A reformátusok számának a hazai népszámlálási adatokban látható csökkenése nem annyira egyházunkról árul el valamit, mint inkább egy erős társadalmi változásról – állítja Duráczky Bálint szociológus, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa, budahegyvidéki missziói gondnok, akivel e tendenciák tanulságairól beszélgettünk. „A 2022-es népszámlálásban tapasztalt csökkenést nem magyarázhatjuk az egyház működésével” – fejtette ki. „Az egyház a társadalomnak csak egy szelete, ezért nem képes felülírni a szociológiai törvényszerűségeket és a szélesebb társadalmi folyamatokat. Egyszerűen irreális elvárás, hogy országos szintű tendenciákat önmagában megfordítson vagy annak számottevő mértékben ellene tartson.”

Szerinte a lokális adatok önmagukban téves következtetésekhez vezetnek, ha a nagy képet, az össztársadalmi változást nem értjük. Mindezt Győrújbarát példájával szemléltette, ahol a 2022-es adatok szerint a települések közül a legnagyobb mértékben nőtt a reformátusok száma. „E mögött az állt, hogy sokan költöztek Győr agglomerációjába, akiknek egy része református, ezért növekedett a számuk. De ez önmagában semmit nem mond a helyi gyülekezet szolgálatáról, ezért nem a felől érdemes közelíteni, hogy miképp hatott az egyház a társadalomra, hanem fordítva: mit kezdhet a társadalmi változással az egyház. Az adatokra lehet missziói koncepciót alapozni, ha a gyülekezetek tudatosan építenek a társadalmi folyamatokra.” Mindezek fényében számára az az alapvető kérdés, hogy ebben a változó közegben miként tudnak jelen lenni és megszólalni a történelmi egyházak és gyülekezetek.



Miért Budapest a változások előfutára?
A szociológus kiemelte: Budapestre érdemes odafigyelni, mert világvárosként először érik el a nyugati világra jellemző folyamatok. „A felekezethez tartozás normája sokkal kevésbé él a fővárosban, mint egy kistelepülésen, ahol a közösség erősebb szocializációs képességgel bír és hatékonyabban tudja számon kérni a normákat” – fogalmazott. Az is tendencia, hogy a fiatalok elköltöznek a kistelepülésekről és jellemzően a társadalmat korábban rendező normákat követő idősebbek maradnak ott. „Ha nem lennénk tekintettel a korcsoporti hatásra az adatok vizsgálata során, azt vélhetnénk, hogy a falvakban sokkal normakövetőbb mindenki, de a korosztályonkénti bontásból kimutatható, hogy a fiatalok a kistelepüléseken is kevésbé követik a felekezethez tartozás normáját, mint szüleik, vagy különösen nagyszüleik.”

Budapest azért fontos, mert előbb-utóbb az ottani változások leszivárognak a legtávolabbi és legkisebb településre is a szocializációs folyamatokon keresztül. Mégsem „leírni” kell Budapestet, hanem tekinthetünk rá laborként, ahol érintkezni lehet az átalakult normakönyezettel. A felekezeti hovatartozás mértékének csökkenése a fővárosban a leggyorsabb, de ez a folyamat nem tarthat a végtelenségig, előbb-utóbb fordulóponthoz ér. „Ha a történelmi egyházak megtalálják válaszaikat erre a helyzetre, és ennek nyomán a társadalmat újra elérő megszólalási és bizonyságtételi formák alakulnak ki, a görbe ismét emelkedésnek indulhat. Így kialakulhat egy új normarendszer, amely világosabban különbséget tesz a Krisztus-követők és a nem keresztyének között.”

Budapesten a KSH közigazgatási értelemben vett kerületi bontásban teszi közzé az adatokat. A református egyházközségi határok ezekhez nem igazodnak, ezért korábban nem lehetett egyházközségi bontásban megvizsgálni a népességváltozást és a reformátusok számának alakulását. Ilosvai Dániel segítségével azonban ezek a kerületi határok tavaly úgy kerültek egy digitalizált térképre, hogy aztán ezekre a területi egységekre lehessen vetíteni a népszámlálási adatokat. Duráczky Bálint fontos eredménynek tartja, hogy most már képesek népszámlálási adatokra épülő elemzést szolgáltatni minden fővárosi egyházközségnek 2022-re, 2011-re és az egy évtized alatt lezajlott változásokra nézve is. Ezeket tovább lehet finomítani, ha egy egyházközség az anonimizált névjegyzékét is rendelkezésre bocsátja.

Nyolc budapesti egyházközség névjegyzékét felhasználva megvizsgálták, hogy a tagok milyen távolságból kapcsolódnak a gyülekezethez. Ez bizonyos belső működési mintázatokra is rámutathat. A bevonzási terület nagysága és jellege például utalhat a gyülekezet missziós működésének sajátosságaira: hogy a közösség inkább a közvetlen környezetére épít, vagy tágabb földrajzi és kapcsolati hálóban is jelen van. Ahol a bevonzási kör szélesebb, ott a személyes megszólítás, a kapcsolati hálókon keresztüli elérés, a tagok tanúságtevő lelkülete valószínűleg nagyobb szerepet játszhat a közösség életében.

„Mindez nem értékítélet, hanem egy lehetséges értelmezési keret, amely segítheti a gyülekezeteket helyzetük jobb megértésében és önképük tisztázásában. Ezeket a kutatásokat jó lehetőségnek látom arra, hogy olyan kérdésekkel találjuk szemben magunkat, amelyek átsegíthetnek bennünket a megváltozott társadalmi környezet kihívásain, vagy legalább gondolkodásra, tervezésre ösztönöznek. Minden gyülekezet megkeresheti a saját adottságaihoz és küldetéséhez illeszkedő utakat, és ebben az ilyen jellegű megközelítések ösztönző és tájékozódási pontok lehetnek – gyülekezeti és közegyházi szinten egyaránt.”



Újragondolni a misszió formáit
Ha valaki beleszületik a református egyházba, akkor is kicsi az esélye, hogy gyülekezeti taggá váljon – fejtette ki a szakember. „Néhány éves adatok alapján száz fiatalból mintegy tizenötöt keresztelünk meg és közülük egy-két fő lesz az, aki később legalább havi rendszerességgel templomba jár. Ez azt jelenti, hogy a többséget nem tudjuk elvezetni oda, hogy aktív református gyülekezeti taggá váljon. Ha a stratégiánk egy kétszáz évvel ezelőtti társadalmi helyzetre épül – amikor a felekezethez tartozás társadalmi normája még meghatározó volt –, akkor nem tudunk hatékonyan megszólítani azok közül sokakat, akik felé szolgálni szeretnénk. Ezért fontos figyelni és reagálni a társadalmi változásokra.”

Korábban a felekezethez tartozás normájának motivációs ereje, ha nem is tartott meg mindenkit a gyülekezetben, időről időre visszaterelte oda az embereket. Ma – különösen a városokban – erre már nem lehet építeni, így a családi áthagyományozás mintázata mellett szükség van a tanúságtétel és a személyes meghívás gyakorlatára is. „Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez nem a tanítás tartalmát érinti, hanem annak formáját és közvetítésének módját. A nagy társadalmi változások is kicsiben kezdődnek: a társadalom egészét nem lehet egy lépésben átformálni, de egy-egy embert meg lehet szólítani, Krisztushoz lehet hívni.”

Hozzátette: a kora keresztyén időszakban onnan lehetett felismerni a keresztyéneket, hogy másképp éltek, mint a nem keresztyének; elindultak a megszentelődés útján és ez a viselkedésükön is látszott. „A jövőben várhatóan egyre világosabbá válik a különbség a keresztyén életformát vállalók és azok között, akik nem így élnek. Korábban a keresztyén normarendszer társadalmi meghatározó ereje elfedte ezt a határt. Amikor normavesztésről beszélünk, ennek a különbségnek az újbóli felszínre kerüléséről is szó van. Ezt nemcsak veszteségként, hanem lehetőségként is érdemes értelmezni.”

Duráczky Bálint szerint a szabadkeresztyén gyülekezetek az elmúlt ötven évben már azt gyakorolták, hogy hogyan kell egy evangéliumot nem ismerő embert megszólítani. „Ha megnézzük a franciaországi adatokat, a szabadkeresztyén gyülekezetekhez tartozók aránya 3%. Mintha most kinyílt volna számukra a tér. Budapesten is érzékelünk valami ehhez hasonlót.” Véleménye szerint azt kell keresnünk, hogy a gyülekezeti tagok hogyan tudják úgy elmondani az evangéliumot, hogy a kortárs társadalomban élő nem keresztyének ezt értsék.

Sok tekintetben fontosak az egyházvezetői döntések, de végső soron a gyülekezetekben tud kézzel foghatóvá válni a változás. „Ha ott felismerik, hogy ami évszázadokon keresztül működött, most nem működik, akkor kénytelenek lesznek a közösség fenntartása érdekében más utat keresni. A jövőben várhatóan egyre többen érkeznek majd úgy a gyülekezetekbe, hogy nincs egyházi hátterük vagy nincsenek megkeresztelve. Ha a közösségek képesek erre a helyzetre építeni, akkor nyílik esély arra, hogy a jelenlegi csökkenő tendencia megforduljon.”

Hozzátette: sose lehetünk elégedettek az eredménnyel. „Ha valaki megveregeti a saját vállát, hogy most már jól csináljuk, könnyen tévútra kerülhet. Helyesebb azt kérdezni, hogyan lehet még hűségesebben és odaszántabban végezni a ránk bízott feladatot, amely mindig nagyobb lesz annál, mint amit el tudunk végezni. Miközben Isten munkálkodik, nekünk is felelősségünk mindent megtenni, ami tőlünk telik. Tévút, ha az eredményeket csak saját teljesítményünknek tulajdonítjuk, de az is, ha nem tesszük hozzá, amit Isten ránk bízott.”

A szakember szerint a megváltozott normakörnyezethez alkalmazkodás tartalmi kérdések helyett elsősorban szervezeti, működési és stratégiai kérdésekkel szembesít: hogy miként szervezzük meg a közösségi életet, hogyan szólítunk meg embereket, és hogyan vagyunk jelen a társadalomban. Mindez azért különösen sürgető, mert az elmúlt évtizedek – különösen az utóbbi harminc év – rendkívül gyors és mély társadalmi változásokat hoztak, amelyek egyre erőteljesebben hatnak az egyháztagság alakulására is. Emiatt szükséges, hogy a misszió a gyülekezetek egészének közös felelősségévé váljon.



Párbeszédben maradva
A Károli Gáspár Református Egyetem Szociológia Tanszékén régóta folynak az egyház és társadalom viszonyával kapcsolatos kutatások, néha felkérésre, máskor belső kezdeményezésre – tudtuk meg Duráczky Bálinttól. Tavaly hozták létre a TizenKettő kutatócsoportot azzal a céllal, hogy az egyetemen rendelkezésre álló szakértelmet az egyház szolgálatába állítsák. Az elnevezés a Biblia visszatérő szimbólumára utal: Isten népének teljességére, amely végigkíséri az üdvtörténetet. „Számunkra azt is jelenti, hogy sok bízatott Isten népére, és felelősségünk tudásunk legjavát adni.”

Olyan kutatásokat szeretnének végezni, amelyek segítenek jobban megérteni a társadalmi változások közösségekre gyakorolt hatását, és segítik a gyülekezetek eligazodását az új társadalmi kihívások közepette. „Amikor görbékről beszélünk, statisztikai adatok alakulását próbáljuk megragadni. De a valóságban nem görbékről van szó, hanem emberekről, lelkekről, akik ránk vannak bízva. Ismernünk kell a társadalmat, amely felé szolgálunk, és a változásokat, amelyekre reagálnunk kell – párbeszédben maradva a környezetünkkel.”


Cikkünket a párbeszéd indításának szándékával is közöljük, amelyre szeretettel várjuk az egyházon belüli reflexiókat, akár újabb cikkek formájában is!


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás
Térkép: Szabó Balázs