„Az elmúlt években rendszeresen imádkoztam, hogy Isten dicsősége töltse be a várost, hogy sokan megismerjék őt. Ehhez nekünk, az ő népének mély bűnbánatra és megújulásra kell jutnunk. Ezekből az imádságokból született ez az imakezdeményezés” – mondta érdeklődésünkre Lovas András lelkipásztor. „Többször felsejlett bennem, hogy bárcsak ne kellene biztonságos és kényelmes életünknek megrendülnie ahhoz, hogy Isten dicsőségét megismerjük és elismerjük. De az Úr úgy döntött, hogy megrendíti a világ életét. A járvány nemcsak kezet mosni tanít meg bennünket, nemcsak az online technológiákban kényszerít jártasságra, hanem az imádságot is sürgetővé teszi” – fogalmazott.

Adaptáljuk a gyakorlatokat!
A hetekkel ezelőtt közzétett segédanyagban minden hétre jut egy gyakorlat, amit tetszőleges napon és helyszínen végezhetnek el az imamozgalom résztvevői annak érdekében, hogy jobban megismerjék, megértsék és megszeressék a lakókörnyezetükben élőket. Az időközben kialakult járványhelyzet miatt a gyakorlatok némelyike nem teljesíthető az eredeti elképzelés szerint. „Nem szeretnék konkrét útmutatást adni, hogyan adaptálhatjuk ezeket a jelen helyzetre. Van, aki – a ma még engedélyezett, szigorúan egyedül megtehető szabadidős séta alkalmával – talán be tudja járni a lakókörnyezetét. Mást talán az vezet közelebb Jézus céljához, ha egyfajta böjtnek éli meg, hogy nem sétálhatunk a városban, magára veszi ennek korlátait, imádkozva a körülötte élőkért, akik nehezen bírják a bezártságot.” A lelkész hozzátette: az egyes bibliai szakaszok, az imádság felé vezető gondolatok talán súlyosabban szólalhatnak meg a járvány idején, bűnbánatunk alázatosabb szívből, kiáltásunk pedig elemibb erővel fakadhat fel.

Egyház a városban, város az egyházban
De miért is fontos mindez? Lovas András szerint az egyház mint Isten népe arra hivatott, hogy az Isten országának, az evangéliumnak a tanúja legyen. Ehhez hozzátartozik, hogy hétfőtől szombatig szereti, szolgálja a várost, abban az emberi kapcsolatrendszerben, amelynek a hívő emberek is természetes részei, hiszen ott élnek, dolgoznak, ügyeket intéznek vagy utaznak. „A hívő emberek hivatásukkal, anyagi és szellemi forrásaikkal ugyanannak a városrésznek a fenntartói, mint bárki más. A kérdés az, hogy eközben meg tudják-e élni az evangélium valóságát. De a város is ott van a gyülekezetben, hiszen mindaz, ami formálja az embereket, bizony, a gyülekezeti tagokat is formálja. Nincs kint és bent ilyen értelemben.”

Ez akkor is igaz, ha sokszor undorral fordulunk el egy-egy utcai jelenet láttán, egyes városrészeknek pedig a közelébe sem merünk vagy akarunk menni. „A kérdés az, hogy használni akarod-e csupán a várost keresztyénként? Élsz mindazzal, ami jó, de különben megveted, mint bűnös, utálatos helyet? Az imádság kiegyensúlyozhatja ezt az ambivalens viszonyt, mert  imádság közben megláthatom a bűnt, a megtörtséget és a torzulást, de Jézus szemével. Ekkor pedig már nem a megvetés, hanem a kegyelem növekszik bennem.”

Szeresd az egyházat!
Addig azonban nem tudunk a megújulásért imádkozni, és az evangélium sem járhatja át a várost, míg nem szeretjük az egyházat – hangsúlyozta a lelkész. „Nagyon sok megbocsátásra, bocsánatkérésre, gyógyulásra van szükség, hogy szeressük az egyházat, mint Isten drága vérén megváltott népét – úgy, ahogy ő szereti. A rendszeres imádság közben sorra vehetjük, milyen kudarcaink, fájdalmaink, bűneink vannak. Nem elég ugyanis erről tanítani a Biblia alapján, hiszen az imádságban válhat ez személyessé. Ha beleállunk az imádságba, sok meglepetés érhet minket. Kíváncsi vagyok, Isten mit tesz velem ezeken a pontokon!”