Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Tíz év örömmondás

„Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, a ki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!”

(Ézs. 52:7)

Kedves Testvérek!
Idén karácsonykor Jézus Krisztus születése mellett egy másik, csupán a zuglói gyülekezet számára jelentős születésnapot is ünnepelünk: immáron tíz éves az újraindított Örömmondó!
Talán érthető a szerkesztő elfogódottsága és büszkesége ebben a pillanatban, hiszen egy hosszú évtizede fejlődik már az egykor kicsiny csíraként indított kezdemény, és – Isten kegyelméből – lassan fiatal fává sarjad.
Hadd köszönjem meg névszerint Fodor Csabának, hogy egykor megálmodta és elindította, illetve Kiss Csillának, hogy újraélesztette gyülekezeti lapunkat; név nélkül pedig mindannak a sok-sok testvéremnek, akik írásukkal, imádságukkal vagy bármilyen formában felajánlott adományukkal szolgálták az Evangélium ilyen módon való terjesztését!
Végül, de mindenek felett pedig köszönöm Istennek, hogy az Örömmondó számára megadta és megadja továbbra is a növekedést!

Clement Anita
szerkesztő

előző lap

lap teteje

következő lap

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...