A lelkek doktora

„Nagyon szoros apa-lánya kapcsolat volt a miénk, a testvéreimmel együtt bármit nyugodtan kérdezhettünk édesapánktól, mert mindenre természetességgel válaszolt” – emlékszik vissza Glasz Endréné Fónyad Ágnes édesapjára, dr. Fónyad Dezső egykori monori református lelkipásztorra, a Soli Deo Gloria Diákszövetség néhai főtitkárára, a református diákmozgalom meghatározó alakjára, számos ember megmentőjére.

„Gyermekkorunkban nemcsak édesanyánk, hanem édesapánk is sokszor mesélt nekünk esténként. Benedek Elek népmeséinek teljes sorozatát hallhattuk az előadásában, de olyan komoly írók műveit is megismertette velünk, mint például Dosztojevszkij” – idézi fel Glasz Endréné Fónyad Ágnes, aki ezeket az együtt töltött órákat most is nagyon szívhez szólónak, lelket és jellemet nemesítőnek találja. Ágnes néni nosztalgikus hangulatban idézi fel azt is, ahogyan édesapja hosszú éveken át sikeresen öltözött Mikulásnak, miközben az aprónép nem is sejtette, kit rejt a jelmez.

„Nagyon gondos és odafigyelő lelkületű édesapa volt, sohasem tévesztett minket szem elől, miközben óriási hittel és aktivitással vett részt a Soli Deo Gloria (SDG) mozgalomban és az aktuális egyházpolitikai valamint közéleti kérdésekben” – fejti ki Fónyad Ágnes.  Kitörölhetetlen számára, hogy gyermek- és serdülőkorában szinte minden nyarat a balatonszárszói SDG konferenciatelepen töltött szüleivel, akik ott szolgáltak. „Ez segített megérteni édesapám diákmozgalomban betöltött komoly szerepét: hogy élete egyik fontos feladatának tekintette a gyengék és elesettek védelmét. Például kezdeményezésére indult e célból gyűjtés valamikor a beteg és szegény diákok gyógyulására szolgáló üdülő felépítésére Mátrafüreden. Majd ennek eladása után épült meg Mátraházán a ma is működő Református Üdülő.”

Egykori monori otthonukat úgy festi elénk, mint egy állandóan nyitott parókiát, ahol minden látogató – akikből akadt szép számmal – otthon érezte magát. „Egy igazi lelki klinika volt, ahol egyfajta lelki atyaként mindenki számára rendelkezésre állt, időpontok és megkötések nélkül a tanácsaival, a bölcsességével és a szeretetével.”

Monor szíve
Fónyad Dezső a monori élet egyik kulcsembereként mindig segített, mindenben lehetett rá számítani, legyen szó akár a község utcáinak leaszfaltozásáról, menekülők bújtatásáról vagy éppen a készülő monori gettó felállításának megakadályoztatásáról.

Fónyad Ágnes ez utóbbival kapcsolatban beszél édesapja küzdelméről – amiben bátor segítőtársai is voltak. Ennek eredményeképpen a monori zsidóságot kijelölt házakban gyűjtötték össze, ám a jól jött átmeneti időnyereség után sajnos a gettót felállították. Fónyad Dezső az utolsó percig, akit csak tudott, beírt az áttértek anyakönyvébe. „Ezek kapcsán aztán az illetékes helyről többször is saját magára és családjára vonatkozó figyelmeztető fenyegetést kapott, de ez nem tántoríthatta el attól, hogy hite és meggyőződése szerint cselekedjen” – magyarázza lánya.

A Monorra bevonuló orosz katonákat is saját békemenettel fogadta, fehér zászlóval, kenyérrel és borral, a menet végén poroszkáló gyermekekkel együtt, megmentve ezzel a várost a szovjet pusztítástól. Hiába volt azonban dr. Fónyad Dezső egész életében békepárti, 1945-ös népbírósági pere, amelyben igaztalanul nyilasnak bélyegezték, testileg és lelkileg is megviselte őt és családját. Gyermekei hamar felnőttek, hiszen olyan feladatok hárultak a családfő távollétében a nagyobbakra, mint például a kistestvérük gondozása és különböző házimunkák ellátása.

Új élet
Ágnes néni szerint édesapjuk valósággal összetört, nehezen dolgozta fel, hogy a per után egy új, szárnya vesztett élet kezdődött számára. El kellett fogadni, hogy bár fiatalkora óta tevékenyen vetette bele magát egyházi és közéleti szolgálatokba, a pályafutása kettétört, és noha 1946-ban felmentették a hamis vádak alapján tartott népbírósági tárgyaláson, olyan mellőzöttség lett a sorsa, ami ritkaságszámba ment. „Az egyetlen gyógyírt azt jelentette számára, hogy széles baráti köre nem felejtkezett el róla. A monori gyülekezeti munkában, a színes helyi kulturális élet szervezésében talált vigaszt, ahogyan ő fogalmazott: az övéi között.” A mellőzöttség éveiben is sikerült egy olyan sokfunkciójú református közeget teremtenie maga körül, amelynek gyakran voltak vendégei a kor illusztris alakjai Németh Lászlótól, a népi íróktól, az SDG-seken át Veres Péter politikusig, továbbá számos neves kortársáig. A monoriak szeretetének és nagyrabecsülésének jeleként, amikor már lehetett, utcát neveztek el róla a településen.

Híresen jó viszonya a fiatalokhoz ebben a megváltozott egyházi környezetben is megmaradt, a fiatalok előtt továbbra is hiteles példaként tudott állni. „Idejekorán felismerte a fiatalokban rejlő erőt és értéket. Tudta, hogy ha valamit el szeretnénk érni egy nemzettel kapcsolatban, akkor azt az ifjúság kezébe kell helyezni. Hozzáértőként, egyenrangú félként kezelte őket, akiket pozitív szerepvállalásra nevelt” – foglalja össze Fónyad Ágnes, miért is lehetett olyan népszerű édesapja az ifjúság körében. Hozzáteszi: a fiatalokkal való jó kapcsolattermészetes volt az édesapja részéről, fontosnak tartotta, hogy őszintén és nyíltan beszélgethessen az ifjúsággal mindenről.

„Édesapánk mindent hitből tett, és ebből a hitből valamennyi gyermeke és unokája megőrzött a maga módján valamit. Számunkra ő a mai napig egy igazodási pont, egy abszolút példa. Egy-egy szituációban sokszor a fülemben csengenek édesapa szavai, gondolatban tudom, hogy mit mondana, hogyan reagálna az adott helyzetben” – vallja meg lánya. Beszélgetésünk végén azt is megtudom Ágnes nénitől, hogy Fónyad Dezső középiskolai tanulmányai után orvos és lelkész is szeretett volna lenni, azonban a hatgyermekes kereskedő család anyagi helyzete miatt nem iratkozhatott be a borsos árú orvosi képzésre, így lett végül az emberi lélek fekete palástos doktora és számos nehéz sorsú üldözött megmentője.

Szoták Orsolya
Képek: Füle Tamás