Nem akarom magamra erőltetni Isten szabadítását, de ha mindent azonnal akarok, akkor éppen ezt teszem. Így hogyan tudna Ő megszabadítani? Hogyan várjak Istenre, ha zajt csapok magam körül?
KORNISS PÉTER Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfussal, fotóriporterrel többek között arra keressük a válaszokat – és további kérdéseket –, hogy mit jelent a fényképezés általi megörökítés, a népszokások, a múlóban lévő emlékek rögzítése.
A zene sohasem lehet öncélú, az improvizáció pedig személyiségünkről árulkodik. A dzsessz, bár alapvetően rétegműfaj, mégis önzetlen. Nagy János kurzusokkal is segíteni szeretné azokat, akik számára fontos ez az igényes önzetlenség.
Megismerni saját hagyományainkat és felelősségteljes tudást művelni egy adott közösségért, családjainkért – vallhatjuk reformátusként. Hogyan tesszük ezt a nyilvánosság előtt? Tudunk kálvinistaként reagálni a körülöttünk lévő világra?
Az Ökogyülekezeti Mozgalom és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület közös ismeretterjesztő előadásai "ökoestek"címmel a Károli Gáspár Református Egyetemen folytatódnak.
A problémák szőnyeg alá söprése és az indulatkitörések helyett az igazi megoldás a kommunikáció – vallja Miklya Luzsányi Mónika író, szerkesztő, publicista, akivel „Egyedül nem jó...” című új könyve megjelenésének apropóján beszélgettünk.
Hatan ültük körbe az asztalt. Legalább ötünk kezében, zsebében vagy tányérja mellett ott lapult az okostelefon. Tudták, hogy egy kutatás szerint már csak a jelenléte is befolyásolja a társalgást, az együtt töltött időt?
A téli hideg beálltával vajon eléri-e célját az új hajléktalantörvény? Tényleg a szállókon vannak azok a hajléktalanok, akikkel már nem találkozunk az utcákon? Egyáltalán, kiből lesz a hajléktalan, és van-e út visszafelé? Hogyan segíthetünk mi? Ezeken a kérdéseken gondolkodtunk szociális szakemberek segítségével.
Látogatóban a Bugovics-családnál: Ráhelnél, Botondnál, és a frissen műtött Balázsnál. Pécel, 2018. december 5. Képek: Füle Tamás, Bugovics-család (kórházi fotók)
Tompa Mihály elfeledett tagja a három népies költő triumvirátusának. Pedig Petőfi és Arany mellett ő is nagy hatást gyakorolt a magyar nemzetre. Dr. Szabó Szabolcs előadása közelebb hozza a református lelkészköltőt hozzánk.