Közel az emberekhez

Kiléptek komfortzónájukból és a gyülekezet néhány év alatt megháromszorozódott. Már nem azt várják, hogy az emberek közeledjenek hozzájuk, hanem ők keresik az embereket. Azok közül, akik egyszer betérnek hozzájuk, sokan kötődnek egyre növekvő közösségükhöz.

2018 januárjának egyik vasárnapján szörnyű időjárás tombolt Kecskeméten. A széchenyivárosi gyülekezet éppen legújabb helyszínén, a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola aulájában tartotta első istentiszteletét, és minden külső körülmény indokolttá tette, hogy csak néhányan lézengjenek az épületben. Az iskola immáron a harmadik otthona volt a gyülekezetnek, lelkészük reális veszélyként számolt azzal, hogy a helyszínváltások tönkretesznek minden addigi lelki és közösségi építkezést. Most is ettől félt, hiszen megint új helyszínen voltak, és a zord idő is rossz előjelnek tűnt.

Kötetlenebb, nyitottabb, elfogadóbb
Pál Ferenc döbbenten tapasztalta, hogy az istentiszteleten mintegy hetven ember gyűlt össze, többen, mint ahányan befértek volna az előző istentiszteleti helyszínük, a kecskeméti planetárium épületébe. Mint mondta, óriási megerősítést jelentett neki ez az élmény, azóta a gyülekezet még erősebb, nagyobb lett.
Az elmúlt három-négy év során a közösség folyamatosan azon gondolkodik, hol és hogyan férhetnének el, ennek a növekedésnek az egyik legfontosabb feltétele és indikátora a befogadó, családias légkör.
„A kívülről érkezők megérzik ezt, az istentiszteleten köszöntöm azokat, akik először vannak nálunk, mindig vannak új arcok. Tudatosan figyelünk arra, hogy aki megérkezik közénk, érzékelje, hogy észrevettük, és szeretettel, nyitottsággal fogadjuk. Maga a helyszín is másfajta stílust ad az istentiszteletnek, hiszen nem több évszázados templomban vagyunk. A kötetlenebb forma segít a bekapcsolódásban azoknak, akik még nem vagy már nagyon régen vettek részt istentiszteleten.”

Engedik a gyermekeket
A gyülekezetet szívesen fogadta az iskola, amely alacsony küszöbű helyszínt jelent a kívülről érkezőknek, így könnyebb a befogadó légkör megteremtése. A közösség kifejezetten szívesen fogadja a gyermekes családokat.

„A kisgyerekesek szeretik az épület térkialakítását, az aula mellett a babakocsis édesanyák is elférnek, a gyermekeknek játszósarkuk van. Ez lehetőséget teremt az édesanyáknak arra, hogy részesei legyenek a közösségnek és hallják Isten üzenetét.
A nagyobb hittanosok elmennek egy külön tanterembe, a kisebbek egy térben vannak a felnőttekkel. Az istentisztelet énektanítással és a gyermekpercekkel kezdődik, ilyenkor együtt vannak felnőttek és gyerekek, ez az istentisztelet interaktív része. Úrvacsorakor a gyermekek is kijönnek szüleikkel, és áldást kapnak. Jelenleg tíz-tizenkét főből álló szolgálócsoport van, akik csak a gyermek-istentisztelettel foglalkoznak.  Vannak, akik különösen is szívükön viselik a széchenyivárosi gyülekezet kérdését, a missziót, ezért kilenctől fél tízig imaközösséget tartunk az istentisztelet előtt.”

Mintegy harminc fő vállal rendszeresen valamilyen szolgálatot, erre itt talán az átlagosnál még nagyobb szükség van, hiszen vasárnaponként elő kell készíteni a helyszínt, és utána vissza kell rendezni. Minden évben kétszer tartanak munkatársi ebédet, amikor kiértékelik a gyülekezet aktuális helyzetét, és végignézik, min és hogyan kellene változtatni.


Másfél évente új helyszínen
A gyülekezet történetének ez a szokványostól eltérő fejezete 2015 őszén kezdődött, amikor Pál Ferenc átvette Széchenyiváros pásztorolását. A lelkész elmondta, elődje, Szabó Zsuzsa szolgálata rendkívül fontos volt, hiszen hosszú éveken keresztül hűséggel, kitartással gondozta azt a kicsiny, de nagyon odaadó, lelkes, Bibliát szerető, imádkozó közösséget, amely a későbbi növekedés magjává lett. A gyülekezet legelső otthona a református temető bejárata melletti imaház volt, ahol jelenleg is tartanak bibliaórákat csütörtökönként. Pál Ferenc elmesélte, hogyan léptek túl a megszokott kereteken.

„2016 májusában az akkor még húsz-huszonöt fős közösségnek azt mondtam, itt vagyunk a megyeszékhely harmincezres városrészének peremén, ha itt maradunk, nem fejezzük ki a nyitottságunkat az itt élők irányában. Úgy döntöttünk, kilépünk a temetőből, nem szokványos istentiszteleti helyszínt kerestünk, amit a kecskeméti planetáriumban találtunk meg. Pünkösd előtt háromnapos evangélizációt tartottunk, ezzel indult el a gyülekezet új időszaka. A helyiek látták nyitottságunkat, egyre többen csatlakoztak hozzánk, a közösség folyamatosan fiatalodott.”

Nem mindenki fogadta szívesen a helyszínváltást, de a többség megértette a célt, hogy a gyülekezetnek növekednie kell. A planetárium mintegy ötven főt tudott befogadni, egy év elteltével már ez sem volt elég, szűkössé vált a hely. Az itteni időszak kifejezetten a közösségépítésről, ismerkedésről szólt, ennek egyik gyümölcse az ekkor létrejött nyolc-tíz fős szolgálócsoport.

A gyülekezet harmadik állomása a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola. A helyszínnel nemcsak a befogadóképesség nőtt, hanem tantermeket is kapott a közösség, ahova rétegprogramokat szerveznek. Most általában hetven-nyolcvan fő van vasárnaponként, az átlagéletkor negyven évre csökkent az egykori hatvan évről. A közösség mintegy háromnegyede lakik a városrészben, ennek fele az elmúlt három évben kapcsolódott be a gyülekezetbe.

Nem a távolban, hanem az emberek mellett
Széchenyiváros tarka képet mutat felekezetileg, amelyben a reformátusok is egyre jobban látszódnak. Hogy a közösség saját otthont kapjon, a gyülekezet templomot és gyülekezeti otthont tervez.
„A kiszemelt templomhely Széchenyiváros szívében van. Az, hogy ide érkezünk, üzenettel bír: nem a távolban, valahol, messze várjuk az embereket, hanem mi akarjuk átlépni az ő küszöbjüket. Szeretnénk érzékelni az ő világukat, a miliőt, amelyben vannak.
Az új hely olyan hétemeletes bérház közvetlen szomszédságában lenne, ahol friss házasok ideiglenesen laknak az első gyermeküket várva.
Ha majd megismerkedtünk a helyzetükkel, bízunk abban, hogy az evangélium erejével, örömével is elérjük őket. Ez már nem a mi munkánk pusztán. Többről van szó, mint emberi gesztusról, hiszen Isten megmentő szeretetéről beszélünk.”

A megmentő evangélium hirdetésének a tervek szerint a volt MSZP-s irodaház adna otthont, amit a várostól kaptak ingyenes használatra. Ha sikerülne megszerezni ennek tulajdonjogát, az épületet lebontanák, és új, kétszintes, kétszáz négyzetméter alapterületű épületet építenének. Mind az átépített, mind az új épület lakótelepbarátnak ígérkezik, Pál Ferenc szeretné megtartani azt a közeget, ahol jól érzik magukat az emberek, és amelynek a gyülekezet tervezett saját otthona is megfelelne. A közösség, bár még nem a megálmodott helyszínen van állandó jelleggel, igyekszik „belakni” a kiszemelt területet, amely Széchenyiváros közepének számít.

„Több alkalommal tartottunk már szabadtéri istentiszteletet a közeli szabadidőközpontban pünkösd másnapján és a szeptemberi tanévkezdés időszakában. Ezzel is a nyitottságot szeretnénk demonstrálni, és azt, hogy továbbra is várjuk a kisgyermekes családokat. A nyári szünet végén játszótéri evangélizációt tartunk. Nyári napközis tábort is szervezünk a lakótelepi gyerekeknek, ez a szülőknek nagy segítség. Napi találkozási, kapcsolatépítési lehetőséget szeretnénk kínálni a környéken élők számára, a tervezett épületet is így alakítanánk ki. A jelenlegi folyamatot figyelemmel kísérve az a reménységem, hogy jövőre már 100 főnél is többen leszünk.”

A nagy egészen belül, a betonfalakon túl
„Most érkeztünk el a panelmissziós szolgálat elindításához, erre találhatunk példát a gazdagréti, szigetszentmiklós-újvárosi, újpalotai gyülekezetek esetében. Ezek a közösségek később önállósodtak, a mi projektünk azonban a nagy egész keretén belül valósul meg. A kecskeméti presbitérium is legalább akkora utat tett meg, mint a gyülekezetünk. Egykor komoly ellenállásba ütközött a kezdeményezésünk, ma már egyértelműen támogatnak minket terveinkben. Lépnünk kell, mert az idő telik, a gyülekezetünk növekszik, és szeretnénk végre saját otthont magunknak. Mi nem a pusztában, hanem a betondzsungelben vándoroltunk, az állomások azonban nem a fogyást és a lemorzsolódást eredményezték.”

A befogadó légkör, a helyiek megismerésének vágya, a tervezett épület – mind a növekedésükért van, amely reménység szerint nem áll meg, és átüti a betonfalak sokszor áthatolhatatlannak ítélt világát. Széchenyiváros példáját minden missziói és anyaegyházközségnek, új és régi gyülekezetnek, városi és falusi közösségnek érdemes lehet megszívlelnie.

 

Képek: Füle Tamás, Széchenyivárosi Gyülekezet