Nehéz meghatározni, mikortól számított reformátusnak egy 16. századi magyar prédikátor, az azonban biztos: történelmünk mérhetetlen szenvedéssel teli időszakában szelídségük és állhatatosságuk Krisztusra mutatott, és ez sokakat megérintett. Balogh Judit történész írása a reformáció kibontakozásának első éveiről.
Az országos átlagnál kevesebben vallották magukat reformátusnak Dunamelléken. Térképen mutatjuk a legfrissebb adatokat, melyeket Duráczky Bálint szociológussal elemeztünk.
A finn oktatási rendszert világszerte jó példaként emlegetik. Jukka Sinnemäki, nemzetközileg elismert finn pedagógus egy református középiskola vendégeként beszélt saját tapasztalatairól.
Az egyház küldetése nem a számokról, hanem a mögöttük álló emberekről szól, azonban kérdés, mire józanítanak bennünket a mostani számok – hangsúlyozza Fekete Károly tiszántúli püspök.
Tóth János neve az elmúlt majd húsz évben összefonódott a Gyökössy Intézettel. Szívügyének a bárki számára elérhető lelkigondozást tekinti, erről kérdeztük.
Elhívásunk színtereiről, felelősségéről, nehézségeiről, kapaszkodóiról, valamint eredményességének mércéjéről is szó esett a szentendrei Ráday családi nap pódiumbeszélgetésén.
Már hagyománnyá vált, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete biciklis reggelit szervez. Ilyenkor a Kálvin téri templom előtt elhaladó kerékpárosokat, köztük sok károlis hallgatót reggelivel várnak.
Augusztus 20-a mindig változó tartalmat hordozott az éppen aktuális korszak magyarsága számára. Mára az államalapító és a nyugati kereszténységhez kapcsolódó István alakja erősödött meg.
Valóban más a felelős a jóllétemért? Isten, a szüleim, az egyházam, a főnököm, a kormány? Vagy az én kezemben van a döntés, melyik zóná(k)ban élem az életem?
Ideje árnyaltabban gondolkodnunk mindarról, amit korábban evidenciának véltünk – figyelmeztet Hámori Ádám, akivel az egyéni jóllét és a vallásosság összefüggéseiről beszélgettünk.
Betörte a jégeső több baranyai református templom ablakát, tetők törtek, gólyák pusztultak el, az emberek kétségbeesettek a pénteki szörnyű vihar után, amely átsöpört az ország déli részén. A sellyei reformátusok és a Magyar Református Szeretetszolgálat gyűjtést indított a bajba jutottak támogatásáért.
Az őszinte szeretettel történő segítségnyújtás mellett fel kell mutatni a mélyszegénységben élőknek a hitet és a reményt is – vallja a nemrég Kemény Bertalan Falufejlesztési Nagydíjjal kitüntetett Eperjesi Tamás.
Ha a kamasz gyermekünk feszegeti a határokat, az annak a jele, hogy kapott tőlünk biztonságos kereteket, és nem rekedt meg a személyiségfejlődés útján. Pap Erika gyermek- és ifjúsági szakpszichológussal, a MURMO terápiás műhely alapítójával beszélgettünk.
„Nem tudtam, hogy ez a könyv jóvátétel.” Visky András Kitelepítés című könyvéről beszélgetett a szerzővel Balog Zoltán püspök, Ugron Zsolna író és Ablonczy Bálint újságíró a budapesti Ráday Házban.
A bizonyítvány nemcsak a diák teljesítményéről, de magáról a diákról is képet ad – legalábbis ezt kommunikáljuk a gyermekeink felé. De vajon jól van ez így?