A Tolnai Református Egyházmegye fiataljai már több mint egy évtizede gyűlnek össze Mórágyon, hogy hangszert ragadva zenéről, hitről, közösségről és példamutatásról tanuljanak egy héten keresztül.
A LéleKzet Református Udvar programkínálata idén a generációk kapcsolódását helyezte fókuszba, videónkban erről kérdeztük a Művészetek Völgyében fesztiválozókat.
A jövő szempontjából döntő kérdés, tudunk-e egyszerre hitre nevelni és közösséget építeni – vallják a Pesterzsébet Központi Református Egyházközségben. Ifjúsági szolgálatuk is tanúsítja, hogy ennek kulcsa a krisztusi szeretet.
Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár komáromi lelkésszel beszélgettünk.
Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangélizációs héten.
Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harmadik részében Zámbóné Ivanics Hajnalkával beszélgettünk.
Rákoskeresztúron a fiatalok akkor konfirmálnak, ha készen állnak rá, felkészülésük inkább élményközpontú, útjukat pedig mentorok egyengetik. Cikksorozatunk második részében Sóskuti Zoltánnal beszélgettünk.
Angyalföldön két évig tart a konfirmációra készülés, majd kétféle ifihez is lehet csatlakozni, de a lelkész nem végez el semmit helyettük. Most induló cikksorozatunk első részében Koroknai-Tegez Ferenccel beszélgettünk.