Ma, június 20-án van a menekültek nemzetközi világnapja. Évről évre rengetegen vannak, akiknek menekülniük kell otthonaikból, mert háború vagy egyéb üldöztetés okán veszélyben forog az életük.
Országos és nemzetközi hírű fellépők váltják egymást pünkösd hétvégéjén a budapesti Kálvin téren és környékén: hat helyszínen több mint hatvan rendezvény várja a közönséget három napon át.
„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.”
Jn 11,25
Megrendülve, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Szotyori Nagy Gábor nyugalmazott...
A Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztály Cigánymissziója megbízottat/ számlaképes megbízottat keres református közösségszervező pedagógusi feladatok ellátására heti tíz órában, református iskolákkal való együttműködésre.
Milyen a presbiteri lét? Isten hívja el szolgáit, a lelkészt, a gondnokot, a presbitert. Isten Szentlelke megragad, irgalmasan megtisztít és újra és újra alkalmassá tesz, hogy „ezentúl Őneki éljek.”
A Vértesaljai Református Egyházmegye esperese, egyetértésben a Martonvásári Református Egyházközség Presbitériumával pályázatot írt ki a Martonvásári Református Egyházközség megüresedett lelkipásztori állására.
A hétvégén a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziumában találkoztak az intézmény öregdiákjai, majd másnap a régi református temetőben gondoztak sírokat.
Budapesti, Ráday utcai épületébe portást, a mátraházi református üdülőbe pedig konyhai kisegítőt keres a Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága.