Nem mi gyújtjuk meg a tüzet, de a mi dolgunk, hogy ne hagyjuk kialudni. Vasárnap beiktatták Szabó Ferencet, a Budapest-Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztorát.
Szűcs Ferenc igehirdetései ma is aktuálisak, érthetők, mértékadók, hitelesek és gyógyító erejűek. A „Kövekből fiak” című prédikációskötet bemutatóján jártunk.
„Csak Isten tenyerében nyugszik meg a szívem, csak Ő a vigasztalás a legmélyebb, legsötétebb időkben.” Gusztin Judit bábszínész, zenepedagógus böjti vallomása.
Az, hogy a hit egy fiatal számára építő-e vagy pedig sérülések forrása, a környezetében élő hívő emberektől is függ,
állítja az SDG Bibliaismereti verseny egyik nyertes csapatának középiskolás tagja.
Zarándoklatainkat folytatva a GÁLYARABOK NYOMDOKAIN, április 16-19-ig (három éjszaka, négy nap) Rimaszombatba és környékére utazunk,ha az Úr is úgy akarja.
Karasszon Dezső orgonaművész, egyetemi tanár előadása a budakeszi Protestáns Körben. Közreműködik a Zákányi Zsolt Református Vegyeskar (vezényel Kádár Ágota).
Isten akaratának közös kereséséhez bizalomra, elfogulatlanságra és bölcsességre van szükség. Lovas András református lelkipásztor, egyházkerületi missziói referens írása.
Mindenütt a rábízott Ige hirdetésének lehetőségét kereste, a lelkészi szolgálat pedig a próbatételek ellenére is az öröm útja volt számára. Czanik Péter portréja.
A lelkészbeiktatás kettős örömünnep, mérföldkő a lelkipásztor és a családja életében és a gyülekezet számára egyaránt. Szentmártonkátán beiktatták tisztségébe Schwancer Pált.
A gyülekezetek, az egyház médiajelenlétét vette górcső alá az Útkeresők podcast második epizódja. A Szentírás Szövetség hanganyagának felvételén jártunk.
Interjú Komlósi Péter nyugalmazott esperessel 1956-ról, kalandos exmisszusi évekről, két műszakos gyári munkáról és a lelkipásztori élet kiteljesedéséről.
Gondoltál már regényre úgy, mint lelkigondozói eszközre? Pedig elég, ha jó kézbe kerül és máris azzá válik. A papné polca sorozatunk második részében Sebestyén Julianna fóti lelkipásztor könyvtárába nyertünk betekintést.