Nyomtat Elküld Olvasási nézet

„Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges…”

„És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik. A kin az Úrnak lelke megnyugoszik.” (Ézs. 11:1-2)

Visszaemlékezem gyermekkorom csodaváró karácsonyestéire. Fenyőillat, csillagszóró, gyertyaláng, és énekelt a család apraja-nagyja. Varázslatos, csodás volt. Később, kinőve már a fenyőgallyas, szaloncukros csodaváró korból ismertem meg az itt közölt művet. Megragadott dallamvilága és költői, biblikus szövege: kitárult az égbolt. Akkor már nekem is kitárult az ég, és az Ige, a megváltó Krisztus bennem is megszületett. Ez a boldogító karácsonyi csoda.
Az ének szerzője, Michael Praetorius (1571-1621) német zeneszerző, a 17. század kimagasló mestere. A braunschweigi herceg udvari titkára és karnagya, magdeburgi udvari karmester volt. A protestáns egyházi zene kiemelkedő alakja. Istentiszteleti énekek, zsoltárok, többkórusos művek fűződnek nevéhez. Ismert a gyűjtői, át- és feldolgozói munkássága is. Az itt bemutatott ének Erwin Zillinger (1599, Köln) „Jessének törzsökéből” kezdetű (szöveg: Jobbágy István) kórusművének változata.
A szöveg fordítója Lányi Viktor (1889-1962) műfordító és zeneszerző. A budapesti tudományegyetemen irodalomtörténetet és esztétikát hallgatott, a Zeneakadémián is folytatott tanulmányokat. Munkássága változatos, elsősorban zenekritikus daljátékok szerzője.
Valóban gyönyörűséges énekkel dicsérni az Urat éskülönösen szép, ha együtt, több szólamban szólalhatunk meg. Bárcsak sokan megéreznék gyülekezetünkben az együtténeklés örömét és minél többen csatlakoznának kórusunkhoz!
Örömteli, áldott karácsonyt kívánok mindnyájunknak!

Varga Lászlóné

Megjegyzés: Isai, másként Jesse: Dávid apja
Forrás: Evangéliumi vegyeskarok (a Magyarországi Batista Egyház kiadása, 1976), zenei lexikonok, Révai Új Lexikona

előző lap

lap teteje

következő lap

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...