Több mint ezer palacsinta már elkészült, de a munkának még koránt sincs vége, árulják el az alsónémedi asszonyok. Az a céljuk, hogy mindenkinek bőségesen jusson a népszerű finomságból, de egyáltalán nincs könnyű dolguk. Palacsintázni szinte mindenki szeret, és az Alsónémedi Református Egyházközség templomkertjébe idén csaknem hatszázan gyűltek össze szeptember első, napsütéses szombatján. Tavaly rendeztek először pörköltfőző versenyt a Délpesti Református Egyházmegyében, egy évvel később pedig még több gyülekezet vállalta a megméretést a bográcsos kondér mellett, a focipályán és a kötélhúzó versenyen.

Férfimunka – női munka?
Az ócsai gyülekezet kondérjában éppen gyömbéres sertéslábszár készül, és hozzá a különleges paradicsomsaláta piros és sárga paradicsomból. Kovács Károly szívesen ad kóstolót saját terméséből, és bár először hitetlenkedem, a sárga paradicsomnak nem csak a külleme különleges, hiszen íze kellemesen édes. Az ócsai presbiterek elárulják, bár előfordulnak viták főzés közben, az apróbb véleménykülönbségek ellenére is összehangolt munka folyik a szabadtéri konyhán.
– A bográcsozás, flekkensütés, grillezés általában férfimunka, nem szívesen engedjük át másnak – mondja nevetve Puskás Imre, a gyülekezet műszaki gondnoka. Persze rögtön hozzáteszi, a nők a konyhában, a páraelszívó előtt sokkal jobban főznek, mint a férfiak.
Néhány méterrel arrébb azonban asszonyokat látok a bográcsok körül. Bár a Monorierdői Református Gyülekezetnek még nincs saját temploma, a közösség egyre több tagot számlál. Jókedvükről és elszántságukról pedig bárki meggyőződhetett, aki gazdagon terített asztaluknál járt.
– Végigjárom a csoportokat, mindenkitől megkérdezem, mit főznek, honnan jött és hogyan készíti a receptet. Általában az a tapasztalatom, hogy hagyományos ételek készülnek, de a szakácsok nem tősgyökeres falubeliek, akik ott születtek, hanem főleg betelepültek – meséli Dzsupin Imréné, aki maga is egy szabolcsi kis faluból, Kékről származik.
– Onnan hoztam a hagyományokat, amit édesanyámtól tanultam és Monorierdő színeiben próbálom továbbadni. Ugyanezt látom másoknál is, így az ételekből lehet következtetni a tájra, hogy kik honnan származnak – meséli a tapasztalt háziasszony.
– A szabolcsi töltött káposztát bárhol meg lehet ismerni – állítja Kövesligeti Istvánné. Szintén Monorierdőt képviseli a botpaládi származású asszony, aki nagymamájától tanulta, hogyan kell szabolcsi szokás szerint göngyölni a káposztaleveleket.
– Volt, amikor tízszer is kibontatta velem a nagymamám a már összetekert gombócokat, mert szerinte nem volt elég jó. Akkor persze mérges voltam rá, de most nagyon büszke vagyok arra, milyen picike és hegyes töltött káposztát tudok készíteni, ami nem fog szétszakadni főzés közben, akármit töltöttünk is bele – mondja Kövesligeti Istvánné.

Györgyi módra
Az idei országtorta „háziasszonyosított" változatával indult a sütemények versenyében Hornyák Györgyi. A cukrász végzettségű ceglédi fiatalasszony hamar édesanya lett, ezért csak rövid ideig tudott a szakmájában dolgozni. Lelkesedését és ügyességét azonban az otthoni konyhában, professzionális eszközök nélkül elkészített süteményei is bizonyítják. A pörköltfőzőre hozott versenymunka három napig készült, árulja el érdeklődésünkre Györgyi.
– Azok, akik megveszik a cukrászdában a finomságokat, kívülállóként nem biztos, hogy látják, mennyi sok munkába kerül egy-egy sütemény elkészítése. Pedig a cukrász szívét-lelkét beleteszi abba a süteménybe, hogy az illata, az íze, a kinézete is gusztusos és elsőosztályú legyen. Nemcsak a családomnak, hanem a vevőknek is szeretettel készítettem a süteményeket, és remélem, ez érződik is a munkáimon – meséli Györgyi.
Segít, ahol tud

Az alsónémedi református templom kertjében kicsik és nagyok egyaránt találtak szívüknek kedves elfoglaltságot. Míg a főzésben jártasabbak a kondérok mellett töltötték az idejüket, a közeli focipályán a gyülekezetek focicsapatai mérkőztek meg. Bár a dunavarsányi ificsapat nem az élmezőnyben végzett, tagjai egyáltalán nem szomorkodnak, élvezik a jó társaságot és a finom ételeket. Makai Gábor és Váradi Ferenc Dávid elárulják, maguk is szakácsnak készülnek.
– Tetszik ez a szakma, azért is, mert ha megtanulok főzni, többé nem kell senki segítségét kérnem, ha megéhezem, hanem el tudom majd készíteni magamnak a kedvenc ételeimet – mondja nevetve Gábor.
Karalyos Tibor szintén Dunavarsányból érkezett, és büszkén viseli cserkészcsapatának egyenruháját, mert mint mondja, mindaz, amit kisgyermekkora óta a cserkészetben tanult, az egész életét meghatározza.
– A második cserkészszabályt sokan ismerik, hogy a jó cserkész ahol tud, segít. Ezért ha tehetem, szívesen bekapcsolódom én is a munkába, ahol elkél a szabad kéz – magyarázza Tibor.

Megfiatalodva
– Nagyon szeretek fiatalok között lenni, mert akkor érzem, hogy valamikor én is voltam ilyen fiatal, mint ők, és egy kicsit magam is újra megfiatalodom – mondja Etédi Miklós. A cegléd-újvárosi gyülekezet presbitere az egyházmegyei találkozó legidősebb résztvevője, hiszen augusztus végén töltötte be századik születésnapját.
Miklós bácsi szerint aranyosak és tisztelettudók a mai fiatalok, azt tapasztalta, hogy szívesen beszélgetnek vele és kíváncsiak arra, mi a hosszú élet titka.
– Sokat számít, hogy milyen foglakozást végez valaki, mert például egy kéményseprő olyan mesterséget folytat, ami miatt nem tud hosszú életet élni. A másik,  hogy bár magam is cigarettáztam fiatalkoromban, de nem tizenévesként szoktam rá, csak később, amikor bevonultam katonának. A katonaságnál nem volt az embernek jobb dolga unalmában, viszont amikor éreztem, hogy árt az egészségemnek, később leszoktam a dohányzásról.
Miklós bácsi azt is elárulja, az a cél is sok erőt ad számára, hogy még szép, hosszú éveket tölthessen együtt feleségével, aki csaknem három évtizeddel fiatalabb nála.

Egy új kezdet
A tápiószelei gyülekezet asztalánál nem bográcsot találunk, hanem kézzel festett tányérokat, bögréket. A magyaros mintákat Koncz Eszter rajzolja a tányérokra, és mindegyikhez egy Igét is ír. Eszter soha nem tanult rajzolni, önállóan sajátította el, hogyan festheti meg a számára kedves virágmotívumokat. Az pedig nem is volt kérdés számára, hogy munkáival Isten szeretetéről tegyen bizonyságot.
– Két évvel ezelőtt tértem meg egy gyülekezeti csendes héten. Azelőtt elég nehéz volt az életem, az Úr Jézus szó szerint megmentette az életemet. Olyan házasságon vagyok túl, ami nem Istentől való volt. Most a két gyermekemmel élek együtt, de korábban nagyon nehéz életünk volt. A gyülekezeti héten azonban arról az Igéről beszéltek, hogy Isten épülete, Isten szántóföldje vagytok (Pál első levele a Korinthusbeliekhez, 3. rész, 9. vers). Az Ige magyarázata pedig az volt, hogy mi lenne, ha időmet, erőmet, a képességeimet az Úr Jézus kezébe adnám. Nem azért, mert Neki szüksége lenne rá, hanem mert így lehetek munkatársa. Erre én azt kérdeztem, Uram milyen képességem lehet, mit adtál nekem, kérlek mutasd meg, hogyan tudok a szolgálatodba állni. Akkor megmutatta, hogy van érzékem a rajzoláshoz, és adott énekhangot is. Nagyon szeretek Neki énekelni, Őt dicsőíteni – meséli Eszter. Az eredetileg kereskedő a végzettségű lány igazi testvéri közösségre talált a tápiószelei református gyülekezetben, és nem sokkal később új hivatást választott magának.
– Leérettségiztem, és most kezdem a Károli Egyetem nagykőrösi református tanítóképző főiskolai karán a tanító-hitoktató szakot. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, mert úgy érzem, hogy én is sokkal boldog lettem volna és könnyebb lett volna az életem, ha már gyermekkorban megtérek. Mennyivel jobb már egy gyermeknek úgy felnőni, hogy otthon a szülőktől hallja az Igét, a hittanórán megismer egy olyan alapot, ami nem más, mint az Úr Jézus, és rá tud építkezni. Lehet, hogy később elfordul Tőle és a hittől, de el van vetve a mag, és ha a nehézségei lesznek az életben, talán emlékezni fog rá, hogy van hová hazamennie. Tudni fogja, mert Isten eszébe juttatja, hogy Ő haza várja, szereti, és minden bűnt megbocsát neki. 

Lelki és sportos
– Több lelkipásztorral együtt tapasztaltuk egy-egy gyülekezetlátogatás, vizitáció alkalmával, hogy a vendéglátásban a gyülekezeti tagok milyen finom remekeket készítenek. Ezért arra gondoltunk, érdemes lenne ezt egymásnak is bemutatni – mesél az egyházmegyei pörköltfőző verseny indulásáról Szappanos Zoltán, a találkozó ötletgazdája. Az Alsónémedi Református Egyházközség lelkipásztora elmondja, a program évről évre bővül, hiszen nemcsak főzőversenyre lehet nevezni, hanem többfordulós focibajnokságot, kötélhúzó versenyt és táncházat is rendeztek, hogy mindhárom generáció tagjai jól érezzék magukat. Bár városi és faluközösségek is szívesen rendeznek pörköltfőző versenyeket, az egyházmegyei találkozó mégis más, mint a hagyományos őszi mulatságok.
– Maga a miliő egyházi jellegű, hiszen áhítattal kezdjük és zárjuk a napot. Például itt is alakult egy nótás csapat, akik azonban lelki éneket, zsoltárfeldolgozásokat énekeltek, és sokan bekapcsolódtak hozzájuk. Az alkoholnak sincs domináns jellege, tudjuk tartani a mértéket. Tehát az Isten népéhez illő közösségként vagyunk együtt, de lazább, közvetlenebb és sportosabb formában – mondja az alsónémedi lelkipásztor.

Testvérek és barátok
– Kilépünk azokból a hagyományos keretekből, amibe egy gyülekezet sokszor bezárkózik a templomkerítésen belül – fogalmazta meg Takaró András, miért tartja egyedülállónak a rendhagyó egyházmegyei kezdeményezést. Az esperes elmondta, hogy a délpesti egyházmegye kiterjedt területe miatt a nagy katolikus tengerben élő apró református közösségek könnyen magányosnak érezhetik magukat.
– A szeparáltságnak van egy rendkívül lélekszorító érzése. Sok gyülekezet küszködik a maga kicsiségével, anyagi és egyéb lehetetlenségeivel. Ezeknek a gyülekezetek képviselői, az asszonyok, presbiterek, a fiatalok már a tavalyi találkozón is azt láthatták, hogy egy nagy és élő közösség tagjai és ezzel feltöltekezve mentek haza. Nagyon sok jó kezdeményezés indult el ennek a napnak a hatására. Csak arra tudom bátorítani és biztatni a többi egyházmegyét, hogy próbálják ki. Sokkal több pozitívum, sokkal több erő kerül elő egy ilyen alkalommal, mint gondolnánk. Jelenleg huszonhat gyülekezet csaknem hatszáz tagja van aktívan jelen, részt vesz valamiben. Lehet, hogy vetekedik a focipályán vagy a kondérok mellett, és azt lehet látni, hogy megismerik egymást, odalépnek egymáshoz. Míg a hétköznapokban az egyházmegye két különböző pontján akár száz kilométer is lehet két gyülekezet között, addig itt az asztalok között alig van tíz méter. Meglátogatják egymást, beszédbe elegyednek a különböző egyházközségek tagjai, receptet cserélnek és megismerik egymást.

Takaró András szerint nem csak a helyi gyülekezeti életet, hanem hivatali ügyek monotonitását is megpezsdítheti a kötetlen találkozás öröme.
– Egy egyházmegyei közgyűlésen százharminc szigorú ember ül és döntéseket hozunk, ott ül a főasztalnál a nagyon szigorú esperes, aki vizitál és rendet tart. Itt azonban farmerban, pólóban, egyszerű emberként és nem tisztségviselőként vagyunk jelen. Azok a falak, amelyek hivatalból és hivatalos módon elválasztanak bennünket, itt leomlanak, és jobban érezzük, hogy testvérek, barátok vagyunk Krisztusban.

Dobó Márti
Fotók: Dobó Márti, Surányi Attila