2011-ben, a gazdasági válság nyűgei közepette egy hívő család úgy döntött, hogy segít egy kis református közösségen. Nem utazni mentek, nem modernebb autót vásároltak, hanem szerveztek, terveztek, építettek és nyárra megújult a korábban pusztulófélben lévő, hatvan főt befogadó balatonszepezdi református templom.

Döntöttünk

A templom udvarán Szabó Katalin arról mesél, hogy csaknem harminc éve minden nyarat Szepezden töltenek. Az asszony a lányaival látogatott el először egy istentiszteletre a faluban. – Emlékszem, Gondos Gábor lelkipásztor hirdetett igét, és olyannyira hozzánk és nekünk szólt, hogy eldöntöttük, ezentúl rendszeresen eljárunk majd templomba.

Megtehettük

– Az épület igen rossz állapotban volt, az oldala vizesedett, a vakolat hullott, a falak pedig beáztak – idézi fel Szabó Katalin. – Egyszer egy esti, családi beszélgetésen úgy döntöttünk a férjemmel, hogy megmentjük a templomot. Hála Istennek, van annyi pénzünk, hogy ezt megtehettük. Szeretünk segíteni, adakozni. A szepezdi gyülekezet csupán 15-16 fős, nem lehet elvárni, hogy felújítsanak egy templomot. Persze a gyülekezet is hozzáteszi a magáét, mindenki, amit tud. Virágot hoznak, takarítanak, segítenek – mondja Katalin.

Ment minden, mint a karikacsapás

Az asszony hisz abban, hogyha egyvalaki felemeli a zászlót, akkor csatlakoznak hozzá mások is, és ez így is volt. Számos ismerős, vállalkozó, kivitelező kapcsolódott be a munkába és ment minden, mint a karikacsapás.
 – Az egyik ismerős a lámpákat adta, a másik elkészítette a padfűtést, a harmadik – bár nem is református – nem számolt fel munkadíjat, mert tudta, hogy jó ügyet szolgál – sorolja mosolyogva Katalin.
– Lelkészünkkel együtt minden hétvégén imádkoztunk a templomért, és a fohászunk meghallgattatott. Az építkezés május elején kezdődött, és augusztus huszadikára már megújult a templom.

A különbség

Miközben a munkálatokról beszélgetünk, sok ismerős, falubeli, nyaraló bekukkant az udvarra, és együtt örül a Szabó családdal és a lelkésszel. Mindenkinek van egy kedves, elismerő szava. Major László is éppen csak egy percre ugrik be, hogy körbenézzen. Azt mondja, hogy az tudja igazán értékelni a különbséget, aki látta a felújítás előtt is a templomot.
– Remélem, hogy a balatonszepezdi eset példa lesz az egész magyarságnak. Hasonló összefogás mentén elindulhatna az ország is fölfelé.

Szépséges, frusztrációs építkezés

– Csodálatos érzés ránézni a felújított templomra – mondja Szabó András vállalkozó. – Ráadásul ritka helyzet, hogy egy mások számára bonyolult, stresszes, frusztrációkat okozó építkezés minden fázisát szépségként, sikerként éltük meg. Biztos vagyok benne, hogy az egész rekonstrukciós folyamaton áldás van. Soli Deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség!

Gazdagabb adakozó

András valaha építész szeretett volna lenni, a nagyapja, dédapja és ükapja is híres építőmesterek voltak, akik komoly épületeket alkottak az egész Nagy-Magyarország területén.
– Igaz, nem építészként, hanem tervezőmérnökként dolgoztam huszonöt évig, de szeretek építeni, nekem ez öröm és önmegvalósítás is egyben – teszi hozzá András, sokadszor megerősítve, hogy a munka nem gond, hanem kihívás, alkotás és gyönyör a számára. Családja küldetésének azt érzi, hogy talentumaikkal jól sáfárkodva a köz javára és Isten tetszésére tevékenykedjenek.
– A mi családunk öt talentuma a hit, remény, szeretet, elkötelezettség és a hazaszeretet. Szerencsére kaptunk mindehhez „ezüstöt, aranyat”, amit nemes célokra tudunk fordítani. Nekünk ez természetes, szeretettel adni jó, mert ettől az adakozó is gazdagabb lesz.

Megdöbbent a médián

Vannak irigyek, akik azt firtatják, hogy miből és honnan van minderre pénz. A média érdeklődésének középpontjában is leginkább az anyagiak álltak, amikor kiderült, hogy magánvagyonából újította fel a Szabó család a balatonszepezdi templomot. Szívesen beszéltek mindenkinek a történetükről, azonban sokszor csalódniuk kellett. – Mikor néhány interjúnkat visszanéztem a tévében, döbbenten láttam, hogy az általunk elmondottakból mi lett. Az újságírókat egyébként is két dolog érdekelte, mi az oka az akciónknak, és mennyibe került. Az utóbbi kérdésre azonban soha nem feleltem, ezért találgatások indultak el. Még egy bulvársztorit is sikerült kihámozni belőlem, ami arról szólt, hogy összeszakadt a templompad egy hívő alatt az igehirdetés közben, így új padokat is kellett készíttetni. Arról azonban, hogy mi az igazi lényege cselekedetünknek, semmi nem maradt meg – mondja szomorúan a férfi.

Hány millió?

Faggatom Andrást, hogy miért nem árulta el, hány milliót költöttek a felújításra. – Ha a pénzről beszélnék, elveszne a mögötte lévő érték, és én inkább azt hangsúlyoznám. Védem a „gyereket” ebben az elsilányult pénzvilágban. Azt szerettem volna, ha mások is látják a példánkat a médiában, és ezzel is kedvet teremtünk a hasonló kezdeményezésekhez. A magyarság megújulásának záloga a templom, az iskola, a gyerek, a jótékonyság és a szeretet. Föl kell nevelni az új értékeket valló magyar társadalmat és ebben még sok feladatunk van. Ha mindenki hozzátesz kicsit, azzal előbbre jutunk. Hiszem, hogy a jó példa ragadós.

Andrással újságírói kérdésekről beszélgetünk; elmondom, hogy egy beruházásnál nagyon fontos adat, mennyibe kerül, és ezt kötelező a riporternek megtudakolni. A férfi elgondolkodik szavaimon, és úgy dönt, nem titkolózik. Elárulja az összeget.

Vétek a szakma szabályai ellen. Nem írom le, mennyibe került. Nem ez a lényeg.

Fekete Zsuzsa