Tízezertől az egyetlenig

Leopárdok és tigrisek, hegyi betegség és kommunisták nehezítették útjukat, de nem hiába küzdöttek: előfordult, hogy szemük láttára lettek keresztyénekké az eldugott hegyi falvak lakói. Református misszionáriusok meséltek nekünk Nepálban töltött éveikről.

Amióta Tamás és Márta - nevezzük őket így - összeházasodtak, azért imádkoztak, hogy ott éljenek és szolgáljanak, ahová Isten megálmodta a helyüket. Mongóliába szerettek volna menni, hogy hirdessék az evangéliumot, ám útjuk három és fél évvel ezelőtt Nepálba vezetett. Mielőtt visszatértek volna a dél-ázsiai országba újabb három évre, megosztották velünk külmissziói tapasztalataikat.


Míg beszélgetésünk színtere felé haladunk, kevés szót váltunk, a hazalátogatása vége felé járó marosvásárhelyi házaspár jól összehúzza párás és meleg időjárásra szabott öltözetét. A kávézó melege azonban egyre meghökkentőbb történeteket csalogat elő hinduk megtéréséről, dzsungelben töltött éjszakákról és bibliát osztogató maoistákról.

Hangos biblia és egy film
- Nepál a legkevésbé evangelizált országok közé tartozik ezen a földkerekségen. A föld hétmilliárd lakójának azon negyven százalékához, akiknek esélyük sincs arra, hogy az evangéliumot megismerjék, ha Isten valakit nem küld hozzájuk. Nepál harmincmilliós lakosságának mindössze négy százaléka keresztyén, és csupán három százalék, aki tudja is, hogy miért az - mondja Tamás. A hozzá és feleségéhez hasonló misszionáriusok azokat a traktátusokat és bibliákat próbálják eljuttatni a nepáliakhoz, amelyeket a Wycliffe Bibliafordító Társulat számos nepáli törzs nyelvére lefordít. Az OM missziós szervezet önkénteseiként csaknem harminc millió embert próbálnak elérni, akiknek nagy része a Himalájában elterülő falvakban él. A lakosság 78 százaléka hindu vallású, 45 százaléka írástudatlan, hozzájuk a misszionáriusok hangos bibliát juttatnak el, így a helyiek az anyanyelvükön hallhatják az evangéliumot. A Jézus élete című filmet is gyakran levetítik nekik.

Nem vagy a barátom?
A nepáliak szívéhez a személyes kapcsolat nyit utat - állítja Márta.
- Nagy hagyománya van a teázásnak Nepálban, az emberek szeretnek beszélgetni. A tömegevangelizáció nem nagyon működik, ők nagyon kapcsolatfüggők. Ha nem hívjuk föl egymást egy hétig, azt hiszik, elfeledkeztünk róluk, nem voltak elég jó barátok. A hinduk érzelmileg nagyon kötődnek, nyitottak, meghallgatják az evangéliumot, kivéve azokat, akik azzal utasítják vissza a keresztyénséget, hogy más hagyományban nőttek föl. Velük együtt vagy az egész családjuknak keresztyénné kellene lennie, vagy kénytelenek lennének elköltözni otthonról. Aki egyedüliként lesz keresztyénné a családban, annak nagyon nehéz a helyzete, általában ezek az emberek mégsem titkolják el megtérésüket.

Tűzzel óvták magukat
Ahhoz, hogy a misszionáriusok elérjenek bizonyos falvakat, 5000 méteres magasságban fekvő hegyek között kell átkelniük. A térképek azonban gyakran torzítanak.
- Előfordult, hogy két-három órára tájoltuk a legközelebbi települést, ami tizenkét órára volt. Máskor a dzsungelben ért minket a napszállta. Hallottunk is bizonyos hangokat éjszaka, ezért szakadatlanul raktuk a tüzet, az eső meg oltotta... Másnap tudtuk meg, hogy a táborhelyünk közelében leopárdok és tigrisek élnek - meséli Tamás.

Reggelre választ kapott
Vajon miért örömüzenet igazán az evangélium egy hinduként nevelkedett nepáli számára? - tudakolom, mire Tamás egy Santos nevű földművesről kezd beszélni.
- Fenn, a hegyek közt találkoztam Santossal. Hetvenöt éves volt, de abban a régióban negyvenöt év az átlagéletkor, úgyhogy öregnek számított. Fáradtak voltunk, mert előző éjszaka nem fogadtak be sehol a faluban, a dzsungelen keresztül gyalogoltunk; másnap éjszaka bolhásak lettünk, ezért a folyót kerestük fel; most szerettünk volna aludni. Az agyagházban leterítettük a hálózsákunkat, lefekvéshez készülődtünk, este kilenc lehetett. Santos bátyámnak odaadtam a hangos bibliát, az öreg nekifogott, és elkezdte tekerni a hangszalagot kint, a teraszon. Gondoltam, tíz perc múlva úgyis befejezi, de még tizenegy órakor is folytatta. Imádkoztunk, hogy Isten érintse meg őt is. Rendületlenül cserélgette a kazettákat, reggel hétkor fejezte be a négy evangéliumot. Másnap a jobb karjával nem is tudott dolgozni, mert nagyon elfáradt. Azt mondta, hogy bár a családjának több tízezer istene van, amikor fontos kérdéseket tett fel, azokra sosem kapott választ tőlük. Azért hajtotta a hangos bibliát egész éjjel, mert lassan megérkeztek a válaszok. Most már van Krisztusa és Istene.

Büntetés vagy áldás?
Tamás felidézi az egyik serpa megtérését is.
- Az egyik teherhordó egy alkalommal vesekrízist kapott. Orvosi segítséghez csak két-három heti gyaloglás után lehetett volna hozzájutni. Már készítették a temetési szertartást neki, pedig még életben volt. Sehová sem fogadtak be bennünket. Imádkoztunk érte, és mivel egyik barátom hasonló betegséggel küzd, voltak nála gyógyszerek. Ettől valamelyest helyre jött, és haza tudott jutni. Azt mondták neki, azért érte a baj, mert keresztyének könyveit cipeli. Ő azonban azt felelte: ezektől az emberektől annyi szeretetet kaptam másfél nap alatt, mint még soha életemben. Ő is keresztyénné lett. Néha Isten kegyelméből megengedi, hogy lássunk megtérőket.

Jézus mint kommunista?
Nem mindenhol örültek a keresztyének látogatásának. A maoista eszmét máig éltetik a Kínával szomszédos országban. A Krisztus-hívőket ugyan nem üldözik, de hivatalosan nem tartózkodhatnak Nepálban misszionáriusok - ezért sem fedjük fel Tamás és Márta valódi kilétét. Az ország folyamatosan átfogalmazott új alkotmányát öt éve próbálják elfogadtatni. Az alaptörvény tartalmaz egy olyan passzust is, amely ha jogerőre emelkedik, a keresztyénekkel szembeni kedvezőtlen bánásmódot deklarálja majd.
- Az egyik faluban azzal fenyegettek, ha visszamegyünk, megmérgeznek. Visszamentünk; hasmenéssel megúsztuk. Egy alkalommal a maoista irodába hívattak be bennünket, mert az egyik városban evangéliumi könyveket osztogattunk. Az iroda falán Marx, Lenin és Mao-ce-Tung képe díszelgett. Megkérdezték, ismerem-e őket, mondtam, hogy igen. A maoisták azt mondták, Jézus a legnagyobb kommunista. Erre megkérdeztem: akkor miért nincs kitéve a képe nagy méretben a falra? Folytattam: erről a kommunistáról, akiről beszélnek, nekem hátizsáknyi könyvem van; át kellene, hogy tanulmányozzák. Meg is vásárolták a könyveket, és másnap ők osztogatták szét a bibliákat a városban.

Isten a jászolban
- Nagyon sok nepáli annyit tud, hogy Obama és Jézus Krisztus Amerikában született - folytatja a misszionárius. - Ha egy hinduból keresztyén lesz, akkor elengedhetetlen, hogy legyen, aki tanítványozza őt. Helyi gyülekezetekkel tartjuk a kapcsolatot, konferenciákat szervezünk - van, aki négy napot is gyalogol a hegyek között, hogy egy-egy ilyen alkalomra eljusson.
Miközben az evangéliumról próbáltak beszélni a nepáliaknak, szolgálatuk elején a misszionáriusok elkövettek néhány hibát.
- Karácsonykor elmondtam, hogy Jézus Krisztus istállóban született, jászolba fektették, erre egy fiatalember azt mondta, érti, miről beszélek, csakhogy míg az én istenem istállóban született, az övé ott is él. Rájöttem, hogy a tehénről beszélt. Megfeledkeztem a hinduk szent állatáról, de még volt alkalmunk hosszabban beszélgetni. Azóta ez a fiatalember is megtért.

Nem tehettek semmit
Tamás és felesége, Márta főleg két törzs, a dalitok és a magarok között szolgáltak. A dalitok a kasztrendszerben a legmellőzöttebb helyet foglalják el. Nem jár nekik orvosi ellátás, nincs munkájuk, kartondobozszerű viskókban élnek a folyóparton. A folyó vizét isszák, ott mosnak, mosogatnak, tisztálkodnak, és oda folyik a szennyvíz is. Egy nap feldúlták házaikat a magasabb kasztból valók, hogy egy parkot alakítsanak ki az egyik település helyén. A misszionáriusok keveset tehettek értük, de azt nem mulasztották el: velük voltak, imádkoztak értük és a hatóságoktól a dalitok további sorsáról tudakozódtak. Márta óvónőként dolgozott közöttük, és tréningeket tartott pedagógusoknak. Angolt is tanított Katmanduban, és az evangéliumról is mesélt az iskolában a gyerekeknek. Mivel a nepáliak szeretnek kézműveskedni és főzni, a nők szívesen eljárnak az asszonyok klubjába, ahol újdonsült keresztyén barátaiktól szintén hallhatnak Krisztusról.

Mag(y)arok?
A magarok rendkívül nyakas törzs, a keresztyén tanításokat a maoista-kommunista eszmék továbbélése miatt mereven elutasítják. Úgy tűnik, nem csak nevükben emlékeztetnek ránk, magyarokra, ezért azt firtatom, a házaspár fedezett-e fel bármilyen hasonlóságot a két népcsoport között.
- A magarok úgy tudják, Európában van egy hasonló törzs, amellyel kapcsolatuk volt; szerintük Mongóliából indultak el ők is, és mi is. A magar az egyetlen népcsoport Nepálban, amelyik nem égeti el a halottait, hanem eltemeti őket, a fejük fölé pedig a nap és a hold szimbólumait ábrázoló sírkövet helyez. Szeretik a disznóhúst, és a sámánizmus követői. Szívesen isznak rizspálinkát, rendkívül agresszívak az asszonyaikkal, ugyanakkor nagyon vendégszeretők. Kézzel szőtt abroszaikat és bársony babahordozóikat rózsa- és tulipánmintákkal díszítik.

Nem elég a kalandvágy
- Három év is nagyon kevés volt ahhoz, hogy megértsük a nepáli kultúrát. Nem tudunk beszélni arról, hogy milyenek ők, miben élnek vagy hogy gondolkodnak, mert nagyon gazdag, kifürkészhetetlen világ az övék - állapítja meg Márta. Tamás elárulja, amikor elindult a külmisszióba, megelégedéssel töltötte el a gondolat, hogy milyen jól fogja majd szolgálni Istent.
- Időközben rájöttem, hogy Isten szolgált felém, és rajtam keresztül mások felé. Ha valaki külmisszióra készül, csak az adott országban derül ki, hogy az elhívása tényleg Istentől való-e, vagy pusztán kalandvágyból indult el. A misszionárius szerepet ugyanakkor nem szabad piedesztálra emelni azt a látszatot keltve, hogy csak kevesen próbálhatják meg. A misszionárius ugyanolyan ember, mint bárki; a feladata az, hogy az Istentől személyesen kapott kegyelmet közvetítse. Olyasvalaki, aki nem áldást akar, hanem áldás akar lenni, ezért helyén kell, hogy legyen a szíve és a térde.

Hahaha, avagy...
Cikkünk megjelenésekor Tamás és Márta már ismét Katmanduban vannak. Terveik szerint Márta átveheti egy keresztyén iskola irányítását, és elindítanának egy tréningközpontot is, ahol a nepáli pedagógusok kedvezményesen tanulhatnának korszerű módszertani ismereteket. Az „élet busza" nevű járművel járnák a vidéket, eljuttatva a helybélieknek a Jézus életéről szóló filmet és néhány keresztyén irodalmat. A házaspár reméli, útjuk tovább vezet majd Tibetbe és Mongóliába is. Szeretnének egy külmissziós alapítványt is létrehozni, hogy minél több magyar önkéntes szolgálhasson külföldön.
- Mi, magyarok nem jeleskedünk a külmisszióban, erdélyi magyarok különösen nem. Hiszem, hogy ezen a kerek világon legalább egy népcsoport a magyarokra is bízva van, hogy halljanak az evangéliumról. Az erdélyi magyarok megtartatása is függ attól, hogy követik-e Jézust és hajlandók-e elveszíteni az életüket érte, illetve a felebarátaikért - legyenek azok bármilyen nemzetiségűek is. A külmissziós szolgálatnak a belmisszióra is hatása van - összegezte Tamás, aki azt is elárulta, mi az a három dolog, ami őt segíti szolgálatában távol az otthontól.
- Valami, amire a nevetés emlékeztet. Hahaha, vagyis: humor, hűség és hit. Ez utóbbiért kell a legtöbbet harcolni.

Jakus Ágnes

A házaspár nepáli missziójáról és az OM missziós szervezetről többet megtudhat a marosvásárhelyi kövesdombi református gyülekezettől.