Megéri?
Hogy mit is kérek? A tekintetem megakad a pult feletti tálalószekrénykén sorakozó színes csészéken. A kávét már a magam választotta csészébe kapom, ekkor még kollégámmal ketten az első délutáni vendégek közé tartozunk.
Berke Márti, az Asztalka cukrászda tulajdonosa, a sütemény elkészítője éppen számlát ír valakinek. Az legyintene, de a tulajdonos nem hagyja annyiban, becsületesen jegyzi a bevételt. Már az almabortortát kóstolgatom, amikor arról beszél, sokaknak meghökkentő ugyan, de keresztyénként is kifizetődő vállalkozni. Márti szerint azért, mert mindez elhívásra épül.
- Én csak nagyokat hallgatok, amikor vállalkozói körökben forgok és hallom, hogy egy cukrászda megnyitásához hány millió forint kell. A tőkére persze szükség van, csakhogy ez a pénz nincs nálam, valahol az Úristen számon tartja, nem tudom, honnan, de meglesz. Emberileg a lehető legtöbbet megtettük, az utolsó ezreket is befektettük, ám attól fogva, hogy elkészültünk a kialakítással, ennek a helynek talpon kellett állnia. Mióta megnyitottunk, folyamatosan elmondom Istennek, hogy ez a hely az Övé, találja ki, hogyan tartja fönn. Ő pedig a nyitás óta eltelt két hónapban egy pillanatig sem hagyott minket cserben, valahogy mindig előkerült az az összeg, amit a következő számlára ki kellett fizetni.

Nyitott otthon
Nemcsak az a nyereség, hogy rendezni tudja a számlákat, hanem az is, hogy munkatársak szegődtek mellé, ami számára egyet jelent azzal, hogy van, aki segít álma megvalósításában - folytatja Berke Márti.
- Volt, aki bejött, megszerette ezt a helyet, aztán visszajött azzal, hogy dolgozhatnánk-e együtt. Hálás vagyok, hogy többen vannak már kisegítőim a konyhában, akiknek a szeme szintén rácsillan egy-egy ötletre.
Márti elárulja, amikor megfogalmazta, mit jelent számára az Asztalka, akkor tudatosult benne, hogy többről van szó, mint egyszerű cukrászdáról, épp ezért a felelősséghordozás sem csupán üzleti kérdés.
- Szeretném, ha az Asztalka olyan lenne, mint egy nyitott otthon, ahová az emberek örömmel jönnek. Nagy ajándék, hogy nekem megadatott, hogy szerető család vett körül. A szüleim mindig is nyitottak voltak a világra, minden betérőnek jutott egy tányér leves vagy egy jó szó. Sokaknak ebben nem volt része, és szeretnénk, ha lenne. Megtapasztalhatnák, hogy nem csak lökdösődni lehet a villamoson. Az egymás felé való nyitás gazdagít bennünket. Ez a hely kicsit hozzájárulhat ahhoz, hogy aki itt lakik, Budapesten, örömmel éljen ebben a városban.

Ráérez az ízére
Más oka is van annak, hogy Márti úgy döntött, cukrászdát nyit.
- Engem roppant vonz, hogy a másiknak mi a finom. Nagyon szeretek belebújni ilyenképpen mások bőrébe, örömet szerez, engem ez éltet. Kihívást jelent eltalálni, hogy az egyiknek tegyünk-e még rá egy kis kakaót, a másiknak viszont már ne. A karamelltorta például messze nem a kedvencem, de sokan nagyon szeretik, ezért szívesen elkészítem. Az Asztalkában igyekszünk a süteményeknek külön ízvilágot, karaktert adni, így ez a torta is igazi, nagymamaféle tejkaramellből készül. Nem egy vendégem megjegyezte, milyen jó, hogy ha kér egy krémest, utána pedig egy másik fajta krémes süteményt, akkor a két krém nem egyforma ízű. Akik betérnek, gyakran végigkóstolgatnak négy-ötféle sütit is. Igyekszem egy-egy nap kínálatát vegyesen összeállítani, jó, ha szerepel a választékban csokis, karamelles, gyümölcsös, tejszínes vagy diós, mákos, kávés sütemény.

Márti titka
A receptjei nem titkosak, de azért ügyel rájuk - ismeri el Berke Márti, aki Bajorországtól Nagyszebenig sok helyről gyűjtött süteményötleteket.
- Mindig szerettem sütni, ha valahol valami finomat ettem, elkezdtem kuncsorogni a receptért. Általában valamilyen történet is kapcsolódik a receptekhez - mindig utánakérdezek, hogy egy-egy család kedvenc süteményét miért készítette el éppen úgy a nagymama.
Márti gyakran át is alakítja a meglévő recepteket.
- Nagy kísérletező vagyok, ez főleg a pohárkrémekre igaz. A cukrászoknak két fajtája van, az egyik, aki soha nem kóstol, a másik viszont mindig, én az utóbbi vagyok. A nyers tésztákért odavagyok, ez gyermekkoromban is a gyengém volt, volt is belőle galiba otthon. Ugyanis, amilyen a nyers tészta, olyan lesz sülve is - magyarázza.

Épp ekkor lép ki a konyhából az egyik munkatárs, az általa megsütött torta díszítését majd Márti fejezi be. Néhány hónapja el is végzett egy cukrásztanfolyamot, tapasztalatai nagy részét azonban nem hivatásos cukrászként szerezte. Egyetemistaként egy német család házi süteménykészítő műhelyében dolgozott, később pedig gyakran rendezett vacsorákat otthonában, ahol egy asztalhoz ültette ismerőseit. A menüről ő gondoskodott, mint mondja, ilyenkor különösen a desszertjei arattak nagy sikert. Szerinte a jó sütemény titka az alapanyagokban rejlik, és ha azok minőségiek, nem azzal kell foglalkozni, hogy a cukrász hogyan javítsa az összhatást. Szavaira a pulton üvegbura alatt tartott toszkán csokoládétorta a fedezet, amely margarin helyett vajból, jó minőségű csokoládéból, cukorból és egy kevés lisztből készült. Márti elismeri, süteményei nem tartoznak a legolcsóbb termékek közé, de tudatosan hozta ezt a döntést. Mint mondja, akkor hiteles, amit a süteményeiről állít, ha azok valóban jóleső élményt nyújtanak a vendégeknek - a színvonalat azonban olcsó alapanyagokból nem tudná garantálni.

Egy kis rafinéria
Mivel azt szeretné, ha a vendégek otthonosan éreznék magukat az Asztalkában, Márti nagy gondot fordít a cukrászda berendezésére is. Eredeti szakmája restaurátor, és szakértője a 17-18. századi kastélyoknak.
- Szerettem volna ötvözni a régi és a modern stílusjegyeket, hiszen egy igazi otthon is sokszínű. Az volt a célom, hogy minél több ember jól érezze itt magát.

Elegáns, kényelmes, letisztult, bájos - ezt a hatást éri el a klasszicista ülőgarnitúra, Márti nagymamájának szocreál vitrinje a hozzá tartozó tükörrel, az egyszerű ívű minimálpult, a porceláncsészékből kreált lámpatartók és az egyedi huzatos fotel. Márti elárulja, szereti, ha mindenben van egy kis rafinéria, ennek köszönhetően az egyszerű, elegáns kiegészítők is nyomot hagynak a látogatók emlékezetében. A bútorokat, csészéket, kiskanalakat lépten-nyomon gyűjti, a cukrászda egyik vendége meg is vásárolta az egyik általa felújított fotelt. Az Asztalkában amúgy is mindig történik valami: lakógyűlés, kiállításmegnyitó vagy éppen mézeskalács-díszítés. Ott jártunkkor barátságnapot tartottak - a cukrászdába betérő barátoknak ajándék kókuszos sütemény járt. Felállítottak már egy könyvespolcot is, ahonnan bármelyik édesszájú látogató levehet egy-egy könyvet, és akár meg is vásárolhatja azt.

Kerek a világ
Az Asztalkában nem csupán süteményt kínál az embereknek, hanem jó tapasztalatot és maradandó élményt szeretne nyújtani nekik - fejti ki a tulajdonos. Mint mondja, leginkább arról, hogy bizonyos értelemben kerek a világ.
- Nagyon sok időt töltünk azzal, hogy körbeírjuk, megfogalmazzuk, mi a bajunk és végtelenül kevés időt fordítunk arra, hogy mennyi jó van körülöttünk. Az az ember, aki eljön egy cukrászdába, leül egy általa választott csészével, maga mellé vesz egy albumot, megeszik egy finom süteményt és leöblíti egy kávéval vagy teával, az nem szegény ember és amit tesz, az nem tragikus. Ritkán jelezzük vissza a Mindenhatónak, hogy köszönöm, hogy az vagyok, aki. Mindannyiunknak sok küzdelem van az életében, de amikor hálásak tudunk lenni, akkor örömöt szerzünk Istennek. Azt fejezzük ki, hogy amikor megalkotott minket, nem tévedett.

Ha málna, akkor málna
Márti szavaiból lassan fény derül arra is, miért esik neki olyan jól kitalálni, mi ízlene a vendégeinek. Elárulja, hosszú út vezetett odáig, míg ő maga örülni tudott annak, ami őt Berke Mártává teszi - szerinte ezért olyan érzékeny arra, hogy az emberek megbékéltek-e önmagukkal és hálásak tudnak-e lenni a Teremtőnek.
- Azért érdekel, hogy neked mi a finom, mert úgy, ahogy vagy, egész világ vagy, külön történet, amin nem kell változtatgatni. Nem kell a szomszédodhoz hasonlónak lenned, ha ő a csokitortát vaníliafagyival eszi, de te málnával szeretnéd, akkor edd úgy, mert ennek csak így van értelme.

Üldöztetés és kaland
Lassan besötétedik, Márti már a kislámpa fényénél mesél arról, milyen is az az út, amin idáig jutott. Egy ötgyermekes partiumi család első csemetéjeként látta meg a napvilágot. Édesapja református lelkész, akit az előző rendszerben számos hátratétel ért, ezért a család Márti tízéves koráig hat helyen lakott.
- Én magam az első osztályt három helyen végeztem, volt, hogy gyalog kellett járni a szomszéd település iskolájába. Isten háta mögötti településeken éltünk, de hallatlanul jó gyerekkorunk volt. Nem éreztük, hogy nehéz körülmények között élünk, hiszen kalandnak fogtuk fel, ami velünk történik. Nem volt zongoraórám, nem jártam síelni, mégis megvolt mindenem. Egy szobában aludtunk a testvéreimmel, mindennapos volt a párnacsata, és esténként sokáig nem ért véget a kuncorászás. Édesanyám rengeteget játszott velünk, mindig benne volt nyakig a mókában.
Márti a kis cukrászda kézzel készített textilbabáit mutatja, azok is éppen édesanyja szerzeményei.

- Erdő szélén laktunk, lehetett rohangálni, fára mászni és leesni. Anya abban nagyon ügyes volt, hogy olyan fészket alakítson ki, ami mindannyiunk számára biztos pont. Bár felnőttünk és szétszéledtünk, az összejöveteleinken a mai napig is megosztjuk egymással az örömeinket, tudunk együtt sírni, egymást körbeölelni. Ha a családban nem lehetünk önmagunk, akkor hol? Ezért is olyan fontos nekem, hogy otthonos közeget teremtsek az Asztalkában.

Meghallgatott imák
Noha a nyitás után nem sokkal még előfordult, hogy egyedül várta a vendégeket az üres cukrászdában, Márti imádkozni kezdett, és ekkor valahonnan szállingózni kezdtek a vásárlók.
Később, amikor a törzsvendégek már családtagjaikkal, barátaikkal vagy éppen munkatársaikkal tértek vissza, azt kérte, hadd valósuljon meg terve, és ne csupán vendéglátó helyiséget vezessen, hanem azt a bizonyos nyitott otthont.
- Járt itt egy hölgy, aki színben egymáshoz illő süteményt és teát választott magának. Nagyon boldog volt attól, hogy az asztalán harmónia van. Kiderült, hogy ötvös volt valaha, művészember, szereti a szép dolgokat. Elmondta, hogy egy rádióműsorban hallott az Asztalkáról és úgy döntött, eljön. Egyedül él, nincs már senkije, és bár nem akart róla sok szót ejteni, de elmondta, hogy épp sugárkezelésről jött ide. Mondtam neki, hogy tudja-e, hogy nem véletlen, hogy ő itt van, mert imádkoztam érte. Mindenféléről beszélgettünk, és noha ilyesmi ritkán fordul elő, végül még imádkoztunk is.

Az Asztalka névben megbúvó angol 'talk', vagyis 'beszélgetni' szó nemcsak a magyar, hanem a külföldi vendégeknek is árulkodik a hely szelleméről. Márti elképzelése megvalósulni látszik, a látogatók egyre inkább a találkozás és a feltöltődés színhelyének érzik a cukrászdát. Minden sarok, minden csésze, minden íz egy kicsit más, így - ahogy előttünk már jó néhányan tették - valamennyien megtalálhatjuk a magunk asztalkáját.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás 

Az Asztalka cukrászda honlapját itt érheti el.