A legösszetettebb intellektuális tevékenység

A Szentírást népszerűsíteni rendkívül bonyolult feladat. Komoly munkát igényel az is, hogy széles tömegek számára érthető nyelvezetű legyen. A Magyar Bibliatársulat ennek ellenére idén már hetven éve végzi lelkesen ezt a feladatot. A szervezet főtitkárával, Pecsuk Ottóval beszélgettünk.

Külső szemlélő számára a folyamatos fordítási és szöveggondozási feladatok talán nem tűnnek túl izgalmasnak. Mitől lesz igazán érdekes ez a fajta feladat, és mi az, ami a leginkább megfogja benne az embert?
Aki erre adja a fejét, az általában valamilyen módon kapcsolódik az egyházhoz, az igehirdetéshez. Én magam is lelkipásztor vagyok, a teológián is tanítok, ezért elsődleges feladatomnak érzem, hogy a Biblia üzenetét minél érthetőbben tudjam megfogalmazni és átadni. Számomra az a legvonzóbb ebben a munkában, hogy a közérthető fordításokkal a missziók alapfeltételét segítem elő. A bibliafordítás ugyanis sokszor egy megismerési folyamatnak a kezdete. Ha az Ige eredeti szövegét olyan fordításban adjuk valakinek a kezébe, amelyet az illető nem ért meg, akkor már szűrőt tettünk elé. A kevésbé elszánt olvasó ilyenkor elfárad, és feladja az erőfeszítést. A fordítás legfőbb kérdése mindig az, hogy érthetővé tudjuk-e tenni Isten szavát. Ha ez nem sikerül, akkor az értelmezés, a magyarázás és az ismeret továbbadása is kétségessé válik. Az igehirdetés is felolvasással kezdődik, és ha már azt sem értik, akkor a lelkésznek is nehezebb dolga lesz utána a prédikáció során. Ezért a fordítás az egyik legfontosabb lépcsőfok.



Mi ebben a munkában a legnagyobb kihívás?
Egyrészt az, hogy nyelvünk mindig változik, és vele együtt a kulturális közeg is, ezért folyamatosan kell dolgozni azon, hogy természetes hangzású maradjon a szöveg. Másrészt ez igen bonyolult feladat. Egyszerre nyelvészet, teológia, kortörténet, vallástörténet, régészet, kulturális antropológia, és még sok minden más. Rengeteg terület kapcsolódik össze a több ezer éves szövegek fordításánál. Van olyan teoretikus, aki szerint a bibliafordítás a létező legösszetettebb intellektuális tevékenység. Ha ennek kapcsán nincs is feltétlen szélesebb egyetértés, az biztos, hogy a régi szövegek fordítása a legösszetettebb feladatok közé tartozik, és ezeken belül a Szentírás jelenti az egyik legkomplexebb kihívást.

A Magyar Bibliatársulat emellett a Biblia népszerűsítését is célul tűzte ki. Hogyan lehet reklámozni a Szentírást?
Azt szokták mondani, minél bonyolultabb egy dolog, annál nehezebb eladni. Kenyeret reklámozni lenne a legegyszerűbb, hiszen arra mindenkinek szüksége van. Egy autót ennél bonyolultabb eladni, a Biblia pedig már nagyon komplex dolog. Hogyan lehet hatékonyan elmesélni a másiknak, miért van szüksége arra, hogy a Bibliát megismerje, pláne, hogy olvassa is? Ez komoly kihívás. Mi a legkülönbözőbb területeken törekedünk erre: elsősorban a könyveinken keresztül, de szervezünk kiállításokat, próbálunk eljutni intézményekbe, gyülekezetekbe, fesztiválokra és egyéb rendezvényekre.

Ezen belül kiemelt fontosságú a fiatalok megszólítása. Erre vannak hatékony módszerek?
Igyekszünk a református és evangélikus iskolákba személyesen is eljuttatni egy-egy Bibliát. Szerencsére nem légüres térben adjuk a kezükbe, mert tanulnak róla, nem csak hittanórán, de más tantárgyakból is. A honlapunk segítségével is igyekszünk közelebb hozni az Igét a fiatalokhoz. Most is fejlesztünk rá néhány újdonságot, és reméljük, hogy ezek közül már idén megvalósul valamennyi. Aki regisztrál az abibliamindenkie.hu oldalán, az már most több fordítás közül választhat; de hamarosan felteszünk ezek mellé egyéb segédleteket, például a feldolgozást könnyítő anyagokat és jegyzeteket is.

Nem csak itthon igyekeznek segíteni a Szentírás elterjedését. Most például a krízishelyzetben lévő venezuelai testvéreket is támogatják Bibliákkal.
Évente két adománygyűjtésünk is van, amelyekből a bibliaosztások anyagi hátterét szoktuk megteremteni. A mostani rendhagyó ebből a szempontból, mert a Venezuelai Bibliatársulatot támogatjuk vele. 2018 karácsonya óta gyűjtünk, és pünkösdig tart az akciónk. Körülbelül egy-másfél millió forinttal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a Bibliatársulatok Világszövetsége az ottaniakat spanyol nyelvű Bibliákhoz juttassa. Külföldi segítség nélkül ugyanis a helyi Bibliatársulat nem boldogulna a jelenlegi helyzetükben. A határokon megállítják a segélyszállítmányokat, de szerencsére Bibliát viszonylag egyszerűen be lehet még juttatni, így reméljük, hogy sikeresen meg is érkeznek.

Milyen aktuális nemzetközi kezdeményezésben vesznek még részt?
A Biblia 2020 nevű nemzetközi projekthez is csatlakozunk, amelynek az előkészületei már zajlanak. Ez olyan applikáció lesz, aminek a segítségével a résztvevők egy megadott bibliaolvasó vezérfonal mentén olvashatják fel az adott igeszakaszokat, miközben a saját mobiltelefonjaikkal veszik fel az egészet. Ezeket a felvételeket egy nagy központi honlapon lehet majd megtekinteni az összes csatlakozó Bibliatársulat nyelvén, de minden videó csak egy napon át lesz elérhető. Lehetőség lesz arra is, hogy reflektáljanak egymás felolvasásaira. Ez egyfajta közösségteremtő kezdeményezés, elsősorban az ifjúságot megcélozva. Reméljük, hogy sok iskola, gyülekezet, fiatal csatlakozik majd hozzá.

Térjünk vissza a hazai kiadványokra! Milyen projekteken dolgoznak mostanság?
Jelenleg elsősorban kiadványelőkészítési munkálataink vannak. Például tervbe van véve a Károli Bibliának a mai magyar helyesíráshoz igazított változata. Reméljük, hogy a következő kiadás már ezzel a szöveggel jelenhet meg. Az 1908-as verzió még a századfordulós helyesírást tükrözte, és ez sokszor zavaró is volt olvasás közben. Ugyan létezik az újabb, már revideált fordítás is; de sokak szívéhez áll közel a Károli Biblia, és nekik akarunk segítséget nyújtani azzal, hogy átdolgozzuk a szövegét. Maga a fordítás érintetlen marad, de a helyesírás aktualizálása mellett a mai korban már ismeretlen szavakat is le kell cserélnünk. A kereszthivatkozási rendszert is javítjuk benne.

Nagyjából három évvel ezelőtt merült fel először az egyházvezetők megbeszélésein egy közös protestánskatolikus bibliafordítás lehetősége. Hol tart most ez az ügy?
Azóta megalakult egy közös bizottság ennek az előkészítésére. Jelenleg azokat a kérdéseket vizsgálják, amelyek felmerülhetnek egy ilyen ökumenikus szemléletű fordítás kapcsán. Ha ezzel végeztek, utána egyenként döntenek az összes problémás pontról. Miután ez is lezárul, akkor jöhet a következő lépés: egy ó- és egy újszövetségi könyv próbafordítása. Nagy reményünk van arra, hogy akár már idén is eljuthatunk idáig. De ha nem, már akkor is komoly előrelépéseket tettünk, hiszen ilyen messzire talán még sose jutott el ez a gondolat.

Szintén nagyjából három éve dolgoznak a jelnyelvi Biblián. Meséljen egy kicsit erről is!
Amikor elkezdtük, még csak hétféle nyelven volt ilyen a világon, ma már több mint negyvenen létezik. Egyre több helyen ismerik el a jelnyelvet mint az adott ország hivatalos nyelvét, köztük Magyarországon is. Az országok legnagyobb nyelvi kisebbségét legtöbbször a siketek teszik ki. Ezt tiszteletben kell tartanunk; nem lehet őket arra kényszeríteni, hogy ilyen-olyan eszközökkel legyenek kénytelenek igazodni a hallók társadalmához. A jelnyelvi Biblia egyébként hatalmas vállalkozás, nagyon lassan lehet vele haladni. Ez magának a jelnyelvnek a fejlesztését is jelenti, mert új kifejezésekkel kell gazdagítani a meglévő jelkészletet. Jelenleg Márk evangéliumából vannak készen részek és az Apostolok cselekedeteinek körülbelül kilenc fejezete.

Milyen típusú kiadványok várhatóak még a bibliafordításokon túl?
Például tematikus bibliai szövegválogatások. Van erre épülő sorozatunk is, ezen belül léteznek már a családok, a nők és a fiatalok számára szóló gyűjtemények. Ezek megkönnyítik a célzott közösségi igeolvasásokat; például az ifiken, a női bibliaórákon és hasonló rétegalkalmakon. Ezt folytatnánk a férfiakkal, illetve a nyelvünkbe átkerült és meghonosodott bibliai szólásmondások gyűjteményével is. Ez utóbbi elsősorban az általános iskolás tanulók segítségére lehet. Ezzel a kiadvánnyal bemutatnánk, hogy milyen gazdag a nyelvünkben a bibliai örökség.

Idén ünnepli hetvenedik születésnapját a Magyar Bibliatársulat. Mivel készülnek erre az évfordulóra?
Olyan kötetet tervezünk az őszre, amelyben nem magunkról emlékezünk meg, hanem hetven közismert és nagyrabecsült embert kérünk fel arra, hogy írják meg, mi az a bibliai történet, személy vagy esemény, amely meghatározó volt az életükben. Ezekből áll össze egy vallomásgyűjtemény. Emellett szeretnénk kisebb konferenciát is tartani, amelyen az elmúlt évtizedek munkáját mutatnánk be történeti és gyakorlati visszatekintésekkel. Ez november-december környékére várható. Nyilvános konferencia lesz, ezért igyekszünk a helyszínt is úgy meghatározni, hogy minél többen el tudjanak majd jönni rá.


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás; http://bibliatarsulat.hu/https://kalvinkiado.hu