Az egyházi esztendőt hagyományosan az Örök élet vasárnapja zárja, amely az Advent első vasárnapja előtt egy héttel van, s melyben Isten örökkévalóságára tekintünk előre. A „halál hónapját”, amely a halottak napja körüli emlékezésekkel, látogatásokkal és utazásokkal kezdődik, ez a jövőbe tekintő nap zárja. Az örök élet reménysége és bizonyossága meghatározza a hívő ember jelenbeli életfolytatását is. 

Lassan, mondhatni óvatos léptekkel haladt előre a sötétben. Járása inkább bizonytalan volt, nem látta jól az utat. A köd már uralta a tájat, apró ködfoltok szakították meg a lámpák fényében derengő utat. Egyre korábban sötétedik, s a kora téli napok az elmúlást, a halált jelenítik meg. A talajon nedves levéltakaró mint a szőnyeg, amelyre vizet loccsantottak ki, tartotta és eresztette magából a jeges vizet.

Nyirkos, sötét, és nagyon hideg volt, nem olyan, amibe ha kilépsz, fázósan húzod össze magadon a kabátot, hanem amiről azt gondolod, hogy a hideg, jeges űr elnyel, s az örvényben már csak a halál szorító fájdalmát érzed, s nem gondolod, hogy ebből még lehet kimenekedés. És akkor az eső elkezdett esni.

Nem úgy esett, ahogyan szokott, nagy cseppekben, súlyosan, hanem szemerkélőn, szemetelőn, mintha jelezné, hogy van, létezik, még kellően nyirkos is, mégsem a vizet, a nedvességet érzed, hanem hogy mindenedet áthatja, szinte belül pereg végig rajtad, úszik, folyik és azt érzékeled, hogy szétárad az egész bensődben. Nem tudod pontosan, hova tartasz, csak sejted az utat, megsejted a célt, a barna, csepegős levelekről lepergő pára mögött felsejlik a homályon is átderengő világosság.

Az otthon hívogató fénye, a kandalló melege, a gőzölgő tea enyhülést ígérő finomsága vonzotta, húzta át a barna, rothadó avaron, fényes, csúszós leveleken, csillogó tócsákon keresztül lépdelt, s úgy érezte, nemsokára hazaér. Ekkor felnézett az égre, a csillagok fényes ösvényére, a hold hideg fénye bevilágított a mindenségbe, s ő ezen keresztül látta az örökkévalóságot. Az örök otthon fénye gyúlt ki számára. 

A Szentírás utolsó szavai már a Megváltó jövetelét jelzik: „Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: „Bizony, hamar eljövök”. Ámen. Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,20)

Bölcsföldi András
református lelkipásztor