Akit szeretünk, akihez ragaszkodunk, arról azt hisszük, hogy soha, vagy legalábbis belátható időn belül nem történhet meg vele az a tragédia, amely elvesztését okozza.
Egy háromszerzős friss elemzés arra a következtetésre jut, hogy mostantól minden szervezetre – beleértve a keresztény szolgálatokat – startupként kell tekinteni. A keresztény szolgálatok (szervezetek, missziók) a járványhelyzet következtében olyan kihívásokkal néznek szembe, amelyek nem apró módosításokat, hanem radikális újratervezést igényelnek.
A Szeresd a várost, szeresd az egyházat! imamozgalomba húsvét és pünkösd között kapcsolódhatunk be a város és az egyház megújulásáért. A heti öt napon át, összesen hét hétig tartó lelki útra egyénileg és gyülekezeti kiscsoportban is lehet vállalkozni, erről minden közösség maga dönthet.
„Meg kell találnunk azt a formát, amellyel újra tudunk egymáshoz közeledni.” Beszterczey Andrással, az MRE Diakóniai Irodájának vezetőjével beszélgettünk a négy fal közé szoruló szeretetszolgálat lehetőségeiről.
Krízis és újrakezdés: munkaadót és munkavállalót, családos embereket és gyülekezeteket egyaránt érinthetnek a következő időszakban. A GLS Nemzetközi Vezetői Konferencián elhangzott gondolatokkal szeretnénk inspirációt és bátorítást nyújtani olvasóinknak.
Lelkesítő, fáradhatatlan, nagy műveltségű géniusz, aki óriási tudását gyülekezete, egyháza és a magyarság fejlődésére használta. Korának modern tudós-lelkésze volt.
Mikor jön el a húsvét, az igazi lehetetlen lehetőség? Nem tudom. De azt tudom, hogy eljövetele az önkéntes áldozattal kezdődik. Nem karanténban vagyunk, hanem őrhelyen, ahol várjuk a virradtát.
Keresztyén emberként a kialakult helyzet akarva akaratlanul eszembe juttat bibliai történeteket. A babiloni fogságot, a pusztai vándorlást, Nóé történetét...
Várakozásainkat sokszor ellentétpárokban éljük meg. Mindnek megvan a maga szerepe, ám ha megpróbáljuk őket közelíteni egymáshoz, gazdagabbnak élhetjük meg ezt az időszakot.
A globális válsághelyzet ideje alatt szerdánként 16 órakor szeretettel várunk minden érdeklődőt élő, interaktív bibliaórára (60 perc), ahol Pál fogságban írott leveleit olvassuk és magyarázzuk. Pál kolossébeliekhez írt levelének olvasásával kezdjük.