Húsvét

Textus: János 20: 1-18.

1A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. 2Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!" 3Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. 5Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. 6Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, 7és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. 8Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. 9Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. 10A tanítványok ezután hazamentek. 11Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, 12és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. 13Azok így szóltak hozzá: "Asszony, miért sírsz?" Ő ezt felelte nekik: "Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették." 14Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. 15Jézus így szólt hozzá: "Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: "Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom." 16Jézus nevén szólította: "Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: "Rabbuni!" - ami azt jelenti: Mester. 17Jézus ezt mondta neki: "Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez." 18Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: "Láttam az Urat!", és hogy ezeket mondta neki.

1. Bevezetés

Egy gyermekhittan csoportban a gyerekek és a hittanoktató húsvétra készülődtek. A kis csoportban nyolc gyerek volt, akik közül az egyik gyerek értelmi fogyatékos volt. A tanárnő igyekezett úgy motiválni a kicsiket, hogy azok ne csúfolják fogyatékos társukat, ha esetleg nem pontosan érti meg a feladatot, ezért egyszerű feladatot adott a gyerekeknek. Mindenki kapott egy üres műanyagtojást, hogy tegyen bele valamit, amivel jelképezi a húsvét üzenetét. Amikor visszakapta a tanárnő a nyolc tojást, aggódott, hogy rendben lesz-e minden. Végül bontogatni kezdte a tojásokat. Az egyikben talált egy szép virágot. Gyorsan magára vállalta egy kislány. „Milyen szép virág!”- mondta a tanárnő, „igazán szép tavaszi hírnök”. A másik tojás egy követ rejtett. Egy kisfiú szólalt meg, aki így magyarázta a kő helyét: „Ha kitesszük, idővel benövi a moha, ami életet jelent”. A harmadik tojásban egy gyönyörű pillangó volt. „Először van a báb, majd lepke lesz belőle” – mondta megint valaki. Így ment sorban, egészen a fogyatékos fiúig. Amikor az ő tojásához értek a tojás üres volt. A tanárnő kérdezősködött. „nem értetted meg a feladatot?” „Dehogynem” – válaszolta a fiú. „A tojás üres, mert a húsvéti sír is üres.”
Bizony a húsvét jelképe ilyen egyszerűen megfogható, már egy kisgyermek is pontosan megértheti. Nos, miért nem értjük, mi felnőttek, az üzenetet?
A fölolvasott evangéliumi üzenet arról tett bizonyságot, hogy néhányan látták az üres sírt. A tanítványok közül: János és Péter; az asszonyok közül: Magdalai Mária; az angyalok, akik hozták az örömhírt és természetesen az üres sírt Jézus is látta, feltámadásakor.
Az üres sír, amit minden húsvéti híradásban hallunk, megrendíthetetlen tény az életünkben. Mindenki látja, mindenki tudja, mégis mindenki mást ért meg belőle. Nos, menjünk végig az első húsvét eseményein és lássuk meg az első szemtanúk látásával, mi történt az üres sírnál.

2. Események

A szombat napjának elmúltával, vasárnap már kora hajnalban az asszonyok egy csoportja illatos kenetekkel és olajokkal elmentek a sírhoz, hogy elkészítsék a testet. Amikor kora hajnalban a sírhoz értek, látták, hogy a kő el van hengerítve a sír szájánál. Látták, hogy a katonák, akik a sír őrzésére lettek odaállítva eltűntek, és amikor bementek a sírboltba, nem találták sehol Jézus testét. Két angyal jelent meg nekik, akik így szóltak: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt (Lukács 24:5-6). Ekkor az angyalok azt kérték az asszonyoktól, hogy menjenek és vigyék el a jó hírt a tanítványoknak is, ekkor Magdalai Mária elfutott a tanítványok házához és elmondta, amit látott. Ekkor Péter és János azonnal elindultak, hogy maguk is meggyőződjenek, amit Mária mondott. Ők is látták a sír száját elhengerítve, majd beléptek a sírba, ahol korábban Jézus teste pihent. Amikor beléptek, látták, hogy a test nincs ott. Eltűnt. A tanítványok ezután hazamentek, de Mária maradt. Maradt, mert olyan fájdalom volt a szívében, amit semmivel nem tudott pótolni. Kereste az Urat, aki az életet jelentette számára. Majd később azzal a bizonyossággal ment haza, hogy „Láttam az Urat!” (János 20:18).
Mindhárman látták az üres sírt, mindhárman csalódottak voltak. Vajon mi történt? Valóban feltámadt volna Jézus, ahogy megjövendölte halála előtt? Igaz lenne mindaz, amiről elmenetele előtt szólt? Nem volt válaszuk. Mindhárman átéltek valamit, de nem tudtak pontos választ adni, valójában mi is történt ott és akkor.

3. János, a szeretett tanítvány

Amikor Magdalai Mária elvitte az üres sír hírét a tanítványokhoz, akkor János volt az első, aki felpattant és Simon Péterrel együtt szaladtak, hogy saját szemükkel győződhessenek meg az elmondottak valóságáról. János nagyon sietett, mert látni akarta a feltámadás bizonyítékát: az üres sírt.
János ott volt a többi tanítvánnyal a Gecsemmáné kertjében, együtt kísérték el Jézust a nagytanács házába, ahol még aznap éjjel törvényt ültek felette. Ott volt János, a keresztre feszítés idején, amikor saját szemével látta Jézust, kilehelni utolsó leheletét. Hallotta, amikor Jézus haldokló szavaival megszólította, hogy „Íme, a te anyád!” (János 20:27), és szeretett édesanyját rá bízta. János ott volt, amikor Simon Péterrel futottak előre, ahogy csak a lábuk bírta, hogy elsőként legyenek tanúi, az üres sírnak. János megelőzte Pétert, hiszen fiatalabb volt, szenvedélyesebb is volt Péternél. Első akart lenni, a látásban. Mégis, amikor odaértek, megtorpant, és maga elé engedte Pétert. Nem volt Jánosnak bátorsága belépni a sírba. Miért? Talán úgy elfáradt a futásban, hogy levegőt kellett vennie? Vagy talán azt hitte, valami csapda van előkészítve? A sírt őrző katonák eltűntek, sehol senki nem volt. Nem lehet, hogy csapda, a tanítványok elveszítésére? Hezitált, nem lépett be, maga elé engedte Pétert, hogy ő lépjen be először az üres sírba. Amikor Péter odaért és bement, János követte, és ugyan azt látták, amit Mária.
János belépett a sírba, látta, hogy üres, és hitt. Visszaemlékezett Jézus szavaira, ahogy beszélt haláláról és feltámadásáról. Visszaemlékezett mindarra, amit Jézus az új élet dicséretére mondott. Jánosnak éppen elég volt az üres sír látványa, azonnal biztos volt hitében. Tudta, hogy Jézus feltámadt.
Vajon mi hiszünk-e? Hisszük-e, hogy Krisztus feltámadása a mi feltámadásunknak záloga? Hogy minden meghalás az új élettel válik teljessé? Hogy feltámaszt az örökkévaló Isten, ama napon, eleveneket és holtak, mert Jézus legyőzte a halált. Hiszünk-e az evangéliumi tudósításnak? Később maga Jézus mondta tanítványainak: „Boldogok, akik nem látnak, és hisznek” (János 20:29).

4. Péter, a szkeptikus

Péter lassabban ért a sírhoz. Talán, mert idősebb volt. Talán azért, mert félt a következményektől. Nem a katonáktól félt, hanem Jézustól. Tartott attól, hogy szembetalálkozik Jézussal. Legutoljára akkor látta, amikor elárulta Őt. A nagytanács vallatása idején, félelmében letagadta, hogy ismerte Jézust. Péter szégyellte magát, nagyon megbánta tettét, és nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Sietett Jézus sírjához, bízott benne, hogy igaz a feltámadás híre, mégis meg kellett küzdenie önmagával, hogy be tudjon nézni Jézus sírjába.
Talán mi is így vagyunk. Úgy szeretnénk hinni, de egyszerűen messziről jövünk. Olyan sok minden történt, sérülés, megbántás, fájdalmat hordozunk a lelkünkben, és olyan nehéz elhinni, hogy Jézus minden fájdalmat és megrontott életet megerősít.
Bizony húsvétkor el kell hangoznia, hogy Jézus az egyetlen, aki megerősít, és új életet tud adni. Ma is Ő adja az Istentől vett lelket életünkbe!
Péter belépett a sírba, és látott, majd hitt. Még nem értette az Írást, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halottak közül, így a hite is bizonytalan maradt. Talán igen, talán nem. Ekkor követte el a legnagyobb hibát. A két tanítvány, Péter és János, hazament. Nem maradtak tovább, hogy megerősödjenek a hit bizonyítékában, mert idő előtt távoztak.
Van úgy, hogy mi is így vagyunk. Nem töltünk elég időt az Igével, elég időt és energiát az Isten ügyével. Nem vállalunk elég szolgálatot a gyülekezetben. Nem végezzük meggyőződött hittel az élet szolgálatát. Elmegyünk a lényeg mellett. Úgy telik el az élet, hogy nem vettünk észre semmi lényegeset magunk körül, mert mindig csak a felszínen mozogtunk. Szem elől tévesztettük az értéket. Ne távozzatok Istennek új életet adó kegyelme nélkül!

5. Mária Magdaléna

Amikor Péter és János elment, Mária maradt, és sírt. Siratta az Urat, aki a mindent jelentette számára. Máriát hét ördög rabságából szabadította meg Jézus, aki ezért hálából az életét ajánlotta neki. Mária tudta, hogy Jézus adta vissza számára a békességet, a biztonságot és a vezetettség érzését. Mária akkor nyerte meg új életét, amikor el tudta engedni a régit. Mindent Krisztus által kapott, hálás szívvel követte Őt szolgálatával. Mária el volt keseredve, csalódott volt és kétségbeesett, de nem tágított, mert ösztönösen érezte, hogy a sír közelében kell maradnia. Belső lélekkel érzékelte, hogy Jézus a közelben van. Fájdalmában angyalok szólították meg, akik megkérdezték, hogy miért sír. Majd meglátta Jézust, akit először nem ismert fel, de amikor a nevén szólította, földre borulva imádta Őt. Mária kitartó maradt és meglátta Krisztust, a feltámadás csodájában. Egyszer csak ott állt mellette és minden olyan valóságos lett. Eltűnt a kétség, a kényszer, a küzdés, kutatás a miértek után, és ott volt az élő Krisztus a maga valóságában. Tetszett az Istennek megmutatni önmagát, aki rejtőzködő mégis önmagát kibontó szeretettel megjelent a feltámadás csodájában, és azóta is minden feltámadásban.

6. A feltámadás örökösei

Mindhárman látták az üres sírt, mégis mást és mást vittek haza. Mi is mindannyian ismerjük az üres sír üzenetét, mégis mást és mást érzünk a szívünkben. Néhányan olyanok vagyunk, mint János, aki hévvel és szenvedéllyel követte az Urat. Mások olyanok, mint Péter, aki bűnei alatt roskadozva érkezett meg Jézushoz, aki látta a bizonyítékot, a sír üres volt, mégsem tudta, mit higgyen, és hogyan cselekedjen. Mások Mária mély érzésével érkeztek ma is közénk, akik azzal a bizalommal várják a jézusi találkozást, amivel a Magdalai Mária könnyezett Jézus sírja mellett. Egészen addig sírt, amíg meg nem jelent az angyal, majd maga az élő Krisztus.
Sokan vannak közöttünk, akik látják az ünnepet, de elmennek, mielőtt a csoda megjelenne életükben. Elmennek. Visszamennek a hétköznapokba, elhagyják Isten közelségét, nem keresik a Lélek kapcsolatát. Sokan vannak, akik még az előtt távoznak, mielőtt nekik is megjelenne az élő Jézus Krisztus.

Mária hitte, hogy Jézus békét, bocsánatot, biztonságot és vezetést adott az életébe. Talán te is érzel ebből a vezetésből most valamit. Ne menj el a csoda öröme nélkül, maradj velünk, a gyülekezetben. Gyere vissza a következő héten, vagy azután, vagy máskor. Maradj állhatatos, hogy a csoda befogadjon, és életed részévé legyen! Ámen

Utóima:
Uram látod, milyen lélekkel szólítalak. Mi után sóvárog a lelkem, kimondhatatlan fohásszal. Minden bizalmam és hűségem a Tiéd, te vagy az életem ajándéka, a csoda: aki a feltámadás kincsét hordozza. Köszönöm Istenem, hogy bárhonnan jövök, és bármit hordozok magamban, Te mindig ugyanazzal a szeretettel nyúlsz felém és vonsz magadhoz. Köszönöm, hogy az vagy aki, hogy földig hajló szeretettel megváltást adtál, és ebben a váltságban minden ember megfürödhet a kegyelem által. Kérlek Uram, vezess az elkészített úton! Mutasd, hogy merre menjek, kiket vegyek magam mellé útitársul, és mennyi időt töltsek egy-egy pihenőben. Legfőképpen kérlek, örökkévaló Istenem, hogy csendesítsd bennem a lélek viharát és vigyél át a túlsó partra, ahol Lélek és imádság hangja van, ahol erőtlenségemben leszek leginkább erős, mert meglelhetem Benned a vezetés áldását. Ehhez a vezetéshez kérem Uram, végtelen szeretetedet, bűneimre való bocsánatot, hogy ne váljak méltatlanná a Te neved tiszteletében, és könyörgöm az életet: a teljes élet. Hogy ne annyit lássak és tapasztaljak, ami a szemeim előtt van, hanem nyíljon ki bennem a teljesség nagysága, benne a létezés, a halál és a feltámadás csodája, az új élet, hogy örömmé és élővé lehessen a jó hír, hogy a Te feltámadásod mindenkié. Köszönöm Uram, hogy bizalommal szólíthatlak, és Te Önmagad adod a lelki tisztaság és megbékélt élet ajándékában. Úgy legyen! Ámen.