Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Változnak az idők s változunk velük mi is

Amikor néhány évvel ezelőtt Szűcs Tamarát megismertük, mosolygós, udvarias, ám hallgatag teremtés volt. Most, hogy személyesen hívogatott minket a reformációról az ifjúságnak szóló délutánra, örömmel és kíváncsisággal érkeztünk.

Éneklés és imádkozás után Szőke Noéminek jutott a nehéz feladat, hogy megismertesse a gyerekekkel a reformáció fogalmát, mozgalmát.

Hogyan lehet 500 évvel ezelőtti gondolatot közel vinni a ma gyermekéhez? Találó szemléltetés volt a nyakkendő csomójának kibontása, újrakötése. Világosan meg lehetett érteni és jegyezni, mi a reformáció jelentése: egy korábbi állapothoz való visszatérés.

A reformáció közvetlen kiváltó oka a XV. században az úgynevezett búcsúcédulákkal való visszaélés volt. Ezeket a papírokat X. Leó pápa adta ki, hogy a bevételeiből befejezze a római Szt. Péter bazilikát, ebből a pénzből törlesztette adósságait is. A búcsúcédulák vásárlásával bűnbocsánatot lehetett nyerni. (Kaptunk egyet a kezünkbe. Vártuk a megkönnyebbülést bűneink bocsánata okán. Hiába.) Néhány szerzetes úgy árulta ezeket a cédulákat, mint egy vásári kofa. Luther ezt élesen elítélte és heves tiltakozást váltott ki belőle. A Biblia alapos tanulmányozása után leírta, majd kiszegezte a híres 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, és ezzel akarva-akaratlanul elindította a reformáció mozgalmát. A gondolat alapja a Szentíráshoz való visszatérés volt. A Reformált egyház mindig megújulni tartozik (tudniillik Istennek tartozik), mégpedig a Szentírás alapján. Megigazulni, bűnbocsánatot nyerni nem búcsúcédulák által, hanem Krisztus által, kegyelemből lehet.

Egyedül hit által, egyedül a Szentírásból, egyedül Krisztustól, egyedül kegyelemből - ez a reformáció üzenete.

Változnak az idők s változunk velük mi is.

Zenés játék következett: az elhangzó dallamok közül kellett felismerni, melyik volt a 15. században világi, és melyik volt egyházi zene. Nem volt könnyű feladat!

Meg kell említeni a zenészeket, hálás köszönet jár az előadásért Bálint Gábornak (cselló), Kimmel Tamásnak (harsona), Szűcs Tamarának (harsona), Bolgár Botondnak (kürt), Szűcs Dánielnek (trombita) és Kormos Balázsnak (gitár). Kormos Balázs később is megörvendeztetett bennünket klasszikus gitárjátékával.

Luther Márton életéről Szűcs Tamara beszélt. Nehéz ebből a fordulatos, kalandos, gazdag életből kiragadni a fontos eseményeket. Luther jogásznak tanult, ám egy villámcsapás, amely a közelében csapott a földbe, megváltoztatta az életét: a család tiltása ellenére ágostonrendi szerzetesnek állt. Nagy felismerését a Pál apostol rómabeliekhez írt levelének tanulmányozása közben tette. Megvilágosodott előtte, hogy az ember csakis kizárólag Isten kegyelméből igazulhat meg, nem pedig jócselekedetek által. Gondolatait 1517. október 31-én - hogy vitára bocsássa - kiszegezte a wittenbergi vártemplom kapujára.

Ezt a napot tartjuk a reformáció ünnepének.

Luther azt remélte, hogy a tételei nyomán kialakuló beszélgetésekben megszüntethetők a nézeteltérések, visszaélések. Ehelyett a pápa birodalmi átokkal sújtotta: bárki, bárhol, bármikor büntetés nélkül megölhette. Luthert barátja, a szász választófejedelem - hogy mentse életét - elrabolta és Wartburg várába zárta. Luther itt fordította németre a Bibliát. A várat egy év múlva elhagyhatta, de a birodalmi átkot kiterjesztették követőire is.

Az 1529-es speyeri birodalmi gyűlésen Ferdinánd főherceg megerősítette a tételek terjesztésének tilalmát, amire a protestáns fejedelmek írásban tiltakozást nyújtottak be: „(...) így protestálunk és ezennel nyilvánosan tanúsítjuk Isten, egyetlen teremtőnk, megtartónk, megváltónk és üdvözítőnk előtt, (...) hogy (...) az Isten, az ő szent Igéje, mindannyiunk lelki üdve és jó lelkiismerete elleni dolgokat (...) megalapozott okokból semmisnek és nem kötelezőnek tartjuk." - írták.

Így vagyunk mi protestánsok: Isten és az Ő szent Igéje, az Evangélium mellett tanúskodók.

A lendületes, érdekes, vidám előadás után megnézhettünk egy kiállítást különféle nyelvű és kiadású Bibliákból, és a református egyház jelképeiről.

Játék következett újra: csapatok alakultak, kérdőívet kaptunk. Mindenki jól figyelt, mert szinte hiba nélkül töltötték ki a csapatok.

A következő feladat az volt, hogy el kellett mutogatni egy-egy mondatot Luther Asztali beszélgetések című művéből - nehéz dolog volt, ötletes, bátor megoldások születtek. Eredményhirdetés után mindenki kapott ajándékot - vesztese nem volt a délutánnak.

Azon a napon láthattuk, az idővel Szűcs Tamara mivé változott.

Felszabadult örömben vittük magunkkal haza a reformáció üzenetét, örökségét: Isten ma is mindenkit belső reformációra, „újrakötésre" sarkall!

Változnak az idők s változunk velük mi is.

- sns -

 

előző lap

lap teteje

következő lap

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...