Gyémánt-Gyurma VI.

Szeme

„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

/Antoine de Saint-Exupéry/

Elkezdődött „hétköznapi” 3 gyerekes életünk.

Ez nem a “boldogan éltek, míg meg nem haltak” végű sztori, mert csak most kezdődött igazán.

A gyerekeknek elmondtuk, hogy Pici nem tudott kakilni, ezért műtötték meg. Most a pocakján van egy kicsi lyuk, ahova egy kis zsákot kell ragasztanunk, s abba ürül a széklete. Ha Babó nagyobb lesz, visszaoperálják a hasába a belét.

Kicsi egyfolytában körülöttünk volt. Első tisztába tevéskor sírva fakadt a látványtól. Aztán a stomanyílást elnevezte másik köldöknek.

Ilyen a gyermek gyógyító fantáziája…

Apa is nagyon feszült volt eleinte az esti fürdetésnél. Hosszabb procedúra volt a zsák leáztatása, a lyuk kezelése, majd a zsák visszahelyezése. Nehezen viselte, hogy a pici baba sír. Persze, hogy sír, ha kicsomagolják, nem még ha ilyen sokáig macerálják… Sajnálta, de mellettünk állt, s a kezem alá dolgozott.

Tudatosítani kellett magamban is, hogy ez egy időleges muszáj dolog, ami tulajdonképpen megmenti a gyerek életét, s bízni a megígért reményteljes jövőben.

No, ezek nehéz pontok. Nem volt elég magam leküzdeni, elviselni ezt az állapotot, úgy éreztem, még a körülöttem lévők nehézségeit is cipelni kell, sőt tőlem várnak magyarázatot. Megtapasztalni a közeli és távolabbi rokonság, közösség sajnálatát, könnyeit, értetlenségét, fájdalmát... közönyét. Nem a boldog gratuláló látogatók hada jött, csak a félszeg zavar, vagyis inkább nem is zavart senki minket időszak következett.

Ehhez hozzá kellett edződni, hogy elfogadjuk ezt a dolgot, s egymást se nyírjuk ki közben. Olvas néha az ember olyat, amit megkönnyez, esetleg hatása alatt van egy kis ideig, emlékszik is rá egy darabig. Aztán hátra dől, hogy “hát, vannak ilyenek”, s még hálát is ad, hogy nem vele történt meg, s miért is történne meg vele?

Mégis ez pont velünk történt meg.

Döntésként kellett megélni, hogy “Ha félek is, Benned bízom!”/Zsolt.56:3./ Tudatosan kellett észrevenni és értékelni minden pici jót, örömet. “Minden gondotokat Őreá vessétek, mert Néki gondja van Reátok.” /I.Pét.5:7./ - rémlett elő kisovis koromban tanult aranymondásom. Nem is gondoltam addig, milyen fontos, hogy mivel pakoljuk meg gyermekeink “élettarisznyáját”.

Egy régi indián történetben a nagypapa a kis unokájával beszélget a tábortűznél arról, hogy a lelkünkben egy jó és egy rossz farkas állandóan küzd egymással.

- “Nagyapó, de melyikük győz?”- kérdezi a kisunoka.

- “Hát az, amelyiket táplálod.” - hangzott a válasz.

De sokszor kell figyelmeztetnem magam erre! Melyiket táplálom?!

A nagyobbra két osztálytárának szülei vigyáztak felváltva, ha kórházaztunk, így nem kellett az iskolából hiányoznia, s hála Istennek továbbra is ügyesen vette az akadályokat, s még örült is, hogy sokat lehet a barátainál.

Azért a valósághoz hozzátartozik, hogy hazaérve a szaladó lakásba: a valamit enni kellene, el kellene látni a gyerekeket, de játszani is kellene velük!!! - közepébe roskadva, volt, hogy sírva fakadtam kezemben az éppen bömbiző Picivel, mert olyan nagyon kicsinek és kevésnek éreztem magam! S jött a két nagyobb is segíteni itatni az egereket, hogy ki ne maradjanak a jóból, Apa pedig benézett a szobába, s ment bepakolta a mosógépet...

Aztán felálltam, sütöttem egy rántottát, míg a gyerekek játszottak, melegedett a tej. S a teli pocakos, boldog hancúrozás pancsolás közben, a tejszagú szeretetcsomag békésen elszundított a vállamon, s nem is tudom, olyan szép és ajándék volt minden.

Ez a “csak az tudja, aki benne van”- sorstársakkal összenézős élmény. Nagyobb a kontraszt, ami mély az mélyebb, s ami magas az magasabb.

Akkoriban szólt örökké a rádióból, Kafkaz Földlakó száma:

“Megszületett, megérkezett dejó,
a legeslegújabb kis földlakó.
Szeretettel köszöntünk, hahóó
légy üdvözölve kedves kis lakó.

Embernek születtél meg hát nevess,
sokat utaztál hogy itt lehess.
Ez a tested lesz most majd az űrhajó,
hát tapasztald meg mi mindenre jó.

Egyél, igyál játsszál jó sokat,
élj vidáman szeress másokat.
Hahó, hahó kedves földlakó,
még nem is sejted mi mindenre jó.

Ref.:A nap oda süt a házra,
madárka száll az antennára.
és a szél levelet visz körbe
de jó hogy megjöttél a földre...

Megszülettél, megérkeztél dejó,
itt a Földön sok minden marha jó.
Ne aggódjál van bőven meló,
neked is lesz dolgod te kis lakó.
Az emberek többnyire kedvesek,
mindenki majdnem mindenkit szeret.”Ref.

Igen, mindenkinek van feladata a földön, s nem véletlen a léte! De úgy éreztem, mennyire nem ér, ha „defektes” az űrhajó! Fogyasztói társadalomban élünk, azt szoktuk meg, ha valami elromlik, hibásan működik, akkor csak visszavisszük a boltba, s visszacseréljük vagy kidobjuk, mert nincs értelme megjavítani. Azt gondolom, a ma kényelmes emberének ezért sokkal nehezebb megérteni, elfogadni ezt és együtt élni a betegséggel, fogyatékossággal.

Apa viszont a kezdetektől szerelt, mindent javított, ami korábban sokszor zavart, most viszont nagyra becsültem, plusz erőt adott.

„Semmi sem lehetetlen annak, aki hisz,

semmi sem nehéz annak, aki szeret.

Semmi sem fárasztó a szelídnek,

és semmi sem elérhetetlen az alázatosnak.”/Clairvauxi Bernát/

„Nincs hát értelmetlen élet, csak meg nem értett élet van.” /Gyökössy Endre/

Megkérdeztem Atyámtól, hol volt, mikor gyermekem formálta? Mi történthetett? Hiszen: “Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” /Zsolt. 139:16./ S tudom-e így folytatni? “Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.” /Zsolt. 139:17-18./

Nagyon szerettem volna nem csak elfogadni, de meg is érteni, miért történtek velünk ezek. A békességet újra megtalálni! Ígéretet kaptunk rá, hogy “mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik.” /Luk. 11:10./

Később, jó egy év múlva ezt olvastam: “Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: "Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?" Jézus így válaszolt: "Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.”/Ján.9:1-3./ Ez amolyan nagy Aha élmény volt számomra. Szóval ez lehet tényleg ajándék! Lehetőséget kaptunk, hogy nyilvánvalókká legyenek rajtunk, a gyermekemen az Isten cselekedetei! És pont egy vak ember van a példázatban!

Leszámítva, hogy hetente kellett visszajárnunk a klinikára ellenőrzésekre, ami elég sok plusz szervezést igényelt, egyebekben ekkor még nem különbözött más babáktól Babó ellátása, aludt, szopizott, nyűglődött, figyelt.

Apát a vizsgálatok napján elengedték a munkahelyéről, így Kicsi is jöhetett velünk, s játszótereztek, sétáltak, míg mi várakoztunk. Aztán Apa éjszakába nyúlóan pótolta a feladatait, de legalább a legnehezebben együtt lehettünk. Hiába voltunk ott reggel kezdéskor, mire végignézte a fejlődés neurológustól kezdve a sebészen keresztül a kardiológus és a genetikus, pont ki is ürült az ambulancia, délután lett… Aztán megszoktuk ezt, egy napra szerveztünk minden vizsgálatot. Ott voltunk reggel az első megjelenő kis betegek közt és délután az utolsóként távozók közt is. Szoptatási és fejési lehetőség egy ajtó mögötti szék elfüggönyözve… No comment.

Azt sem tudtuk, hogy ingyenes parkolási igazolvány jár Babónak, amit a lakhely szerinti önkormányzat szociális osztáyán lehet igényelni a kitöltött magasabb összegű családipótlékot igazoló dokumentummal. Majdnem két évig dobáltuk az érméket, s vettük a jegyeket...

Babó viszont rendben fejlődött, csak mi voltunk kissé szétcsúszva az állandó rohangálások között.

Továbbá Isteni gondviselés volt az is, hogy anyukámnak van egy kései húga, akivel gyerekként rengeteget játszottunk együtt. Pár nappal Babó előtt született meg harmadik babája, és rengeteg teje volt, s a felesleget nagy szeretettel gyűjtögette és fagyasztgatta nekünk egy távoli városban. Volt, amikor nagy energia ráfordítással és kitartó munkával tudott 1-1 plusz decit félre tenni, köszönöm! Nagy erőt adott a mellettünk állása. Így, ha a sok jövés-menésben nem is volt elég tejem, csak kivettem egy adagot a fagyasztóból, s odaadhattam Babónak.

Ha otthon voltunk, igyekeztem minél többet kendőben magamra kötni, mert azt olvastam, hogy a későbbi egyensúlyérzék kialakulásában, értelmi fejlődésében, kapcsolataiban... stb. nagyon nagy jelentősége van a ringató mozgásnak, hordozásnak, s míg az anyuka teszi a dolgát, a baba addig is mozgatva van. Nem volt nehéz ez a batyu, s bíztam benne, hátha használ ez is valamit.

Egyszer, mikor az udvaron voltunk, megálltak előttünk nagyobb gyermekem egyik osztálytársáék. A nagyok jót játszottak kint. Az anyuka bejött és megkérdezte, megdajkálhatja-e Babót. A kezébe adtam, s képzeljétek szeretettel, mosolyogva babusgatta, szépnek mondta. Nem is értettem. Hát nem látja?! Én hoztam fel, hogy “csak a szeme...”, de meg sem hallotta.

- “Miért?” - nézett rám csodálkozva, és folytatta a babázást. Diplomás anyukáról van szó, csak dolgozott már fogyatékkal élők között.

Ledöbbentem, hogy így is lehet?

Kicsi örökké Babó körül játszott, beszélt hozzá, babahintáztatta, fél percre sem lépett el mellőle. Hatalmas szeretet volt benne iránta, teljes elfogadás. Aztán egyszer így puszilgatta: „Jaj de édes a pofikád, jaj de édes az orrocskád meg a homlokod!”

És tényleg! Az. Nagyon formás!

Addig számomra a szemek voltak a legfontosabbak. Gyönyörűek a szemek, mindig azt néztem meg először a másik emberen. Addig Babón csak pici és homályos szemeket láttam...

"Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” /Máté 18:3./

Bizony, van mit tanulnunk tőlük.

(A novellát Kiss Virág képe illusztrálja.)

Imádság:

Életnek Ura, jól ismersz minket. Éppen ezért, amikor imádkozunk, akkor megosztjuk életünket, és eléd tárjuk érzéseinket. Kérünk, engedd, hogy minden kedves legyen. Segítsd Urunk megérteni, mi az érték, ami fontos számunkra. Segítsd elengedni csökönyös akarásunkat, hogy el tudjuk fogadni önmagunkat, és helyünket a világban. Erősítsd bennünk a vágyódást és az odaszánást Hozzád. Hizsen Te vagy a teljesség, Aki életet teremt, és megerősít. Könyörgünk Urunk, a mindennapi kenyérért. Áldd meg Urunk az életet, az újrakezdés áldását, a gyógyulás csodáját, a reménység hatalmát, és legfőképpen az imádság drága ajándékát! Ámen