Otthon az Atyánál

Textus: János 14:1-6.


1"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. 2Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? 3És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. 4Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat." 5Tamás erre így szólt hozzá: "Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?" 6Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.

1. Bevezetés

Van úgy, hogy minden összejön. Semmi sem úgy történik, ahogy szerettük volna. Hányszor érezzük ilyenkor a düh és a fanyar cinizmus ízét, ami belülről feszíti amúgy is érzékeny lelkünket. Nos, ilyen érzést illusztrál annak a nőnek az esete, aki furcsa helyzetbe keveredett a repülőtéren.
Utazás előtt a repülőtér nagyon zsúfolt volt azon a fülledt, meleg nyári napon, amikor egy nő távoli országba akart repülni. Indulás előtt két órával már kint volt a repülőtéren, hogy ellenőrizhessék jegyét, és feladhassa a poggyászát. Amikor végzett ezzel a hosszas procedúrával, igyekezett helyet foglalni, csakhogy nem ment egyszerűen, a tömeg miatt. Végül meglátott egy helyet, valahol a terem végében, egy nagydarab férfi mellett. Gyorsan odaszaladt, letette néhány holmiját, jelezvén a hely foglalását, és legvégül bőröndjét maga után húzva, ő is helyet foglalt. Mielőtt leült volna eszébe jutott, hogy vett egy tábla csokit és már gondolatban elkezdte kicsomagolni és ízlelni a finom csokoládét. Mire leült, látta, hogy a mellette ülő férfi kezében van a csoki, aki jó ízűen eszegél. Dühödten nézett a férfira és a másodperc tört része ideje alatt, ő is letört egy darabot, és enni kezdett. A férfi mit sem szólt, tekintetét a nőre szegezte és szúrósan figyelni kezdte, mit csinál. A nő állta a férfi pillantását és visszanézett a nagydarab férfira. Így ment ez, míg egyetlen kocka is maradt a csokiból, versenyeztek, egy szót sem szólva, ki tud megenni nagyobb darabot a csokiból. Amikor végeztek a tábla csokival, a férfi még mindig nem szólt, fölállt és elment a büfébe egy újabb tábla csokiért. A nő szemével követte a férfit, és amikor az ismét helyet foglalt, így gondolkodott magában: „Ez a fránya gazember megette a csokim felét, most rajtam a sor. Én pedig megeszem az ő csokija felét.” Amikor mindezt kigondolta máris fölé hajolt az újabb tábla csokinak és némán, egymást szemlélve megették a második tábla csokit is. Ezek után megjelent a kivetítő táblán, hogy megérkezett a nő gépe, készülődnie kellett a beszálláshoz. Így befejezte néma párbaját az ismeretlen nagydarab férfival, és elindult a repülőgépe felé, csomagjait fölnyalábolva, kézi poggyászát maga után húzva. Amikor kinyitotta kistáskáját, a jegyéért, rémülten vette észre, hogy egy tábla csoki lapul a táskája mélyén. Ekkor döbbent rá, mekkorát hibázott. A mellette ülő nagydarab férfinak mindkét esetben megette a csokoládéja felét, azzal vádolva őt, hogy elvette csokoládéját, mindez idő alatt pedig az övé a táskájában volt.

Nos, ezt a történetet azért osztottam meg, mert úgy gondolom ismerősként köszönhet vissza, amikor hasonszőrűnek érezzük a nő viselkedését. Hányszor érezzük, hogy legjobb igyekezetünk ellenére sem mennek rendben a dolgok körülöttünk.
Valami ilyesmit érezhettek a tanítványok is a húsvéti vacsora elköltése után, amikor Jézussal beszélgettek, aki valami távoli helyről beszélt, ahová egyedül kell elmennie. Milyen csalódott tehetetlenséget érezhettek magukban a tanítványok, amikor Jézus az elválásra szerette volna felkészíteni őket.
Addig minden olyan remekül ment – gondolhatták a tanítványok. Az emberek igyekeztek Jézus közelébe kerülni. Gyógyítások, kenyérszaporítás, gyermekek megáldása, a szél és a vihar rendre utasítása, sőt még halottak feltámasztás is kapcsolódott Jézushoz. Rengetegen voltak kíváncsiak rá. Bárhová ment, mindenütt tömegek vették körül és hallgatták prédikációit. Nem sokkal a húsvéti vacsora előtt történt a nagy jeruzsálemi bevonulás, amikor az emberek pálmaágakat lengettek a király tiszteletére és felsőruhájukat lába alá terítették. Úgy ünnepelték, mintha a földi király jelent volna meg közöttük, hatalommal és ítélettel. Nem értették meg, hogy Jézus hatalma nem ebből a látható világból volt, hanem az Atya akaratából. Éppen ezért nem külsőképpen akarta megváltoztatni a világot, hanem a lényeget szerette volna más értelemmel felruházni. Ő maga így fogalmazott: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Márk 1: 15).
Jézus tudta, mi minden fog vele történni. Tudta, hogy halálba kell mennie, hogy Őt az Atya felmagasztaltassa, és legyőzze, egyszer és minden időre, az ellenség (a Sátán) hatalmát. Jézus tudta, hogy Isten tervének megvalósításához olyan embereket választ el, akik be tudják teljesíteni az Ő tervét. Jézus tudta, hogy Júdás lesz az árulója, hogy éjnek idején összegyűl a Nagytanács, és Pilátus halálos ítélettel végzi be a pert, azért, hogy beteljesedjen az Isten akarata.
Jézus tudta, hogy meg kell halnia, ezért készítette tanítványait az elválásra, és közben erősítette őket hitük megtartásában.
Van közöttünk olyan ember, akinek ebben az órában szüksége van megerősítésre? Valamennyien terheket hordozunk, végezzük életünk szolgálatának sokszor nem könnyű útját, és közben elfáradunk. Van közöttünk olyan, aki reményvesztett, ha a jövőbe tekint?
Nos, Jézus, amikor megerősítette tanítványait három dologra hívta fel a figyelmüket. 1. Bízzatok, mert én vagyok! 2. Bízzatok az ígéreteimben! 3. Bízzatok bennem, mindenek felett!

2. Bízzatok, mert én vagyok!

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem” (János 14: 1). Mit mondott Jézus ezzel a mondatával? Nemcsak annyit mondott, hogy Isten jelenléte vele lett érzékelhető, és kézzel fogható. Nemcsak arról tett itt bizonyságot, hogy Ő és az Atya egy és ugyanaz, hanem azt is mondta ezzel a kijelentéssel, hogy szüntelenül higgyünk az Ő jelenlétében. Ne veszítsük el reménységünket az Isten országában!
Valahogy úgy vagyunk, hogy mindig azt a legnehezebb megértenünk, amit nem látunk, és ilyen az Istennek országa. Nem látjuk a szemünkkel, annál inkább érzékeljük hitünk látásával, ha az érzékelőink kifinomultak, és Istenre mutatnak. Olyanok vagyunk, mint Tamás, a tizenkettőből, aki elszalasztotta a találkozást a feltámadt Jézussal, így nem tudott hinni a tanítványok beszámolóinak. „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.” (János 20: 25). Később, amikor megjelent a feltámadt Jézus Tamás előtt, a zárt ajtók ellenére, Tamás leborult Jézus előtt, és feltétel nélkül imádta Őt. Ekkor Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (János 20: 29).
A Szentírás arról tanít, hogy minden, amit látunk átmeneti, semmi sem tart örökké. Az életünk, a tárgyaink, a házunk, az autónk, sőt még a templomunk is egyszer az enyészeté lesz, mert semmi sem tart örökké, minden átmeneti és mulandó. Belenézünk a tükörbe és látjuk az idő múlását, ahogy szemeinket apró ráncok veszik körül, tekintetünk határozottabbá válik, és minden, amit megéltünk, olyan könnyű, mint egy szempillantás. Annyi minden van még, amit tervezünk, amit még el szeretnénk érni az életben, ami ránk vár, de a tükörképünk emlékeztet, hogy nem vagyunk örök életűek, mert egyszer minden elmúlik.
Az elmúlás is csak abban erősít meg, hogy vegyük komolyan Jézus szavait, aki azt mondja: „higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem” (János 15: 1), mert minden más elmúlik a világban, de az Ő kegyelme örökkévaló. Aki soha nem hagyja el a hívő embert, ha hozzá kiált, és vezetést remél. Bízzunk benne és engedjük át életünket az Úr Jézus vezetésének!

3. Bízzatok az ígéreteimben!

Jézus azt mondja: „Az én Atyám házában sok hajlék van,” ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” (János 14: 2). Jézus elmenetelével mindenkinek helyet készít az Atya házában, hogy együtt imádjuk Istent.
Isten ígéretei végigkísérik az Ó és az Újszövetséget. Vajon igazak voltak-e mindazok az ígéretek, amit népének tett? Vagy minden csak nézőpont kérdése? Szó sincs róla. Istennek szava, ígérete, és szövetsége minden időben öröktől fogva való és örökkévaló az Őt félőkön. Isten ígéretet tett a választott népnek, hogy vezeti és elkíséri őket az Ígéret Földjére. Mindez pedig beteljesedett, amikor Mózes, később Józsué vezetésével elfoglalták Kánaánt.
Isten ígéretet tett a Messiás megszületésére, hogy ne maradjon az ember elveszett és kiszolgáltatott a bűnben. Szabadítót küldött az Úr, minden ember megmentésére. És tetszett az Istennek beteljesítenie az idők teljességét és elküldeni Jézust, akit Mária szült meg a Szentlélek fogantatásában. Majd tetszett Istennek kiterjeszteni az Ő szövetségét az egész lakott földre, így lett az evangélium minden emberé, nemcsak a kiválasztott népé, hanem zsidóké és pogányoké egyaránt.
Isten azt is megígérte, hogy visszajön a mi világunkba, hogy ég és föld eggyé váljon, és új teremtéssé legyen a világ. Ahol Ő lesz mindenekben, és a hívő ember boldogan üdvözli az Ő királyságát: Isten országát.
Isten országáról több helyen szól a Szentírás. Előfordul, hogy „országról” tesz említést, utalva ezzel a nagy kiterjedésre. Máskor „várost” említ a Biblia, ami sok ember együttes jelenlétére utal. Előfordul, hogy „Isten királyságáról” beszél, ami egy pontosan meghatározott struktúrára utal. Sőt tudunk a „paradicsom” kifejezésről is, ami az idilli teremtettség viszonyát jelöli, de végül az „Atya házáról” tesz bizonyságot.
Az „Atya háza”, az a hely, amit otthonnak nevezünk. Otthon, ahol azok lehetünk, akik vagyunk, mert úgy fogalmazhatjuk meg gondolatainkat, ahogy valójában gondoljuk. Nem kell alakoskodnunk, mert elfogadó szeretettel szeretnek és mi is elfogadjuk a mieinket. Otthon, ahol nem vagyunk vendégek, ahol teljes életet élhetünk.
Jézus azt mondja, az Atya háza az otthon. Mindenkié. Minden ember, aki Krisztust Úrnak fogadta el, otthon van az Atyaisten házában. Mert Isten hazavár és mindenkinek helyet készít, az Ő házában.
Amikor Jézus azt mondja, „Az én Atyám házában sok hajlék van” (János 14: 2), akkor a keleti ember gondolkodásához közelít, aki minden megnősült fiúgyermeket hazavárt új asszonyával. Az ifjú pár a lakodalom után visszament az atyai házba, ahol építettek még egy szobát a házhoz, így terjeszkedett az atyai ház, az új család megérkezésével. Mindenkinek megvolt a maga helye a családfő házában. Jézus erről beszél, hogy Isten országában megvan a mi helyünk is, mindenkinek a sajátja. Mert úgy vár bennünket haza, az otthon melegével a mi Urunk, Istenünk, mint az izraeli ifjú párt a családfő. El van készítve a helyünk, az Ő országában. Elvesszük-e már itt, ebben a földi létben? Vagy mást várunk? Másra várunk? És közben eltelik az idő, és még az is előfordulhat, hogy egyszer majd késő lesz.
Jézus második eljövetelének ígérete Istentől van, akinek minden szava öröktől való igazság. Isten azt ígérte, hogy az Ő országában nem lesz aggódás, sem sírás és fogcsikorgatás, hanem újjászületett élet lesz, melyben az Ő Lelke mutatja számunkra az irányt. Vegyük komolyan Istennek szavát, és higgyük el, hogy az Ő ígéretei mindig igazak!

4. Bízzatok bennem, mindenek felett!

Jézus így szólt tanítványaihoz, mielőtt elkezdődött az Ő kálváriája, „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (János 14: 6). Ezzel Jézus nemcsak azt mondja el, hogy minden elkövetkező életkapcsolat az Atyával, csakis Vele és Benne lehetséges. Nemcsak arra hívja fel tanítványai figyelmét, hogy minden Isten által végzett elhívást Jézus Krisztus hitelesít, hanem Jézus azt is elmondja ezzel a kijelentésével, hogy Ő megmutatja azt az egyetlen egy utat, ami az örökkévalóhoz vezet. Ez az út Vele együtt járva vezet el a teljességre. Ő maga így hívja a megszólítottakat: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek….az én igám boldogító, és az én terhem könnyű” (Máté 11: 28, 30).
Van közöttünk olyan, aki ma terheket hordoz? Aki fáradt életének súlya alatt? Van olyan, aki lelki sebek fájdalmát viseli magán? Aki ideges, nyughatatlan és nem találja a békesség útját?
Ha van, akkor hallja meg az Úr Jézus Krisztus hívó, és bizonyságot tevő szavát. Az Atya házában mindenkinek helye van. Ő pedig imádkozik érettünk, hogy közbenjárjon az Atya Istennél életünkért. Hallja meg minden ember és vegye komolyan, Istennek hívó szava szól hozzánk, hogy helyünket megtalálva otthon lehessünk az Ő országában. Ne úgy értsük a meghívást, ahogy mi szoktuk egymást hívogatni felszínesen vagy haszon fejében, hanem azzal a feltétel nélküli elfogadó szeretettel, ahogyan csak az Atya tud bánni velünk, aki Jézus Krisztusban emberi formát vett fel, végigélte bűnös, nyomorult sorsunkat és letette életét a halál árnyékba, hogy megmutassa a feltámadás és az örök élet útjának bizonyítékát.

Valaki a vietnámi háborúból hazafelé tartott. Mielőtt azonban belépett volna otthonukba, a szomszéd városból hazatelefonált a szülőknek, hogy útban van haza. Amikor az édesanyja felvette a telefonkagylót, nagyon megörült a fiának és rögtön érdeklődött, hogy van, mi van vele. A fiú elújságolta, hogy hazafelé tart, az anya még boldogabb lett a hír hallatán. A fiú azonban kért valamit. Megkérte anyját, hadd vigye haza az egyik legjobb barátját, akinek nincs hová mennie, mert árva, megsérült a háborúban. Mindkét lábát elveszítette, fél karját és arcát szétroncsolta egy bombaszilánk. Az anya a hírt hallva tartózkodóvá lett, mert nem akarta befogadni a házába, a sérült fiút. Mindenféle suta magyarázattal jött, hogy kiváló állami fenntartású intézmények vannak az ilyen hadi árvák ápolására és rehabilitálására. Kérte a fiát, vigye el egy ilyen menhelyre, és csak ez után jöjjön haza. Mondta tovább, hogy mennyire várják már, de ennek a beteg fiúnak az ápolása teljesen felforgatná a családi életet, megkérte a fiát, hogy ne kérjen tőle ilyen nagy áldozatot. Ezután elbúcsúztak, a közeli viszontlátás ígéretével. A szülők éppen vendégségbe készültek, így nagy örömmel indultak el otthonról, hogy elmondják barátaiknak a jó hírt, hogy fiuk útban van hazafelé. A vendégség befejeztével hazamentek. Otthon egy rendőrségi üzenet várta őket. Egy fiatalembert meghalva találtak a szomszéd város moteljében, az iratai szerint az ő fiuk volt. A megnevezett fiatalembernek hiányzott mindkét lába, a fél karja, az arcát pedig szétroncsolta a bombaszilánk.
Nos, bármilyen nehézségeid vannak, ne feledd, hogy Jézus soha nem hagy magadra. Nem kell magányodban gyötrődnöd és kínok között keresned a kifelé vezető utat. Mert minden kísértésben és nehéz körülményben ugyan az a gyógyszer: 1. Bízzunk Istenben! 2. Bízzunk az Ő ígéreteiben! és 3. Bízzunk az Ő jelenlétében már itt, a földi létben!
Engedjük, hogy Isten megszólítson és halljuk meg az Ő meghívását az Ő országába, hogy otthon legyünk életünkben, és békességünk legyen a teremtettségben! Jézus most is hív, éppen ebben az órában, mert azt szeretné, ha elfogadnád meghívását, és rábíznád életedet, hogy együtt dicsérhessük Istent mennyei és földi hatalmában. Ámen