Karácsony

Lekció: Máté 2: 1-12.
Textus: Titus 2: 11-14.

„11. Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 12. és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget, és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban, 13. mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, 14. aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonosztól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik.”

1. Bevezetés
Az egyik gyülekezet karácsonykor megjelenítette a betlehemi eseményeket, ahogyan az Úr Jézus Krisztus megszületett. A gyülekezetben estéről estére előadták a karácsonyi születés történetét, a megfelelő evangéliumi részek híradásával. Színészekkel, állatokkal, istállóval ábrázolták ki a jelenetet, minél hitelesebben visszaadva az eredeti színhely hangulatát. Az egyik este valaki a nézők közül bekiabálásával megzavarta az előadást, amikor a napkeleti bölcseket hangos gúnyoló szavakkal illette, így az egész előadást megzavarta. A színészek tehetetlenül álltak az illetlenkedő személlyel szemben, egészen addig, amíg az egyik napkeleti bölcset megformázó színész ki nem ment a színfalak mögé, és az embert hangos szóval rendre nem utasította. Az előadást követően a rendező elmarasztalta az öntörvényesen rendet teremtő színészt, és azt mondta „Isten szeretetének megjelenítésekor nem méltó egyik szereplőhöz sem az indulat”. Kérte a színészt, hogy soha többé ne történjen meg ilyen vagy ehhez hasonló eset. A színész ígéretet tett a rendezőnek, de addig tudta megtartani ígéretét, amíg el nem jött az este, és újra előadták a betlehemi születés jelenetet. Az ízetlenkedő, idegen alak, örvendezve a színészek tehetetlenségén és indulatán, ismét csúnyán megzavarta az előadást, a bölcsek egyikét megformázó színész ismét nem tudott uralkodni indulatain, és a sorok közé lépve rendre utasította az embert. Az előadás után újra elmarasztalás következett a rendezőtől. Majd a színész ígéretet tett, és ezt mondta a rendezőnek: „Kérlek, adj még egy esélyt, nem élek vissza vele.” A rendező rábólintott és azt mondta: „Rendben van, de kérlek, figyelj az indulataidra!” Eljött az este, az előadáson minden rendben ment addig, míg a szokásos bosszantó alak meg nem érkezett. Bekiabálásokkal, hangos illetlenséggel zavarni kezdte ismét az előadást, de senki nem vett róla tudomást. A színész, aki korábban kilépett és rendre utasította, most csöndesen benne maradt szerepében, hűen megjelenítve a betlehemi történetet. A jelenet végén odafordult a tömeg felé, ahonnan a bekiabálások jöttek és a foga között így sziszegett: „Barátom, találkozunk Isten színe előtt!”.
Milyen nehéz nekünk, keresztyéneknek mindig úgy viselkednünk, hogy méltóak maradjunk Istene szeretetétre. Nekünk is vannak indulataink, önérzetünk, éppen ezért nem könnyű úrrá lenni felettük és Krisztus alázatával fogadni a sértéseket, a bántásokat vagy egyszerűen menni a keskeny úton. Kihívást jelent nap mint nap, hordozni Krisztus szeretetét.

2. Kegyelem
A karácsonyi evangélium azt üzeni a világnak, hogy Isten szeretete emberré lett. Beteljesültek a próféciák, Isten kiválasztotta azokat a személyeket, akik üdvtervében részt vettek és segítették az Ő országának beteljesülését. Így választotta ki Máriát és Jószefet, egyszerű betlehemi fiatal jegyes párt, akik Isten Fiának szüleivé lettek, így töltötték be életükkel Isten szolgálatát.
Jézus Krisztus születésével minden mássá lett. Az Ő születése, gyermeksége, felnőtt élete, tanítása, gyógyításai, majd érettünk hozott hálaáldozata megváltoztatta az embervilágot egyszer és minden időre, mert vele és általa minden mássá lett. Jézus így tanította barátait: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat (Lukács 10: 27).
Isten egyszülött Fiának élete és hálaáldozata azt üzeni a mi világunknak, hogy minden mássá lesz, ha megváltozik az ember szíve. Ha Jézust elfogadjuk életünk urának és vezetőjének, akkor megváltozik bennünk és körülöttünk minden, mert egyszerre más értékrenddel tekintünk saját magunkra és a környezetünkre. Jobbá, élhetőbbé, otthonosabbá és szerethetőbbé akkor lesz életünk, ha belülről, lelkiségünkben Istenhez közelítünk.

3. Üdvözítő kegyelem
3.1 Jézus elhozta a megváltást
Istennek kegyelme megjelent az embervilágban Jézus Krisztus születésével. Ennek a születésnek a csodája, hogy istenséget hordozva emberré lett érettünk, és elhozta az egész világ üdvösségét hálaáldozatában. Istennek kegyelme most is jelen van Jézus által a világban, megszólít és nevel minket; de csak annak fedi fel rejtőzködő arcát és akaratát, akinek vágyódása van Istent megismerni. „Mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsidó levél 11: 6).

3.2 Jézus elhozta a megszentelődést
Ez a kegyelem nevel minket, hogy
a. megtagadva a hitetlenséget
b. és a világi kívánságokat a megszentelődés útján járjunk.
A hitetlenség Isten nélküli életet jelent, a világi kívánság pedig testi vágyakat jelöl. Megszentelődni azt jelenti, hogy egész életünket az élet Urának: Krisztusnak akarata és vezetése alá rendeljük. Mindenben Őt követjük, minden gondolatot Tőle kérünk el, és reménységgel vagyunk, hogy meghallgatja imádságunkat. A szent szó nem valamiféle minőségjelzőt jelöl, mert nem vagyunk jobbak másoknál, de jelenti az Isten ügyének akarását, a Hozzá való hasonlóság munkálását. A törvények betartását és a szeretet parancsolatának komolyan vételét, hogy teljes életünk lehessen Isten szolgálatában.

3.3 Jézus reménységet ad
Jézus nevel minket a hitetlenség és a világi kívánságok megtagadására, azért hogy
a. józanul
b. igazságosan
c. és kegyesen élhessünk ebben a világban.
A józanság tiszta életet jelent, Isten parancsát követve. Az igazságos élet valaki vezetésére hagyatkozik. Nem a magam igazát erőltetem, hanem elkérem, és elveszem az Isten rám mért ajándékát és áldását, viselem a magam keresztyén életének szolgálatát, hogy általam is hirdetve legyen az újjáteremtett élet, Krisztusban elnyert ajándéka. A kegyesség pedig istenfélő életet takar. Úgy élem az életem, hogy mindig tudom, ki vagyok és hol a helyem, Teremtőm akaratában. A kegyes ember nem gondol többet magáról, mint ami; mert tudja, hogy semmi sem az övé, az egész élete, lelki ajándékaival együtt Istennek gazdag kincsestára, amellyel felruházta az Alkotó, hogy az Ő országát hirdesse, alkalmas és alkalmatlan időben.
Ez a kegyelem Krisztusban reménységre nevel minket, hogy legyen hitünk és erőnk várakozni:
a. Meglelni Istent ebben a földi létben és hasonlítani hozzá.
b. Várakozásban lenni a várakozásban, hogy Krisztus újra eljön a teremtett mindenségbe, új eget és új földet teremtve a világnak.

3.4 Jézus megtisztulást hozott az embernek
Jézus nem kímélte önmagát, keresztfára vitte bűneinket, hogy ne gonoszságunk és törvénytelen életünk ítélete alatt éljünk. Mert Istennek Fia megszabadított minket a magunk rossz természetétől és bűntől fertőzött életünktől, hogy minden bűnösségünk és álnok magatartásunk, a kereszt áldozatában maradjon. Krisztus keresztje olyan jel, amely jelentésében túlmutat téren és időn. Minden emberért érvényes az áldozat, ha keressük, ha kutatjuk Jézust életünkben, hogy felszabadítson bennünket a jó cselekedetekre, amihez saját erőnk kevés és töredékes lenne, de Istennek ereje és végtelen szeretete meg tudja bennünk formázni a jó cselekvését. „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Efézus 2: 10).

4. Isten szeretete jó cselekedetet teremt bennünk
Lelki életünk megváltozásával nem érezzük megoldhatatlan és feloldhatatlan béklyónak a törvény megtartását, hanem olyan igének, mely új életre nevel. Ebben az új életben Isten végtelen szeretete szabadságot teremt bennünk, olyan örömöt, ami nem függ a külsőségektől, mert belső örömöt jelent. Isten szeretetének hordozását, ami Krisztusban minden emberé lett. Ebben az örömben éljük, mi keresztyének, az életünket. Így várakozunk Krisztus eljövetelére, így készülünk gyülekezeteinkben az imádkozás és lelki alkalmak csöndességében, hogy szívünk és életünk Isten örökkévaló szeretetét dicsérje.
Egy misszionárius életét had osszam meg, ahogyan ő tudott Isten szeretetével lelkeket megszólítani és beleszeretni Isten országának közösségébe. Egyszer egy misszionárius Indiába ment, hogy Istennek Igéjét hirdesse az embereknek. Távoli országból érkezett, más kultúrából, az indiai nyelvet is törte csupán, de szívében csordultig volt Isten szeretetével és úgy érezte, Isten akarata vezeti útjában. Amikor megérkezett, nem sok idő után, az új környezet és a megváltozott higiéniai körülmények miatt tuberkulózist kapott és kórházba került. Gondolta, bizonyára így ad számára Isten lehetőséget, hogy bizonyságot tegyen a betegek és az orvosok előtt Krisztus kegyelméről. A ruhái mellé indiai nyelvre fordított Bibliákat tett, sok-sok igei magyarázattal, melyekről azt gondolta, hogy segítségére lesznek Istenről szóló bizonyságtételében. Csakhogy senki nem volt kíváncsi a könyveire, sem a Bibliákra, és az emberünk nagy lelki és testi fájdalmak között gyötrődött egy zsúfolt kórteremben, hajnalonként küzdve a fullasztó köhögés ingerével. Egyszer egy ilyen hajnalon meglátta, hogy az ő ágyával átellenben egy idős ember gombóccá zsugorodva, hintázott előre-hátra, megpróbált kikelni az ágyából, de nem tudott, mert erőtlen volt a teste. Reggelre tócsa állt az idős ember ágya alatt, aminek szaga volt, és a szobatársak meg a nővérkék gúnyolódtak az idős emberrel tehetetlenségén. Másnap ugyan ez a jelenet ismétlődött, a misszionárius szeme előtt. A harmadik éjszaka, amikor hajnalban ismét rohamként tört rá a fullasztó köhögés, szétnézett a szobában és meglátta, hogy az öreg erőlködik, hátha fel tudna kelni ágyából. A misszionárius odament az öregemberhez, ölébe vette, mint egy gyermeket és kivitte a toalettre, hogy elvégezhesse dolgát. Amíg az idős ember dolgát végezte, a misszionárius átkarolta a vállát, így segített az öregnek megállni saját lábán. Majd visszavitte ágyába az idős embert, egy szó nem sok, amit tudtak egymáshoz szólni, mégis mindketten pontosan értették a helyzetet. Másnap nem volt szag, sem gúnyolódás, sem megbántódás, minden ment a megszokott rend szerint. Majd először a nővérek, azután a betegek kérdezősködtek, hogyan tudta elvégezni a dolgát egyedül az idős ember, így derült fény mindenre. És egyszerre az emberek érdeklődőek lettek, a Bibliák és a traktátusok iránt. Egyre többen próbáltak szóba elegyedni a misszionáriussal, bár nyelvi akadályok továbbra is voltak, de a szeretet minden nyelvi problémát feloldott, és az emberek megértették egymás szívének szándékát. A misszionárius bizonyságot tett, hogy Istennek szeretete a jó cselekvésére hívja el az embert.

Ezzel a belső lelki szándékkal készüljünk az ünnepre, a karácsony csodájára, hogy mi magunk is beleszeressük párunkat, családunkat, barátainkat az Isten végtelen kegyelmébe. Láttatva rajtunk Isten szeretetét, hogy elvégezzünk a magunk jó cselekedetének szolgálatát, Isten országában. Legyen az ünnepünk valódi, Istentől ihletett! Figyeljünk oda egymásra, hogy Istennek ama végtelen szeretete bizonyságtételként jelenjen meg, amire érdemes odafigyelni, mert az örökkévalót hozza el közénk. Ámen

Imádság:

Uram köszönöm a legdrágább ajándékot, a te végtelen szereteted emberi formáját. Köszönöm, hogy az Úr Krisztus megszületett, emberségében Istenre mutatott, és ezzel az emberi magatartással érthetővé, elfogadhatóvá és szerethetővé tette a Te országodat. Hálás a szívem Uram, hogy az Úr Krisztus minden emberé és köszönöm, hogy az enyém is a kegyelem drága ajándéka. Azzal a reménységgel és bizalommal szólítalak élő Isten, hogy küldd el Fiadat életembe! Teljes szívvel könyörgök a Krisztus szeretetérét, hogy hassa át szívemet, gondolataimat, egész életemet, az ünnep váradalmában, és a születés csodájának áldásában, mert a születés áldása a teljesség kinyilatkoztatása, hogy ég és föld egybehajlott, az ember békességet nyert a te egyszülött Fiadban. Ezzel a bizonyságtétellel hívlak és várlak Uram, az ünnep minden percének rezdülésében, hogy ünnepem teljes legyen, a Te Lelked ereje éltesse örömömet. Szentlélek Isten légy új életem legdrágább ajándéka, aki láttatod önmagadat az imádság lelki perceiben! Így könyörgöm nemcsak saját magamért, hanem szeretteimért és mindazokért, akiket rám bíztál, azért hogy életüknek része lehessek, mellettük állhassak, segíthessem őket a keskeny úton. Úr Jézus Krisztus, jöjj és ragadd meg életem, formázz a Te képedre és hasonlatosságodra, hogy magamat megalázva, rútságomból felépülve, a Te országodat dicsérjem az ünnep angyali kórusával, akik üdvösséget hirdettek Benned a teremtett világnak. Végy körül szereteteddel Uram, hogy hittel tudjam megvallani, „Legyen meg a Te akaratod!”, most és minden időben! Ámen