.

Június 5-én tanévzáró istentiszteleten adtak hálát az év áldásaiért.

Július 25-30-ig Tahiban a Sion hegye református üdülőben családos héten vett részt gyülekezetünk közel 50 résztvevővel.

Július 31-én köszönte meg a gyülekezet a helyettes lelkipásztor féléves szolgálatát a legújabb fordítású magyarázatos biblia, virág és emléklap átadásával.

Augusztus 1-től a gyülekezet lelkipásztora visszavette a szolgálatot.

Szeptember 11-én tanévnyitó istentiszteletet tartottunk.

Október 14-én, az 1956-os Emlékzsinaton a lelkipásztor és a főgondnok vett részt.

Október 16-án a reformációi gálán, az Urániában tíz gyülekezeti tag volt jelen.

Október 30-án a reformáció országos záró istentiszteletén a főgondnok és felesége, 31-én a Reformáció parkban a lelkipásztor képviselte a gyülekezetet.

A felsoroltakon kívül számos kulturális, egyházi rendezvényen képviseltettük magunkat presbiteri és lelkipásztori szinten.

Terveink

Az ökumenikus imahét alkalmai a mi körzetünkben 2017. január 16-19. között lesznek, minden este 18 órakor a múlt évi napok és helyszínek sorrendjében. Július utolsó hetében 24-29. között a gyülekezeti tábort ismét Tahiban tartjuk, várunk minden korosztályt mihamarabbi jelentkezéssel. A kötelező presbiteri tisztújítást szeretnénk gondosan előkészíteni. Egyházközségünk életéről a honlapunkon tájékozódhat, ott megtekintheti fotóinkat, beszámolóinkat. A missziói munkatervet a presbitérium december elején tárgyalja.

Anyagi életünkről

Kis létszámú gyülekezeti tagság hordozza az anyagi terheket, de sok csodát tapasztalunk meg. Egyházmegyei szinten a költségvetésünk a gyülekezetek között az alsó harmadban van. Minden adományt hálásan köszönünk. Legnagyobb részben a gyülekezet önerőből tartja fenn magát (perselypénz, egyházfenntartói járulék, adomány). A zuglói önkormányzatnál rezsi költségekre 250 ezer forintot kaptunk pályázati úton, az egyházmegye normatív támogatást nyújtott gyülekezeteinek és lelkipásztorainak. Az egyházi törvény szerint a választók névjegyzékébe az kerülhet be, aki befizeti évente egyszer, vagy részletekben az önkéntes járulékát. Ezt kérjük ez alkalommal is. Személyesen, csekken vagy átutalással várjuk az adományokat. Számlánkat az OTP-nél vezetjük a 117-14006-2000-1773 számlaszámon.

Köszönetet szeretnék mondani minden munkatársnak és segítőnek, hűséges szolgálatukért. A lelkipásztoroknak: Papp Juditnak féléves helytállásáért, Czanik Péter esperes úrnak, Börzsönyi Jánosné, Aaron Stevens és Végh Zsuzsanna szolgatársaimnak. Kiemelten Nemes Gyula főgondnoknak, aki rengeteget fáradozott, mindenre odafigyelve, anyagi áldozatot hozva az átmeneti időben. Ebben segítette helyettese Száday László, és a presbitérium tagjai közül többen, példamutató összefogásnak lehettünk tanúi. Ölvediné Virág Enikő hitoktatónk, a felmenő rendszerben egyre több gyermeket tanít lelkesedéssel. A gyermek, ifjúsági munkát és a táborozást is összefogja. Kántoraink: Czanik Péterné és Tóth Judit szakértelemmel szólaltatják meg az orgonát Istent dicsőítve. A Dobos házaspár, Sándor és Tímea szervezi és összefogja a házas kört. Csepregi András lelkesen gondozza a honlapunkat. Erdei Györgynének több fiatal

segít az iratterjesztésben. Köszönöm az ifjúságnak, hogy egyre több szolgálatot vállal és végez. Az énekkar többször színesítette az istentiszteleti liturgiát. Köszönet minden név szerint nem említettnek, hogy különböző módon és mértékben segíti, hogy gyülekezetünk valóban családi közösség legyen. Köszönet az anyagi, a lelki támogatásért, az imádságokért, mindenért.

Anyakönyvi adataink

Megkereszteltük: Boros Illés, Györkő Péter Fábió, Molnár Izabella, Kürti Botond, Kőhidi-Deák Nóra Róza, Takács Noémi Zsuzsanna (6 gyermek)

Házasságot kötöttek: Dr. Christian Martin Ary és Valicskó Tímea, Szabó Krisztián és Beiszer Dóra (2 pár)

Eltemettük: Gáli Jánosné, Schopp Jánosné, Dr. Szabó László, Henk Zsigmond, Koncz Jánosné, Dr. Rada András (6 testvér)

Isten áldja meg az újszülötteket és a házaspárokat és adjon vigasztalást, az elköltözöttek szeretteinek.(Gyülekezetünk különösen hálát ad Gáli Jánosné és Dr. Szabó László több évtizedes, hűséges presbiteri szolgálatáért, melyet jegyzőkönyvben is megörökítettünk.)

A Presbitérium nevében köszöntök mindenkit. Áldás, Békesség!

Budapest,2016. november hava

Bagi László lelkipásztor

„Ha az én utaimon jársz, és megtartod rendelkezéseimet és parancsaimat, ahogyan apád, Dávid tette, akkor hosszú életet adok neked."

(1 Kir 3,14)

Lelkipásztorunk szombat féléve (2016. február 1. - július 31.)

Bagi László lelkipásztorunk szombat féléve alatt Papp Judit nagytiszteletű asszony helyettesítette őt. Kicsikre, nagyokra, idősekre kiterjedő odaadó figyelme, az igei üzenetek szívbe hatoló közvetítése mély nyomot hagyott bennünk. Az egyházmegye helyettesítő lelkészét nagyon megszerette a gyülekezet. A július végi családos tábort is nagy szeretettel vezette Tahiban. Szolgálata utolsó napján, úrvacsorai istentiszteleten - egyebek mellett Emléklappal - köszöntük meg áldott munkáját.

 

„Mert megáldotta Istened, az Úr minden termésedet és kezed minden munkáját: örvendezz tehát!" (5 Móz 16,15)

Nemes Gyula főgondnok

Házasság hete 2016

Ebben az évben is bekapcsolódtunk a "Házasság hete" keresztény, felekezetek közötti rendezvénybe. Vasárnapi istentiszteletünkre külön hívogattuk a házaspárokat, és örömmel láttuk, hogy a különböző korosztályú testvérekkel együtt vehetünk részt az ünnepi alkalmon. Énekkarunk jellegzetessége, hogy rendszeresen együtt éneklünk a gyermekekkel, különösen szépen csengett a 128. zsoltár, "Boldog az ember nyilván, Ki az Istent féli". Az istentiszteleten köszöntöttük a templomunkban házasságot kötött párokat. Közülük kiemelhetjük a 20 éves házassági évfordulót ünneplő Aaron Stevenset és feleségét Stevensné Száday Editet, hiszen Aaron vezeti péntek délutánonként templomunkban az angol nyelvű bibliaórát évek óta hűségesen, Edit pedig gyülekezetünk oszlopos tagja volt a Skót Misszióba kerülésük előtt. Az áldás előtti ének (Dicsérje minden nemzet - Laudate omnes gentes) hangszeres kíséretében öröm volt együtt látni gyülekezetünk kicsinyeit, fiataljait és felnőttjeit, hallani a hegedűt, furulyát, csellót, trombitát, tubát, fuvolát.

A hálaadó istentiszteletünket szeretetvendégséggel zártuk. Délután filmvetítésre vártuk az érdeklődőket. "Ha a férfi igazán szeret" című filmet néztük meg, majd ennek tanulságairól, üzeneteiről beszélgettünk.

Egy váratlan ajándékot is kaptunk az események kapcsán: a Reformátusok lapja újságírója, Feke György, riportot készített velünk, amit "Házaspárkör Zuglóban" alcímmel jelentetett meg a cikkben.

http://reformatus.hu/mutat/odafigyelessel-a-kapcsolatokert/

Dobos Sándor és felesége, Tímea

 

Gyülekezeti nyári tábor

2016. július utolsó hetére a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központban találtunk helyet gyülekezetünk táborának. A gyermekes testvérek mellett örömmel fogadtuk gyülekezetünk többi tagját is. Az Úr kegyelméből mintegy ötvenen gyűlhettünk össze, külön öröm számunkra, hogy több mint húsz gyermek lehetett velünk.

Lelki programunk során Ábrahám életének főbb mérföldköveit tekintettük át három korcsoportban Ölvediné Virág Enikő hittanoktató, helyettes lelkészünk, Papp Judit, és felnőtt testvérek segítségével.

A reggeli áhítatot követően a napi igei témák feldolgozását tartalmas beszélgetések és imaközösség követték. A délutáni együttléteket keresztény filmek vetítése, sportolási lehetőségek (foci és pingpong) színesítették. Szeretettel hallgattuk Dobos Ágoston békésszentandrási lelkipásztor testvérünk tartalmas beszámolóját nepáli missziós útjáról. Hálát adunk az Úrnak a csodálatos időjárásért is, az egyik délután, amíg a vállalkozó kedvű testvérek Vöröskőre tettek kirándulást, a gyermekes családok a leányfalui strandon tudtak pihenni.

A reggeli közös alkalmainkon majd az esti zenés áhítatokon az énekléseket hegedű-, furulya- és gitárzene kísérte Dobos Sándor vezetésével.

Az esti beszélgetések és a vacsora után közös elcsendesedésre gyűltünk össze, halk zeneszó mellett figyelhettünk az Úrra.

2017-ben tartandó nyári táborunk is ezen a csodálatos helyszínen lesz július 24. és 29. között, amelyre szeretettel hívunk mindenkit!

Köszönet a táborban szolgálatot vállalóknak, segítőknek, és az adományt adóknak, imádkozóknak!

Száday László

Áldott Karácsonyt !
Állandó alkalmaink:

Vasárnap 9:15 Konfirmációi óra

Vasárnap 10:30 Felnőtt és gyermek-istentisztelet (gyermekmegőrzéssel)

Úrvacsora hó utolsó vasárnapján és nagy ünnepeken

Havonta egy vasárnap 16:00 Házaspárok köre

(Dobos Sándor: (20)  955-3578)

Szerda 15:00 (nyáron 1700) Istentisztelet és Vakok bibliaórája

Csütörtök 18:00 Bibliaóra

Péntek 16:30 Angol nyelvű bibliaóra

18:30 Ifjúsági bibliaóra (13-18 éveseknek)

(Ölvediné Virág Enikő, olvedieni@gmail.com, (20) 355-0817)

Alkalmainkra mindenkit szeretettel várunk!

Iskolai hittanoktatás: a Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, és a Liszt Ferenc Általános Iskolában Ölvediné Virág Enikő hittanoktató végzi.

A KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR ISTENTISZTELETI RENDJE:

December   18. vasárnap      10:30 Gyermekkarácsony

21. szerda          15:00 Előkészítő istentisztelet

22. csütörtök     18:00 Előkészítő istentisztelet

25. vasárnap      10:30 Karácsony 1. nap Úrvacsorás istentisztelet

26. hétfő            10:30 Karácsony 2. nap Úrvacsorás istentisztelet

31. szombat       17:00 Óévi istentisztelet

2017. január 1. vasárnap      10:30 Újévi istentisztelet

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Cím és Lelkészi Hivatal: Budapest - Baross téri Református Egyházközség, 1146 Budapest, Szabó József u. 16.

H és P: 9-12 óra, Sz és Cs: 9-11 óra, valamint alkalmak előtt fél órával
Tel.: (1) 343-7705       E-mail: barosster@bpeszak.hu

Bagi László lelkipásztor: (30) 37-22-134

Parókia (lakás): (1) 363-7773

Honlap: http://www.parokia.hu/lap/baross-teri-reformatusok/

Számlaszám: OTP Bank Nyrt: 11714006-20001773

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 106, összesen: 215061

  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...
  • 2024. április 25., csütörtök

    A Krisztusban kapott szabadságról gondolkodtak a lelkésznők és lelkésznék a Ráday Házban tartott közelmúltbeli találkozójukon.