Körbenézek a templomban, többségében nők üldögélnek a padsorokban, de ugyanez a helyzet a színházakban, koncerteken, a felsőoktatási intézményekben. Hallgatom a tanévnyitón a Károli egyetem köztársasági ösztöndíjasainak névsorát; csupán egyetlen férfi szerepel benne.

A lányok pelenkás koruktól bizonyítanak: korábban tanulnak meg beszélni, hamarabb lesznek szobatiszták, mint a kisfiúk. Az iskolában talpraesettebbek, szorgalmasabban tanulnak. Felnőttként összetartják a családot, szívósak, gyerekeiket akár a betegágyból felkelve is ellátják, míg a férfiak többsége nyöszörögve ledől, ha 37.2-re szökött a láza. A nők a 21. században karriert építenek, megteremtik anyagi függetlenségüket, vagyis saját lábukon is megállnak, ha kell. Miként lehet ebben a helyzetben tekintélyt szerezni egy férfinak? Eltűnhet a klasszikus családmodell, amelyben a férfi a családfenntartó, a védelmező? Léteznek alternatív modellek? Erről is beszélt Szabó István egy nyári férfikonferencián Alapon.

Beteg társadalom?

A püspök szerint 250 éve tartó nagy háborúban vagyunk, még akkor is, ha nem tankok dübörögnek az utcán, és nem frontvonalakról kapjuk az értesítéseket.
A háborút a nyugati civilizáció indította önmaga és az emberi élet evidens rendje ellen. Az egyházi vezető Kopp Mária akadémikus tanulmányaira hivatkozva azt mondja, hogy a hagyományos életszerkezetekben megtartó erő van.
A hívő emberek nehezebben betegszenek meg és gyorsabban gyógyulnak, mint a nem hívők.
Egy beteg társadalomban azonban másfelé megy a világ – állítja a püspök, aki a liberális nézettel szemben azt állítja, hogy egyáltalán nem léteznek alternatív családmodellek.
– Van egy család-modell, és ahhoz képest vannak különböző körülmények, esetek, például ha valaki özvegyen neveli a gyermekeit. Azért nevezzük özvegynek, mert a család-modellhez képest ő egyedül neveli a gyermekeit.
Ha valakik nem törvényes házasságban élnek, azt lehet együttélésnek nevezni, de ez nem alternatív család-modell, még akkor sem, ha a mai fiatalok olykor ezt részesítik előnyben. Mindez csak apró jelzés a háború, a harc állásáról, amely azért indult, hogy az emberi élet hagyományos szerkezetét felbomlassza – véli a püspök.

A férfiszerep elvitatása

Napjainkban a férfi és nő a családi életnek olyan dimenzióiban rivalizál egymással, ahol ennek nincs értelme. A férfi ugyanis nem tud gyermeket szülni és nem lehet édesanya. A férfinak másutt van a szerepe – mondja a püspök. Szabó István azt is megpróbálja bebizonyítani, hogy miért rossz a rivalizálás, mi lehet mögötte és hogyan lehetne a helyzetet orvosolni.
A 128. zsoltár egy részletét említi a férfiról, a családfőről és Isten áldásáról, ahol az utolsó strófa megmutatja, hogy mi a béke.
– Az a béke, amikor férfi, nő, édesapa, édesanya, gyermekek, unokák asztalhoz tudnak ülni, együtt tudnak lenni, amikor megéljük a gyermekeink, unokáink felnövekvését, amikor megérjük, hogy van értelme gyümölcsfát ültetni, házat építeni, mert nem mi leszünk az utolsó lakók abban a házban, hanem a gyermekeink és unokáink oda fognak költözni – ez a békesség kiteljesedése.
A békének gyümölcse, áldása a mindennapi életben jelenik meg – fogalmaz.

Izmos lányok

A püspök a családfő fogalmához három tulajdonságot kapcsol; erő, tekintély, bölcsesség. Szabó István szerint az erő az egyik legérdekesebb és legtanulságosabb jelenség, ami a sport világából érkezik. A sport általában különleges módon jelenít meg társadalmi folyamatokat.
– A női súlyemelők és nehézatléták felbukkanásával értettük meg, hogy itt egy férfi-nő rivalizálási folyamatról van szó. A hivatkozás persze a jog- és esélyegyenlőség volt, mondván, ha a férfiak súlyt emelnek, diszkoszt dobnak, miért ne tennék a nők is? Ha a férfiaknak joguk van kesztyűben püfölni egymást a ringben, akkor nőknek miért ne lehetne? Ha a férfi mehet háborúzni, a nő miért ne mehetne háborúba ölni? Ezzel elindult egy kiegyenlítési folyamat, ám ez mégsem a méltányosságot és az emberiességet célozza, hanem a puszta rivalizálást teljesíti.
Az idősebb nemzedék tudja, mit jelentett Magyarországon az 1950-es évek elején a nők munkába állítása, mit jelentett a traktorosság. Igaz, a fiatal lányok fölfáztak szántás közben, vesemedence- és petefészek-gyulladást kaptak, és voltak, akik nem tudtak gyermekeket szülni. A nők voltak azok, akiket először lehetett a gyárakban betanított munkásként dolgoztatni. A társadalom mérnökeit nem érdekelte, hogy ezek a nők lesznek-e valaha édesanyák.

A férfi is tud pelenkázni

Bár mostanában erős kísérletek vannak a családi szerepek cseréjére, ezek nem túl szerencsések – vélekedik Szabó István.
– Persze egy férfi is tud főzni, tudja pelenkázni a gyermeket, de itt a szerepek összetöréséről, összezúzásáról van szó, egy egynemű társadalom létrehozása a cél. Ám azt aligha lehet kimondani, hogy nincs férfi és nincs nő, hiszen mégis van férfi és mégis van nő. Alkatunk, szemléletmódunk, öröklött tulajdonságaink, hajlandóságaink mind-mind más. A pszichológia nagyon sokat beszél arról, hogy mi a férfiasság és mi a nőiesség, hogy vannak férfi és női princípiumok, de a modern társadalom mérnökei nem törődnek ezzel, és mély lélektani károkat is okozva erő-kiegyenlítést akarnak létrehozni. Miért? Valami láthatatlan és megfoghatatlan társadalmi és gazdasági hatékonyság nevében. Persze mindig nőtt a gazdasági termelés hatékonysága, amikor sikerült a nőket férfi-munkába állítani. Ilyenkor egy pillanatra megugrott a gazdasági termelékenység, ám 40-50 évvel később már arról szólt a panasz, hogy nincsenek gyermekek. S miért nincsenek gyermekek? Tudjuk rá a feleletet: mert mindenki dolgozik. Mindenki termel. Mindenki a GDP-növelés nagy délibábját űzi – teszi hozzá. A püspök azt javasolja a férfiaknak, ne éljenek vissza azzal, hogy ők az erősebbek.
– A latin nyelvben a vis szóban ötvöződik a férfi és az erő. A virtus, erő, erény szó a férfiassághoz kapcsolódik. A nőtestvéreket pedig arra tudom kérni, hogy ne keljenek versenyre a férfiakkal olyan dimenzióban, ahol nincs értelme. Ha meg tudnánk szüntetni ezt az álságos vetekedést, boldogabbak lennénk.

A férfi stratéga, a nő taktika

Az erőnél fogósabb kérdésnek tartja a tekintélyt a püspök, mert az – mint mondja – nem pusztán az erőből származik, kell hozzá tapasztalat, elismertség, konvenciók, társadalmi meghagyások.
– A tekintélyhez szükséges valamilyen meghatározott életszerkezet vagy életrend. Továbbá a tekintély általában a bölcsességre utal, ám a modern társadalomban nem a bölcsességhez, hanem a technikai tudáshoz kötődik. Ezen a területen – ha már háborúról beszéltem – nincs miért harcba szállnia a férfitársadalomnak. A Mennyei Atya gondviselő kegyelméből egyaránt ad intelligenciát férfiaknak és nőknek. Ez nem a fizikai-biológiai erő szerint növekszik vagy csökken. Tehát versenyre kelni férfiaknak és nőknek abban, hogy ki az okosabb, nem tanácsos. Elég gyorsan kiderül, hogy néha a nők okosabbak. S talán így is vannak megalkotva teremtésileg. Ha igazak a nagy leírások, a férfi a stratéga, a nő a taktika. A férfi tudja, hogy mi van a dombon túl, a nő pedig tudja, hogy lehet oda eljutni, mit kell a tarisznyába tenni, ha elindulunk oda. De éppen ebből származik a hagyományos családmodellben a férfi-tekintély. Ennek nemcsak az az oka, hogy a hagyományos társadalmi rendben férfi-ágon ment az öröklés, férfiről nevezték a családot, férfi jussolta a birtokot, hanem az is, hogy alkati tulajdonságoknál fogva a férfi az, aki egy családot generációkban látott előre. Ő tartotta számon, honnan jött a család, és az ő felelőssége volt, hova tart a család.

Ige helyett a kocsmapult mellett

A bölcsesség nem feltétlenül intellektuális teljesítményt jelent, hanem inkább megérlelt tapasztalatokat és az ember készségét Isten szavára, Istennek gondviselésben és üdvözítésben megmutatkozó munkájának a felismerésére – mondja a püspök.
– Amennyiben mi, magyar férfiak így haladunk tovább önmagunk butításában, hamarosan Isten úgy fogja ezt a dolgot megoldani, ahogyan a Bírák könyvében: ad Deborákat. Nincs férfi a bölcsesség munkájára? Márpedig úgy tűnik, hogy nincs, mivel a férfiak szívesebben időznek a kocsmapultnál, mint az Ige mellett. Egyházunk jelenlegi szociológiai adottsága ezt látszik bizonyítani. Vannak gyülekezeteink, ahol csak és kizárólag nőket lehet presbiternek megválasztani, de nem azért, mert a pap feminista, hanem azért, mert égen-földön nincsen férfi. Csak azért már Magyarországon sem választanak meg senkit presbiternek, mert férfi. Presbiternek azt választják meg, aki aktívan részt vesz a gyülekezet életében. S egyébként hol vannak a férfiak? A meccsen szurkolók egyre nagyobb része nő. Hol vannak a férfiak? Szétnézünk egy iskolában, megnézzük a tanári kart, hol vannak a férfiak? Bemegyünk egy kórházba, orvost keresünk, hol vannak a férfiak? A közelmúltban hallottam egy interjút. Az állatorvosi egyetemre nyolcvan százalékban nők jelentkeznek.
Hol vannak a férfiak?

Csak a börtönben és a Generális Konventen?

– Néha úgy tűnik, hogy nem is vagyunk mi, férfiak. Sok férfival legutóbb a baracskai börtönben találkoztam, mutatós csapat volt. Utána Temesváron voltam Generális Konventen, ott is csupa férfi volt. Nem akarnám azt mondani, hogy csak a börtönben és a Generális Konventen lehet már férfival találkozni, és a kettő között semmi nincs. De mintha nem ízlene a férfiaknak, a családfőnek, az édesapának, a nagyapának, a dédapának a bölcsesség vállalása. Az igazi család-szerkezetben a bölcsességet a családfőnek kell gyakorolnia, az ügyességet pedig az anyának. A férfinak kell a célokat kitűzni, a nőnek kell eljuttatni a célig, s ez a kettő nem játszható ki egymással szemben. Estig tudnám mondani, hogy mennyi kárt okozunk, hogy ezt az ostoba háborút folytatjuk, a szerepeket összetörjük, a szereplőket egymással szembefordítjuk, a családi életet háborús színtérré tesszük. Ezért van olyan sok válás nálunk és szerte a világon, mert eleve úgy ment bele férfi és nő a házasságba, mint riválisok, mint harcosok. Ezt sokáig nem lehet bírni. Úgy nem lehet egy derékaljban megmaradni.

Családfői bölcsességet gyakorolni

Arra biztatok minden férfit, kezdje el gyakorolni a családfői bölcsességet.
Nem könnyű bölcsnek lenni, még kevésbé könnyű bölcsnek megmaradni, s mindeközben a békességet keresni. Isten azonban azt rója ránk szent parancsolatában: tiszteld atyádat és anyádat! Itt nincs ranglista, nincs első és második helyezett, nincs rivalizálás, hanem van családfő és van hitves, van férj és van feleség, édesapa és édesanya.  Jó lenne, ha Isten megsegítene bennünket azzal, hogy a családfő tekintélye visszaáll, mert ha visszaáll, akkor visszaáll az édesanya tekintélye is. Jó lenne, ha Isten megsegítene bennünket abban is, hogy a családfőre újra lehet terheket rakni, mert akkor a nők sem panaszkodnának annyit, hogy mindent nekik kell csinálni. Isten segítsen meg bennünket abban, hogy a férfi a családfői tisztet újra gyakorolhassa – zárta gondolatait a püspök.