A betegágy mellé
Az utóbbi két évben háromszor volt kórházban Oszlács Endre. A harminchét éves férfinál rákot diagnosztizáltak, és az első, nagy műtét után még kettő várt rá. A harmadiknál már nem találták a rákos daganatot. Azt mondja, egy héttel korábban a gyógyulásáért imádkoztak az imakörben. Az informatikusként dolgozó férfi egy éve tünetmentes. A betegséggel küzdve számos dologban változott az élete, például a betegágyból a betegágy mellé került: a református kórházmisszió önkéntes beteglátogatója lett, járja a kórházakat és beszélget, vagy éppen csak hallgat, meghallgat, aszerint, hogy kinek mire van szüksége.
– Amikor betegként feküdtem a kórházban és hozzám jöttek önkéntes látogatók, nagyon jó érzés volt, kíváncsivá is tettek, hogy mit akarnak. Nem rontottak ajtóstól a házba, egyszerűen csak érdeklődtek a hogylétem felől, kellemes emlék maradt a beszélgetés. Később a Bethesda Gyerekkórházban találkoztam egy hölggyel, aki szintén önkéntesként tevékenykedett. Egyszerűen csak játszott, társasozott a gyerekekkel és a kicsik szemmel láthatóan nagyon élvezték a társaságot – mesélte az indíttatásáról Oszlács Endre.

Őrült mókuskerék
A férfi négy évvel ezelőtt jutott hitre, azóta – mint mondja – megváltozott az értékrend és a sorrend is az életében. Az anyagi dolgok háttérbe szorultak és előre került Isten és a család. A mindennapi életben ez azt is jelenti, hogy az időbeosztása teljesen más lett, mint korábban. Addig a főállása mellett vállalkozása és egyéb „maszek" munkái is voltak, főiskolára járt.
– Ebbe az őrült mókuskerékbe nyúlt bele Isten és megtanította nekem, hogy nem attól leszek értékes, ha folyamatosan mindent magamra vállalok, szeret engem enélkül is. A megtérésem utáni változás nem mérhető egyik napról a másikra, de szembeötlő, hogy bezártuk már egy üzletünket, leadtam két-három másodállást, a hétvégéket pedig próbáljuk együtt tölteni a családdal. Régebben a hétvégék is foglaltak voltak az iskola miatt, majd a karácsonyi vizsgaidőszak is siralmas volt, mert ahelyett, hogy a családdal foglalkoztam volna, tanulnom kellett. A diplomám még nincs meg, majd eldöntöm, hogy mi legyen a négy év befektetett munkával. Isten talán használni akarja a megszerzett tudásomat.

Csak szelíden
A beteglátogatás nem könnyű feladat. Ismeretlenül kell odalépnie a kórházi ágy mellé és figyelni a másik ember rezdüléseire. Vannak olyanok, akik könnyen „lepattintanak", míg más betegek szívesen beszélgetnek.
– Ahol szívesen fogadtak, örültem, az elutasítás pedig szomorúságot és bizonytalanságot ébresztett bennem, és feltettem magamnak a kérdést, hogy valóban ezt kell nekem csinálnom? De nem adtam föl, mentem további alkalmakkor is. A szelíd közeledés sokkal hatékonyabb, mintha bárkire ráerőltetném magam. Hozzám is szelíden közelített Isten, ha valaki erőszakkal akart volna hitre bírni, ma biztosan nem tartanék itt. Néhány beteg udvariasan elutasítja a beszélgetés lehetőségét, van, aki éppen csak int, de olyan is előfordult, aki azt mondta, hogy ő katolikus és nem akar egy reformátussal beszélgetni. Az ilyen esetek mögött mélyebb okok húzódnak, de már megtanultam elfogadni. Tudom, hogy a felém irányuló kijelentések nem nekem, a személyemnek szólnak, hanem egy bizonyos helyzetnek, ezért nem szabad megsértődni.

Megrendítő életek
Endre szerint a beteglátogatónak ott kell hagyni a kórház küszöbén a világ dolgait, a napi problémákat.
– Ha ezt nem tesszük meg, akkor sok feszültséget viszünk be magunkkal. Minket számos inger ér, a munkahelyen, vagy éppen utazás közben, de a beteg ott van hetek óta a négy fal közé bezárva. Hogy miért érdemes önkéntes beteglátogatónak lenni? Talán azokért a pillantásokért, hálás tekintetekért, amiket kapok. Aztán vannak tartalmas, nagyon mély beszélgetések, amiből épülünk mi is. Sok megrendítő élethelyzettel, sorssal lehet találkozni. Néha nem is lehet mit mondani, mert ha elkezdek sopánkodni, hogy ez szörnyű, akkor még inkább megerősítem a beteg nehéz helyzetét, azt pedig nem mondhatom, hogy ez így jó. Bizony vannak helyzetek, amikor a beteggel együtt lehetne sírni.

Segíteni
A betegek mindenféléről beszélnek: családról, munkáról, betegségről vagy akár a szomszéd ágyon fekvőről. Aki még nem jutott el oda, hogy saját helyzetét feldolgozza, inkább hárít és valami egészen másról beszél.
– A súlyos betegségeket, a rákot nagyon nehezen tudják feldogozni az emberek, mert nem magyarázható meg, hogyan alakult ki, a gyógyulás pedig csak radikális megoldásokkal, műtéttel, kivágással, kemoterápiával működik. A gyógyulási esélyek nagyon változóak. A beteglátogató ebből az elanyátlanodott helyzetből segítheti tovább a másikat. A rákosoknál azt látom, hogy kapaszkodnak bármibe: hitbe, munkába, családba.

A hit és a csalfa remény
Endre átérzi és megérti a betegek félelmét, hiszen maga is átélte a fájdalmat, a rettegést, a bizonytalan jövőt. Azt tapasztalja, hogy a nehéz élethelyzetben a hit gyógyít.
– Nem mindenki az Istenben hisz, de én nem mondhatom senkinek, hogy amiben te hiszel, az butaság, mert ez akár a beteg életébe is kerülhet. Ha kérdezik, hogy én miben hiszek, szívesen elmondom. Arról beszélek, hogy Isten a szörnyű betegségben, nyomorultságában is szereti az embert. Megtanultam azt is, hogy nem mindenki gyógyul meg, van, aki meghal, ezért nem is szabad csalfa reménnyel kecsegtetni senkit.

Biztonság
A beteglátogató hazaindul. A kórház küszöbén felveszi az otthagyott napi gondjait, problémáit, de bent tudja-e hagyni a kórteremben a sok fájdalmat? A férfi azt mondja, hogy kell egy kis idő úton hazafelé, amíg feldolgozza mindazt, ami érte. Mindebben nagy segítség, hogy tudja: otthon öröm, békesség és biztonság fogadja. Család várja, ahová hazamehet, és ebből a biztonságból visz legközelebb is a kórházba.

Fekete Zsuzsa