Különleges, gazdag tárháza protestáns múltunk ismert és ismeretlen szereplőinek. A sorozat részei az elmúlt száz év személyes élettörténeteibe nyújtanak betekintést.
Hosszú évtizedek után vált anyaegyházközséggé a Pest megyei település református gyülekezete. Tudják: beiktatott lelkészükkel együtt azt az örömhírt kell hirdetniük, amely csak akkor ér célba, ha tisztán, változtatás nélkül hirdetik.
A latrok is kegyelemre szorulnak. Zellei Boglárka képzőművészeti projektje leemelte őket a kálváriákról, mégis, így is testükben hordozzák a keresztet.
Szellemes videóklipet készített a budapesti teológia néhány másodéves hallgatója. Az alternatív zenedarab átiratában a rájuk és pályájukra nagy hatást tevő oktatók előtt tisztelegnek és a Ráday kollégiumnak is emléket állítanak.
Gyülekezeti terem úgy válhat Isten eszközévé, ha életünket okos istentiszteletként éljük. Mit jelent ez, és hogyan mutathat példát erre az egyik Fejér megyei település református közössége?
Kezdetben a vasútállomás épületében tartották istentiszteleteiket, majd családi házból alakították ki jelenlegi templomukat. Most új templomot építenek, ami a befogadás és a gyümölcsöző élet szimbóluma lehet Budaörsön.
Ha mindig ilyen közvetlenek és felszabadultak lennénk, könnyebben megismernénk egymást, talán ez az egyik oka annak, hogy minden évben több százan vesznek részt szeptember első szombatján a délpesti egyházmegyei napon.
A fiatalok vágynak a közösségre és szeretnék szeretni a hazájukat. Nem könnyű megszólítani őket, de borúlátással, pesszimizmussal nem jutunk előre. Üzeneteinket nem terhelhetik nyelvi béklyók.
A Bibliában több mint négyszerannyi igeszakasz foglalkozik a pénzzel, mint az imádkozással. Ezek szerint a pénz fontosabb, mint az ima? Ha Isten országához tartozunk, hogyan viszonyuljunk a történelem egyik legősibb értékmérő csereeszközéhez, a pénzhez?
Kiábrázolható-e a mindenütt jelenlévő, láthatatlan Teremtő? Változott-e ez a kihívás az évszázadok során, és mit kezdünk vele a huszonegyedik században? A RefCOO kutatóműhely által kiírt pályázat a fotográfia eszközeit segítségül hívóknak tette fel a kérdést és teremt számukra bemutatkozási lehetőséget.
Nyitott, vonzó, a hagyományokat és a modernitást egyszerre megtartó kisközösség él a Pest megyei településen. A reformátusok templomot építenek, amely jellé válhat az egyházon belül és kívül élők számára.
Közel háromezren regisztráltak eddig egyházunk egyik legszínesebb programjára. A Csillagpont célja, hogy megmutassa: a református hit modern és élő, keresztyénként a mindennapokban építhetjük Isten országát.
Nincsenek mellettünk a templomban, de ettől még nem elveszettek Krisztus számára. Elfogadó lelki, szellemi térre, közösségre van szükségük, ahol szabadon lehetnek bizonytalanok, kérdéseket tehetnek fel. Ők is keresik Istent, önmagukat, azt az egyházat, ahova jó tartozniuk.
Magyar művészek, akik, mint „a hajnal szárnyaira kelt” zsoltáros, felfelé törtek, újrakezdtek, kiteljesedtek, s ezt a francia fővárosban valósították meg. Alkotásaik a huszadik századi magyar művészettörténet örökségének kitörölhetetlen részét jelentik.
„Már csak egy bárányunk van, a többi kilencvenkilenc eltűnt, de még mindig ezt az egyet fésülgetjük. A börtönökben a kilencvenkilencet keressük, ehhez nem kell különleges nyelvezet, csak a megélt, hiteles evangélium.”
A bizonytalanság elviselésének képessége az érettség egyik jele. Ez a képesség kulcsfontosságú, amikor változások elé nézünk. Ilyenkor a legmélyebb meggyőződéseink felhangosodnak, ezért nélkülözhetetlen, hogy tükörbe nézzünk és környezetünket is tükrök tartására kérjük.
Korunkban a gyülekezeti tagok nem a lelkész tekintélyén, hanem személyén keresztül tapasztalják meg az egyház érvényességét. A fiatalabb lelkészek így már egészen más közegben kezdik meg életpályájukat, mint régebben. Siba Balázs most megjelent könyve a lelkészi pálya mély kérdéseire keresi a válaszokat.