Míg hazánkban alig két évtizede indult újra a keresztyén vasutas szervezet, addig van olyan ország, ahol több mint száz éve alakultak biblia- és imacsoportok a vasúti dolgozók számára, ezzel is bátorítva őket arra, hogy Istenbe vetett hitüket a hétköznapokban, kollégáik között is megéljék és vállalják. A különböző országok egyesületeit összekötő nemzetközi keresztyén vasutasszervezet háromévente konferenciát szervez, hogy tagjai megismerjék egymást és a helyi szervezetek tevékenységét is. Tíz európai országból, valamint idén először Indiából és Új-Zélandról is érkeztek a találkozóra, melyet Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria Református Családi Hotel és Konferenciaközpontban rendeztek meg augusztus első hetében.

Elringat
A balatonszárszói találkozón lelki alkalmak és az országok bemutatkozása mellett mindennap kirándulásokat szerveztek a résztvevőknek, hogy átadják ajándékaikat a környékbeli vasútállomásokon dolgozóknak és megismerkedjenek a magyar tájakkal. A balatonfenyvesi kisvasúton ülve gyermekkori és nászutas emlékeket is könnyű volt felidéznie a vasút szerelmeseinek.

Örömteli hétköznapok

– A pályám kezdetén még kézzel írtuk a jegyeket, nem volt számítógépünk, sok menetjegyet címeztem Magyarországra is – meséli Kirsti Hartikainen. A finn hölgy elárulja, egy kicsit zavarban van, hiszen nyolcvanhat éves kora ellenére életében most először kértek tőle interjút. Mégis szívesen beszél nekünk életéről.
– Az édesapám dolgozott a vasútnál, és sokáig az egész családunk tagja volt a finnországi missziónak, rendszeresen eljártunk a nyári találkozókra. Később én is a vasútnál kezdtem el dolgozni, könnyű választás is volt a családi minta alapján, és itt hamar elkezdhettem pénzt keresni – árulja el az idős hölgy, aki utolsó aktív éveiben egy vidéki iroda nemzetközi jegypénztáránál dolgozott. Mint mondja, nagyon szerette a munkáját, sok öröme telt a külföldi utasokkal való találkozásokban és az idegen nyelvű kommunikációban is.
– A munkatársaim között mindenki tudta, hogy keresztyén vagyok és hiszek Istenben, de nem volt semmi szembetűnő különbség a munkavégzésünkben, ha csak az nem, hogy rólam tudta mindenki, hogy bátran fordulhatnak hozzám a kérésükkel, szívesen segítettem másoknak – mondja Kirsti Hartikainen. Beszélgetőtársa, Birgitta Thörn szerint a hétköznapi életben könnyen felismeri a környezetük a keresztyén embereket, hiszen más életfelfogásuk van, ami szembetűnik akkor is, ha például egy parkban ülnek, de nem isznak alkoholt vagy nem káromkodnak.

A megfelelő kombináció
Brigitta Svédországból érkezett a magyarországi találkozóra és hamar kiderül, életében három különböző hivatása volt, metodista lelkipásztorként pedig nagyszerűen hasznát veszi előző két munkájának is.
– Nővérként kezdtem el dolgozni, majd buszsofőrként folytattam, most pedig gyülekezeti lelkipásztor vagyok. Az első világháború után egyre gyakoribb lett, hogy a nők kitanultak egy férfi szakmát is, hogy ha háborúra kerül sor, akkor a férfiak nélkül se álljon meg az élet az országban. Ez a gyakorlat máig megmaradt, így amikor egy barátom kérdezte, hogy nincs-e kedvem buszsofőrnek tanulni, azt feleltem, miért ne. Aztán a kilencvenes évek végén metodista bibliaiskolát kezdtem el, hogy nővérként vigaszt tudjak nyújtani haldokló betegeknek és válaszolhassak a kérdéseikre. Végül annyira megérintett mindaz, amit ott hallottam, hogy otthagytam a nővéri állásomat és a rövidített tanfolyam helyett az egész iskolát elvégeztem. Nem terveztem, hogy hosszú ideig lelkészként fogok szolgálni, mégis már nyolc éve egy Göteborg melletti kisvárosban vagyok lelkipásztor. Itt minden eddigi tudásomnak hasznát veszem, hiszen ha a kórus egy másik városban szerepel, vagy kirándulást szervezünk a gyülekezetben, akkor a lelkésznő csak beül a volán mögé és már indulunk is. Ha bárkinek egészségügyi problémája van, akkor nővérként is szakszerűen tudok segíteni. Csodálatos kombináció – magyarázza nevetve Birgitta.

Forródrót felfelé
Ueli Berger is csak félállásban dolgozik mozdonyvezetőként a svájci vasútvonalakon, munkaidejének másik felét a vasúti dolgozók közötti lelkipásztori szolgálata teszi ki.
– Mindkettőnek nagy felelőssége van, mozdonyvezetőként az embereket biztonságosan el kell juttatnom egyik helyről a másikba. Lelkipásztorként ugyanez a felelősségem. Egy lelkésznek is biztonságosan arra az útra kell terelnie a saját körzetében élőket, hogy ők Istennél maradjanak. Hol vannak az emberek? Kint a gyárakban, a vasutakon, a világban, és mi azt akarjuk, hogy eljussanak Istenhez. Tehát mindkét hivatás ugyanazzal a felelősséggel jár, de különbözőek feladatok – magyarázza a svájci férfi, aki a nemzetközi missziós szervezet vezetője. Ueli vasúti lelkipásztorként hasonló munkát végez, mint a pszichológusok, vagy a dolgozók számára elérhető lelkisegély-szolgálat munkatársai, és igyekszik odafigyelni, hogyan segíthet társainak feldolgozni a munkával járó hétköznapi stresszt, vagy a megrendítő traumákat.
– Volt egy mozdonyvezetőnő, akinek három hónapon belül ketten követtek el öngyilkosságot a szerelvénye előtt. Mindketten fényes nappal a zsúfolt pályaudvaron ugrottak a vonat elé. Az események nagyon megrázták ezt a hölgyet, hónapokig nem tudott aludni, nem tudott többé vezetni, mert az emlékezetéből nem tudta kitörölni a borzasztó képeket, és az ütközés zaját.
Járt a különböző segítő szolgálatoknál, de a kezelések nem használtak. Egy ismerőse tanácsolta neki, hogy el kellene mennie a vasúti lelkészhez, hiszen neki „forródrótja van felfelé", talán ő tud segíteni. A hölgy nem volt hívő, de eljött a tanácsadásra. Elmondtam neki, hogy én ugyanazt csinálom, mint egy pszichológus, elmesélheti, mi történt, mit látott, mit hallott, amitől nem tud szabadulni. Egy dolog van, amiben mást tudok adni, hogy imádkozom érte. Beleegyezett, és imádkoztam érte, hogy a baleset hangja szűnjön meg, és az ima után teljesen eltűnt ez a zaj. Ami lelkileg a legrosszabb volt számára, hogy félt nagy sebességgel áthaladni vasútállomásokon, ahol emberek tartózkodtak. Egy fél évvel később át is ment egy másik vasúttársasághoz, ahol keskenynyomközű vonalakon maximum 80 km/óra pályasebességgel lehetett haladni a szerelvényekkel, százhatvan vagy kétszáz km/óra helyett. De most már jól van, újra tud dolgozni, így megtarthatta a hivatását – mesélte Ueli Berger.

Gondolatébresztő
A nemzetközi misszió vezetője szerint nem csak a lelkipásztorok kapták azt a feladatot, hogy Jézus Krisztusról beszéljenek és bizonyságot tegyenek a nem hívő emberek között, ezért minden országban arra bátorítják a keresztyén egyesületek tagjait is, merjenek beszélni környezetükben hitükről. Egy-egy rövid beszélgetés is messzire vezethet, legalábbis ezt tapasztalta Elisabeth Andreetti-Hari, aki egy svájci magánvasút-társaságnál dolgozik utazásszervezőként,
– Húsz évvel ezelőtt volt a vállalatnál egy gyakornok, akivel nem tudtunk sokat beszélgetni a hitről, mégis két-három évvel később elmondta, hogy meghatározó volt számára a beszélgetésünk, ami után ő is hívő keresztyén lett. Most már rendszeresen találkozom vele is a közös imádságokon. Tehát nem érdemes nagyon hosszú beszélgetéseket kezdeni, hanem ha valakinél szóba kerül a hitem, egy-két dolgot szoktam elmondani arról, amit személyesen megtapasztaltam az Istennel való kapcsolatomban és utána én teszek fel kérdéseket a kollégáimnak az ő élményeikről, Istennel kapcsolatos érzéseikről, amin el tudnak gondolkodni. A többit pedig Istenre bízom, aki ezeket a gondolatokat tovább tudja munkálni bennük – meséli Elisabeth.

A kommunikáló Isten
Az idei találkozó különlegessége, hogy ebben az évben India és Új-Zéland is csatlakozott a nemzetközi szervezethez. Indiában több mint háromezer, főleg baptista felekezetű tagja van a szervezetnek, sőt a csendes-óceáni szigetországot is egy indiai származású házaspár képviselte a találkozón. David Balla bemutatkozásában és bizonyságtételében elmondta, felesége hosszú éveken keresztül imádkozott érte, hogy megtérjen a hindu vallásból. Különleges történetükről felesége, Indira mesélt bővebben mikrofonunk előtt.
– Tudtam, hogy az Isten akarata az, hogy ha egy férfi és egy nő összeházasodik, akkor őket többé senki ne válassza el egymástól. De amíg én az igaz Istent imádtam, addig a férjem a hamis isteneknek áldozott. Hittem abban is, amit Jézus mondott, hogy bármit kértek az én nevemben, azt megadom nektek, és ha imádkoztok hozzám, én válaszolok. A keresztyénség Istene beszélő Isten, kommunikáló Isten, beszélt Ábrahámhoz, Mózeshez, Illéshez. De én hiába mondtam bármit a férjemnek Jézusról és a keresztyénségről, ő mindig visszautasított. Úgy gondolkodott, hogy ő a család feje, és ezért hiába mondtam neki, hogy ne imádja a hamis isteneket, nem hallgatott rám. Ezért azt az egyet kértem Istentől, hogy Uram, Te magad szólj a férjemhez, mert csak akkor fog Téged felismerni és érti meg, hogy te vagy az igaz Isten – mesélte Indira, akinek kilenc évet kellett arra várnia, hogy férje meghallja Isten szavát és elhagyja a hindu vallást.

Sokszínű hitelesség
– Az első világháború után, 1926-ban alakult meg a Nemzetközi Vasutas Misszió, ekkor jöttek rá, hogy nagyon sok feladat adódik az utasokkal. A világháború után még a hadászati jelentősége is sokkal nagyobb volt a vasútnak, így a szállítások révén például a sebesültek megsegítése is a vasúti misszióhoz tartozott. Akkor érezték úgy, hogy erre kell intézményesebb megoldást találni, és megalakultak először helyi, országos szintű egyesületek, majd később a nemzetközi szervezet – magyarázza a misszió kialakulását Baráth Éva, a magyarországi Keresztény Vasutasok Egyesületének elnöke. Magyarországon is az 1920-as évektől működött magyar keresztény-szociális vasutas misszió, amelyet a rendszerváltás után, 1997-ben újból megalapítottak. A magyar egyesület célja is az, hogy tagjai hitelesen képviseljék keresztyén hitüket a hétköznapokban is, ami Baráth Éva szerint felelősségteljes munkavégzést és a kollégákkal való keresztyén szellemű együttműködést jelent.

– A magyarországi egyesület ökumenikus szervezet, ami szinte egyedülálló a többi tagország között. Más nemzeteknél az egyesületek inkább a protestáns irányokhoz tartoznak, nálunk azonban szinte minden magyarországi felekezet megtalálható. Így a mindenkori elnök katolikus vallású, de az egyesület társelnöke a protestáns felekezetek valamelyikéből kerül ki – mondja Ercsey Zoltán, a konferencia fő szervezője. A zuglói református egyházközség egykori főgondnoka saját gyülekezetéből kérte önkéntesek segítségét a fordításhoz és a szabadidős programok szervezéséhez, így többek között Kovács Mihály, a gyülekezet kántora és Ercsey Zsombor is tolmácsolói munkájával segítette a konferenciát.

Dobó Márti
Kovács Gergely Botond

A Keresztény Vasutasok Egyesületének munkájáról az alábbi dokumentumokban olvashatnak bővebben.