A Károlyi-Csekonics palotaegyüttes a főváros egyik ékessége, amely ötéves felújítási projekt után a Magyarországi Református Egyház tulajdonába került. A különleges épületet a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara veszi használatba.
Arday-Janka Zsolt, a Dunamelléki Református Egyházkerület világi jegyzője, Budapest-Déli Egyházmegye világi főjegyzője, Budapest-Külső-Kelenföldi Református Egyházközség főgondnoka 2020. augusztus 25-én, életének 75. évében megtért a mennyei hazába.
Augusztus végétől folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma az egész világon, a járvány második hulláma Magyarországra is megérkezett. A koronavírus terjedése miatt, összhangban a kormányzat által hozott kötelező intézkedésekkel, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a következő felhívást teszi közzé:
Már gyerekkorában kiválasztotta magának a könyvtár. A hobbija lett a hivatása, így a Ráday Könyvtár második otthonává vált, idén pedig elnyerte a könyvtárosok legnagyobb szakmai kitüntetését, a Szinnyei József-díjat. Kovácsné Pázmándi Ágnessel beszélgettünk.
A koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy milyen nagy bajt okoz, ha megbomlik a környezetünkkel való harmonikus együttélés szabályrendszere. Vannak egyházi közösségek, akik tudatosan törekszenek egy fenntarthatóbb életmód megvalósítására, ennek hitbeli megélésére is, bevált jó gyakorlataikat szívesen megmutatják másoknak is. Cikkünkben egy ökogyülekezet mindennapjaiba és motivációiba nyerünk bepillantást.
Szeretettel ajánljuk a Missziói Iroda lelkészeknek szervezett lelkigyakorlatait, melyek a lelki-testi pihenést, a feltöltődést, a megállást, elcsendesedést szolgálják.
A krízis nemcsak veszélyt, de lehetőséget is rejt. Az átmeneti állapot olyan „küszöbélményt” jelent, melyben megváltozik a közösen átélt helyzetben egymás érzékelése.
A környezettudatosságban elkötelezett gyülekezeteknek, egyházi intézményeknek, közösségeknek hirdet pályázatot a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma.
Tizenhárom évesen, szeptember második felében hazaérve a bogyiszlói parasztház verandáján iskolatáskámat nagy erővel vágtam a szegélylécnek, mi történt, kérdezte édesanya, akit már csak elmosódó pacaként láttam. Az élet igazságtalan, ezzel a klisével fakadtam ki.
Hétfőn ült össze először a Dunamelléki Református Egyházkerület választási bizottsága, amely megállapította a tisztújítással kapcsolatos fontosabb időpontokat.
Krisztus él a gyülekezetben. Ez nem érzés dolga, ez adott, amit hirdetni kell, hogy hitté váljon. Erre az erőteljes emlékeztetésre azért van szükség, mert a gyülekezet elfelejtette titkát.
Összeállítás azokról a református kitüntetettekről és díjazottakról, akik 2020. augusztusában az államalapítás ünnepén vehették át állami és önkormányzati elismerésüket.
A templomi szertartás sokszor mélyvíz egy ateistának, mert ritkán érti, hogy mi a lényegi üzenet, és elakad a járulékos elemeknél. De a hívők esetén se mindegy, mit, hogyan és kiknek mond a pap vagy a lelkész. Hol kezdődik akkor a misszió? Egy rendhagyó filmklub tanulságai.