Miként tud egy változó társadalmi közegben jelen lenni és megszólalni az egyház? Duráczky Bálinttal felgyorsuló folyamatokról, Budapest indikátorszerepéről, a misszió lehetséges formáiról és a párbeszéd fontosságáról beszélgettünk.
Az egyházért, az országért, a vezetőkért hirdetett imaalkalmat a Budapest-Baross téri Református Gyülekezet. Egy óra, ahol csak „mi” vagyunk Isten előtt – nincsenek „azok”.
Beiktatták lelkipásztori tisztségébe Molnár Zsoltot, aki hittanoktató feleségével együtt 2024 szeptembere óta végzi lelkipásztori szolgálatát a délegyházi reformátusok között.
Folyamatos teológiai feladat az itt és mostban megszólítani az embereket – akár a lakberendezés segítségével is. Megújult gyülekezeti terek a Gyulai Pál utcában.
Az élő, lüktető közösség számtalan módon hathat a környezetére. Gárdonyban a reformátusok a Gondoskodás Házán keresztül is Istenre mutatnak. Evangélium, szavak nélkül – ami visszahat a gyülekezetre.
Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték a választ az Ifjúságépítők legutóbbi Ifivezető-képzésén.
Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Császár János, egykori kántortanító nevét vette fel.
A kisdobszai és a nagydobszai templomok megújulásáért adtak hálát a Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközségben, március 28-án délután. Az alkalmon szó volt nagypénteki mélységekről, lelki középpontról és gyülekezeti feltámadásról is.
Átadták a Cimbalom utcai református gyülekezet újonnan kialakított, Csomasz Tóth Kálmánról elnevezett közösségi termét. A rózsadombi reformátusok lelki és kulturális programokat ajánlanának a környékbeli értelmiségnek, a kibővült gyülekezeti tér erre is lehetőséget ad.
Fontos-e a házaskör a gyülekezet életében? Pontosan mi a szerepe? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ három dunamelléki gyülekezetben. Felette nagy titok nyomában lépkedünk.
Van-e szükség változtatásra az egyházszervezet felépítésében? Milyen püspököt szeretnének a különböző generációk? Hogy látják a lelkészek és a presbiterek viszonyát?
Az egyházközségi diagnosztika és válságkezelés módszertana segít a reális helyzetértékelésben, a megújulás azonban a gyülekezeteken múlik. Esztergály Előddel beszélgettünk.