Egy LEGO-terepjáró összerakásának margójára
Karácsonyra kaptam egy csodás LEGO-készletet a családomtól. Nem egy kis tűzoltóállomást, hanem egy hatalmas, távirányítós terepjárót. Van benne ötsebességes váltó, kormánymű, első-hátsó meghajtás, differenciálmű, differenciálzár, tárcsafék, független felfüggesztés. Elképesztő, mindez LEGO-elemekből! A terepjárót, persze, nekem kell összeraknom elemi darabokból. Ha le tudok ülni mellé, tíz másodperc alatt flow-ba kerülök, és ha időm (és családom) engedi, akár 5-6 órán át abban is maradok. Természetesen esélyem se lenne, hogy a modell akár egy apró részletét is magamtól megtervezzem és összerakjam. A társaság tökéletes, elképesztően részletes és jól rajzolt ábrákkal írja le az összeszerelés folyamatát lépésről lépésre. Az összeszerelés közel 300 lépésből áll... 

Érdekes, hogy amíg teljes odafigyeléssel koncentrálok, hogy ne kövessem el a legkisebb hibát se (ami végzetesnek bizonyulhat 5-10 lépéssel később), van időm gondolkodni. Nem szűnik meg csodálatom a tervezők iránt, akik egy ilyen terepjárót LEGO-ból megalkottak és megépítettek. Micsoda mérnöki teljesítmény! Nem győzök álmélkodni azokon, akik a tökéletes segítő füzetet összerakták. Micsoda gondosság, előrelátás, precizitás! És nem győzök magamban hálálkodni azoknak, akik legyártották a minőségi elemeket, és szépen úgy válogatták össze, hogy egy sem hiányzik a szettből. Micsoda felelősség! Fogalmam sincs, hogy csinálják, le a kalappal előttük. 

Én pedig a leírásnak megfelelően szépen illesztgetem össze az elemeket, lépésről lépésre. A hatalmas élvezet ellenére mennyivel primitívebb munka... Azt sem tudom, éppen mit építek, csak akkor áll az én fejemben is össze, amikor már majdnem kész egy egység. Jé, egy alváz! Egy kormánymű! Egy váltó! És lassan-lassan azt is megértem, hogyan működik. 

De van időm tovább is gondolkodni. Hol van ennek a csodásan összetett játéknak a bonyolultsági foka egy élő sejt bonyolultságától? Úgy tudom, minél többet vizsgálunk egy sejtet, annál elképesztőbb dolgok derülnek ki róla. Hogy mi minden „alkatrész” kell, hogy működjön. Hogy milyen struktúrák, folyamatok kellenek, hogy működjenek. Azaz éljen. És hol van a sejt bonyolultsága egy élő szerv bonyolultságától? Egy emberi (vagy akár állati) végtag, légzőszerv, a szív, a vér vagy éppen az agy bonyolultságától…

Vagy mennyire bonyolult Földünk, ez a csodálatos, élő bolygó, amelyen ha a legkisebb apróságot „elállítanánk”, képtelen lenne az életet fenntartani. A tudósok pontosan tudják, hány száz elengedhetetlen feltétele van a földi életnek. És a lista folyamatosan és exponenciálisan nő... És hol van Földünk bonyolultsága a bolygórendszerek, a galaxisok bonyolultságához képest? Azt már mindenki tudni véli, hogy az Univerzum elképzelhetetlen rövid idő alatt, elképzelhetetlenül kis helyen jött létre (ősrobbanás), és hogy a világ úgy „alakult ki”, hogy a véletlennek semmi köze nem lehetett hozzá. Csodálatos dolgok ezek, a világ legokosabb embere számára sem felfoghatók! De minden tiszteletem a tudósoké és a tudományé, hogy fáradhatatlanul próbálják megismerni a kisebb-nagyobb elemeket, és megérteni, miképpen működhet a világ. 

Bocsánat a hasonlatért, de – egész más szinten – lényegét tekintve pont olyanok, mint én, amikor összerakom a LEGO-terepjárómat. Lassan-lassan a tudomány is megérti... Amit viszont nem vagyok képes felfogni: az emberiség miért feledkezik meg – néha kéjesen – a Tervezőről? Aki létrehozta a világot? Aki összeállította a Nagy Füzetet? Aki számunkra mindent gondosan összekészített, amire szükségünk van? Én nem teszem, amikor a terepjáró mérnökeit, technikusait éltetem. De látjuk, ugye, hogy itt mélyen azért mérhetetlenül többről van szó? A világmindenség, az élet és az emberiség eredetéről. Ismétlem, minden tiszteletem és bámulatom a tudósoké. De – osztozva John Lennox oxfordi matematikatudós meglátásában – képtelen vagyok felfogni a következő logikát: „Hurrá, kezdjük megérteni, hogyan működik, tehát nincs tervező, nincs teremtő, kidobhatjuk!” Nem tudok mást mondani, ez számomra tudományos ostobaság. 

Megalapozott hitem ez:

Világunkat Isten teremtette, aki Atya, Fiú és Szentlélek, egy örök és igaz Isten. Minden hódolatom az Övé (a LEGO-tapasztalatom óta még kristálytisztábban). Csodálom, ahogy szerető gondossággal jelentette ki nekünk teremtésének lényegét (a LEGO-füzet láttán még kristálytisztábban) két „kötetben” is: a Bibliában, és a teremtett természetben. És hálás vagyok, amiért mindent elrendezett, hogy semmi ne hiányozzon a boldogulásunkhoz. (A LEGO-összeszerelés óta még kristálytisztábban.) 

Isten értelmet is adott az embernek, hogy a füzetekből lassan-lassan megértsük, vagy inkább megsejtsük, mi hogyan működhet a Világegyetemben. Csodás. De egy pillanatig se higgyük, hogy megértéseink, sejtéseink bármikor is a Teremtő helyébe léphetnek. 

Kívánom, hogy a világ teremtésének gondolata a beköszöntött új esztendőben se hagyjon bennünket nyugodni. Azoknak, akik már találkoztak személyesen Istennel, így mondanám: ne hagyjon nyugodni, hogy elmulasszuk Isten, a Tervező, a Teremtő, a Tanító és a Gondoskodó dicsőítését és imádását. Sejtéseink és megértéseink csodálatos ajándékok, de semmi nem pótolhatja Őt. Köszönjük Neked, Urunk. 

Az inspirációt pedig köszönöm neked is, LEGO. 

„Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott.” (Prédikátor könyve 3,11) 

„Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük...” (Pál levele a rómaiakhoz 1,19-20) 

Illéssy János mérnök-közgazdász, a KEVE Társaság szolgálatvezetője

Ez az írás a KEVE Társaság Monday Manna című heti sorozatában jelent meg 2020. január 6-án.