Kivédték a botrányt

– Az újraírt Biblia kifejezés azt jelenti, hogy a Biblia szövegének magyarázatát beleírták az eredeti szövegbe – mondta el Vermes Géza világhírű oxfordi professzor portálunknak adott interjújában.

A holt-tengeri tekercsek kutatója hívta fel a figyelmet mintegy fél évszázaddal ezelőtt arra, hogy a Biblia egyes részeinek szerzői saját kommentárjaikkal látták el a korábbi forrásokat, ám a magyarázatokat nem tüntették fel külön. Ez azt eredményezte, hogy a kommentárok szövege úgy jelenik meg a Szentírásban, mintha az mindenestül az eredeti szöveg lenne. – A Teremtés könyvében olvassuk, hogy Ábrahám azt mondja, a felesége a nővére. Később az a gondolat, hogy a zsidó nép eredete egy ilyen házasság, elfogadhatatlan és botrányos volt. Ezért a magyarázók úgy oldják meg az ügyet, hogy a nővére valójában az unokahúga, vagy más, távolabbi rokona, olyannyira távoli, hogy az már nem akadályozza a házasságot.

Nem ugyanaz a Jézus?

A kutató szerint az újraértelmezés a keresztyénség számára is érint sarkalatos kérdéseket. A zsidó Jézus című művet jegyző professzor azt állítja, a keresztyének máig alapvető hitvallását rögzítő 325-ös niceai zsinat olyan képet alkotott meg a Názáreti Jézusról, amely különbözik az addigitól.

– A niceai Jézus nemcsak a történelmi Jézustól különbözik, hanem a niceai zsinat előtti Jézus-fogalomtól is. A niceai zsinat meghatározása az volt, hogy az Atya Isten és a Fiú Isten, azaz a Teremtő Isten és Krisztus ugyanolyan természetűek. Természetesen, ez nem jelenik meg az evangéliumokban, és ezt nem értették így háromszáz évig az őskeresztyénségben sem – magyarázza a professzor. Vermes Géza szerint az őskeresztyének Jézus Krisztust a Mindenható Atya alá rendelték. – Úgy gondolták, Jézus, az isteni ige, a logosz egy „második Isten". Ezt a kifejezést használták az egyházatyák a niceai zsinat előtt. Azt követően ez a gondolat, és ezzel együtt a niceai zsinat előtti keresztyének eretnekké váltak. A történeti Jézus és az egyház Nicea utáni Krisztusa tehát két teljesen különböző egyén – vélekedik a zsidó tudományok és az Újszövetség világhírű kutatója.

Más olvasók, más szöveg?

A The Times című londoni napilapban 2006-ban megjelent A nagy Da Vinci-kód őrület című cikkében Vermes Géza azt írja, Jézus portréjának leghitelesebb forrása az Újszövetség; feltéve, ha azt igyekszünk felfedezni benne, hogy mit akartak üzenni az eredeti szerzők az eredeti olvasóknak. Az Újszövetség eredeti szerzői ugyanis már nem az eredeti Jézus-tanítványoknak beszéltek. – Mire az első evangéliumok megszerződtek, addigra a keresztyén tanítás eljutott a Római Birodalomba. Az ottani hallgatóság, az olvasók és tanítványok nem értették volna meg azt, amit Jézus az ő hallgatóságának mondott – hangsúlyozza az ókortörténész. Vermes Géza szerint először azt kell meghatározni, hogy az evangéliumok mit akartak elmondani az első század végén élt antiókhiai, efezusi vagy római keresztyéneknek; másodszor pedig azt, hogy mindez hogy viszonyul ahhoz, amit Jézus akart mondani galileai tanítványainak. – Ha ezt lehetséges meghatározni, és ez többé-kevésbé lehetséges, akkor visszamehetünk a történeti Jézushoz. A következő lépés azt megvizsgálni, hogy mi történt az első század harmincas éveiben, 29-30 körül, amikor Jézus tanított, és 70-80-90 körül, amikor az evangéliumokat először leírták – állítja a kutató.

Az új felülírja a régit?

Karasszon István, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora portálunknak úgy nyilatkozott, az újraírt Biblia kifejezés számára módszertani kérdés. 

– A babiloni fogság utáni zsidóság irodalmilag rendkívül fejlett volt, és egy sor olyan írástechnikai műveletet hajtott végre, melyet ma már írnoki munkának nevezhetünk. Ez az írnoki munka hagyományozta a régi tradíciókat, megfogalmazta azok aktualitását, és kompozíciókat állított össze. Az új szövegek több ízben módosultak vagy eltértek attól, amit a babiloni fogság előtt a szájhagyományban őriztek vagy írásban rögzítettek – magyarázza az Ószövetség professzora. Karasszon István szerint ez nem jelenti azt, hogy a bibliai szövegek hitelüket veszítik. – Egyre több írnok mondta egy-egy fogság előtti szövegre a fogság után is, hogy a hagyományban rögzített dolgok érvényesek, és hogy ő is Isten beszédét értette ki abból, amit hallott vagy látott már leírva. Az illető azt írta le, hogy hogyan érzi ezt magára nézve érvényesnek – fejti ki a professzor. Szerinte ezzel az értelem megsokszorozódik, éppen hogy erősítve a szövegek hitelességét. – Nap napot tanít, ma remélhetőleg egy picit többet tudunk, mint tegnap – teszi hozzá.

Mi történt a niceai zsinaton?

A budapesti teológia professzora részben egyetért az oxfordi kutatóval, Vermes Gézával abban, hogy a niceai zsinat utáni Jézus-kép nem lehetett ugyanaz, mint a zsinat előtti. – A zsinatoknak az volt a szándékuk, hogy görög filozófiai nyelvezettel megfogalmazzák azt, amit zsidó arám nyelvezettel megfogalmazott maga Jézus és az ő igehirdetése nyomán a tanítványok. A kettő között óriási fordítási probléma van, más a szellemi és a vallásos háttér is. Talán ott van a kettőnk között különbség, hogy én azt mondom, ez a lépés szükségszerű volt – ezt valószínűleg Vermes Géza sem tagadja. Amennyiben ezt nem tették volna meg a zsinatok, a zsidósággal együtt a vereség a keresztyénséget is érte volna, és akkor a keresztyénség nem az lett volna, mint ami ma. Az a munka, amit akkor elvégeztek, szükségszerű és fontos volt, és nem nemet kell rá mondanunk, hanem egyszerűen tudomásul kell vennünk, hogy a történelem ezt a lépést megkívánta – magyarázza a budapesti teológia tanára.

Van-e Szentháromság?

Arra a kérdésre, hogy Jézust az őskeresztyének egyenlőnek tartották-e az Atyával, Karasszon István elmondta, noha a bibliában megvannak a nyomai a Szentháromság-tannak, de maga a Szentháromság kifejezés nincs benne. – Fiúról, Atyáról és Szentlélekről tudunk, ám Szentháromságról, illetőleg arról, hogy Isten egy lényeg, de három személy, nem beszél a Biblia. A professzor azonban hozzáteszi, a niceai zsinat utáni Jézus-kép nem szemben áll a zsinat előttivel, hanem folytatja a hagyományt. A kettő között történeti kontinuitás van. Mi sem ugyanazt mondjuk, mint amit reformátor elődeink mondtak a 16. században. Amikor én jártam teológiára, úgy tanultam, hogy ma már azt a bizonyos nyolcvanadik kérdés-feleletet a Heidelbergi Kátéból nem kell hangsúlyozni, olyan erőteljes hangon ítéli el a katolicizmust – hiszen a katolicizmus elég sokat változott azóta. Ezzel együtt, mi is kontinuitásban, folyamatosságban vagyunk – legalábbis, reméljük – a reformációval. A keresztyén tan fejlődése szempontjából döntő jelentőségű a niceai hitvallás, amely a keresztyén tan egységét erősítette meg – állítja Karasszon István. – Aki magát joggal vallja keresztyénnek, az ragaszkodik ehhez a hitvalláshoz – teszi hozzá.

Isteni sugallat vagy emberi beszéd?

Az egyházat sokan vádolták már azzal, hogy önkényesen állította össze a bibliát, kihagyott számára kényes iratokat a szent iratok gyűjteményéből, vagy módosította az eredeti szövegeket. Vitatott kérdés az is, hogy mennyiben tekinthetőek isteni ihletésűnek és mennyiben emberi alkotásnak a Biblia könyvei. Karasszon István szerint meg kell különböztetni az ihletett és a kanonikus fogalmakat egymástól. – Nem szembeállítom a kettőt egymással, de inkább azt mondanám, hogy az ihletett a tágabb, a kanonikus pedig a szűkebb kategória. Nagyon remélem, hogy egy református szószéken egy vasárnap délelőtti igehirdetés ihletett beszéd – ha nem, akkor ne gyűljünk össze. Ihletett, és Isten beszéde, mert az Isten igéjének a hirdetése Isten beszéde, de mégsem kanonikus. Hát mi akkor a kettő között a különbség? Nézetem szerint az, hogy a kanonikus időtől és helytől függetlenül érvényes ihletett beszéd. A tévedés nem is nagyon merülhet föl, hiszen olyan beszédről van szó, amelyet évszázadokon keresztül elismertek helytől és időtől függetlenül. Ezek az emberek mind úgy érezték, hogy Isten szól hozzájuk az elbeszélt vagy leírt hagyományban.

Hiteles-e Biblia?

A Szentírást Karasszon István professzor hit és élet szempontjából abszolút zsinórmértéknek tartja, és szerinte történetileg is hiteles a Biblia. – A szereztetési igéket például, amelyekben Jézus elrendeli a keresztséget tanítványainak, megtaláljuk az evangéliumokban is, és Pálnál is. A kettő egymástól függetlenül mondja ugyanazt, tehát alighanem úgy van, ahogy mondják. Egészen biztos vagyok abban, hogy ez Jézus szájából hangzott el – jelenti ki. A professzor szót ejt arról is, hogy egyes kutatók szerint bizonyos iratok keletkezésének történeti tényszerűsége nem bizonyítható. – Ez egyszerűen azzal magyarázandó, hogy a szerzőség kérdését ma másként értelmezzük, mint akár csak kétszáz évvel ezelőtt is. Ma copyrightot írunk hozzá, bejegyezzük ISBN-számmal. Lehet, hogy néha félreértjük a bibliát, de az, amit a szövegben leírtak, nem valótlanság. A professzor hangsúlyozta, ami a Biblia üzenetét illeti, ahhoz nem férhet kétség. – Feltételezzük, hogy Einsteinnel találkozunk! Attól, hogy ő egy nagyon okos ember volt, egyáltalán nem biztos, hogy tudta, hogy a zürichi villamos jó irányba megy-e el. A zürichi villamos vonatkozásában tehát tévedhetett, a relativitás elméletében viszont nem tévedett. A hit és élet kérdésében a Biblia abszolút zsinórmérték, történetileg pedig épp olyan emberek írták, mint mi vagyunk, akiknél a tévedés lehetősége is fennáll.

Jakus Ágnes